Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →

Mit olvasunk mostanában?

Az olvasás ebben a furcsa, nehéz esztendőben is az életünk része maradt; ugyanúgy felolvasok a gyermekemnek, és nagyjából ugyanannyit , mint korábban.

Néhány dolog azonban megváltozott idén. Például nem járunk könyvtárba… sajnos. Március elején voltunk utoljára, illetve én nyáron – amikor lehetőség nyílt rá – visszavittem a nálunk lévő köteteket, de nem hoztam újakat (akkoriban nem is lehetett bemenni és válogatni). Bár a könyvtárban nem szokott tömeg lenni, ebben az évben igyekeztünk nélkülözni a megspórolható utakat, s az otthoni könyvkészletből meg tudtuk oldani, hogy mindig legyen olvasnivaló. A fiam gyakran emel le korábban olvasott és általa kedvelt köteteket a polcról, ezeket nem egyszer, hanem sokszor – de mindenképpen többször – olvassuk. Szerencsés módon rendelkezésünkre állnak a férjem és az én gyerekkori könyveim is, így viszonylag nagy a kínálat, és több – körülbelül négy – polcnyi gyerekkönyv van itthon.

Olvass tovább →

Maci Laci – ezúttal nyomtatásban

Maci Laci gyerekkorom egyik kedvelt mesefigurája volt, s az elmúlt hetekben a fiamat is megismertettem a minden hájjal megkent, falánk medve történetével. Igaz, nem rajzfilmet néztünk – apropó, lehet most valahol látni Maci Laciék kalandjait? –, hanem egy régi mesekönyvet vettem le a polcról.

A jó minőségű, szép kivitelű és korához képest egészen jó állapotban lévő kötetet én kaptam még sok évvel ezelőtt, valószínűleg kisiskolásként, és már hónapokkal ezelőtt elhatároztam, hogy felolvasom a fiamnak. Néhány hete, amikor befejeztünk egy másik könyvet, elérkezett a pillanat. A gyerek érdeklődését felkeltette az ismeretlen kötet és történet, na meg persze a borítón szereplő medvék.

A gyönyörű illusztrációk is elbűvölik az ifjú olvasót

Miután az első fejezetekben az író bemutatta nekünk Maci Lacit, s megtudtuk róla, hogy kedvenc foglalatossága a parkba látogató turisták elemózsiájának megszerzése, ennek érdekében pedig bármilyen ravaszságra képes, meglódultak az események. Hamarosan egy kalandos történet közepén találtuk magunkat, amelyben Cindy, a kedves, bájos macilány rabságba kerül és cirkuszi attrakció lesz, Maci Laci pedig hűséges barátjával, Bubuval együtt a kiszabadítására indul. Talán nem árulok el nagy meglepetést: sikerül nekik a mentőakció, de több váratlan fordulat és vicces helyzet nehezítette meg a dolgukat. Utóbbiakat vidám kuncogás kísérte a gyermekem részéről, aki egyszerre izgult és mulatott a meseregényen.

Olvass tovább →

Vadludas mesém videón!

Hangos és képes változatban jelent meg az MME – Magyar Madártani Egyesület Youtube-csatornáján egyik régebbi mesém, A vadludak és az iránytű, amely a blogon is olvasható.  A Tatai Vadlúd Sokadalom apropóján a Hangos Hétfő sorozatában látott napvilágot a videó, amelyben Erdővári Manó testet ölt, és segít az eltévedt vadlibacsapatnak. 🙂 A történetet Brasch Bence, a Szentendrei Teátrum művésze olvassa fel.

A videó ezen a linken található meg – fogadjátok szeretettel.

Az egyesület Youtube-csatornáján csodálatos madaras videókat és a Hangos Hétfő sorozatban további meséket találtok, érdemes szétnézni. 🙂

 

Amikor nevetésbe fulladt a versolvasás…

A klasszikussá nemesedő könyvek is lehetnek lebilincselőek, sőt nem véletlenül válik egy-egy alkotás ikonikussá. Ezt magam is újra megtapasztaltam, amikor az utóbbi hetekben elolvastuk Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című kötetét. Kétszer is. Először augusztusban (nyáron kapta ezt a művet a gyermekem), majd szeptember végén másodszor, a fiam kérésére.

Mivel a kiadó – a Móra – kilencéves kortól ajánlja ezt a könyvet, picit gondolkodtam azon, megkapja-e már, de mivel az utolsó időszakban az óvodában is találkozott vele, és láthatóan tetszett neki, úgy döntöttem, megpróbálkozunk vele. Ha nem érti, ha még túl nehéz neki, ha nem tetszik, legfeljebb nem olvassuk végig, félretesszük későbbre.

Csodálatos, különleges lények a kötet főszereplői

Végül erre nem volt szükség. Az első betűtől az utolsóig feszült figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta. Kedvence a versírós történet lett, amelyen hangosan kacagott – bevallom, ezt a mesét én sem bírtam nevetés nélkül felolvasni, egyszerűen elröhögtem magam a szövegen, ami nem sokszor fordult elő még. Pedig emlékeztem erre a történetre és a sok zagyva költeményre gyerekkoromból. (Másodszor azért már kellő komolyságot tudtam magamra erőltetni.)

Olvass tovább →

Üvegajtó mögött a mesekönyvek?

Átfestettük és átrendeztük nyáron a gyerekszobát, hiszen a kisfiúnk már hétéves, s úgy gondoltuk, a kétéves korában kialakított design és elrendezés már nem megfelelő számára. A bútorok egy részét is újra cseréltük, hiszen a korábbiak között voltak már húszéves darabok is, amelyeket mostanra némiképp megviselt az idő, a használat és a sok költözködés.

Új helyre kerültek a mesekönyvek is: az Ikea Billy elnevezésű könyvespolcát választottuk, annak is az alacsonyabb változatát. A háromból jelenleg két teljes polcot foglalnak el a kötetek, legfelül jelenleg – néhány apróság mellett – két Lego-ház tanyázik. (A Billy-polcok a lakás más részén már évek óta beváltak a házi könyvtár tárolására.)

Sokat gondolkodtunk azon, tegyünk-e ajtót a gyerek könyvespolcára. Ha ajtó mögé zárnánk a tárgyakat, kevésbé porosodnának, megkönnyítené a takarítást, és a szoba is rendezettebbnek hatna. Ugyanakkor az is eszembe jutott ellenérvként, ha nincs a holmija a gyerek szeme előtt, kicsit olyan, mintha nem is lenne. Bár az esti olvasást nem felejtjük el, azért tény, hogy amit nem látunk, azt kevésbé jut eszünkbe használni… Nem véletlen, hogy az általam sokra tartott Montessori-pedagógia is a játékok nyitott polcon való tárolását preferálja.

A könyvek átválogatása még az elvégzendő feladatok listáján van 🙂

Végül a praktikum nevében a könnyebb takaríthatóság – vagyis a zárt megoldás – győzött. A színben illő, fehér színű ajtó azonban nem tetszett nekünk, így maradt az üvegajtó mint lehetőség. A rendezettséget mint előnyt ezzel elveszítettük, hiszen az üvegen át minden látszik, ellenben magam is tapasztaltam a lakás más részén, hogy az üvegajtó mögött kevésbé porosodnak a könyvek vagy bármi más… De tegyünk-e egy hétéves gyerek szobájába üvegajtós polcot?

Olvass tovább →

Mi a fontos egy gyerekkönyvben?

Te hogyan választod ki a felolvasandó mesekönyveket? Megfogalmaztad már, mi a fontos számodra egy gyerekeknek készült kötetben? Hiszen el kell ismerni, a felnőtt dönt: azok a könyvek kerülnek a gyerek szeme (és füle) elé, amelyeket a szülő, nagyszülő, nagybácsi, nagynéni, pedagógus elérhetővé tesz számára.

Felnőttként sokféle szempont alapján választhatunk, és mivel nem vagyunk egyformák, más lehet fontos neked és más nekem. Én például nagyon figyelem a szöveget: végtelenül zavarnak a nyelvi és helyesírási hibák (nyilván egy-egy elütés becsúszhat, de ha majdnem minden mondatban találok hibát, az bizony idegesít). Mivel éveken át én olvasom fel azt a könyvet, nem árt, ha jó hangulatban és nem bosszankodva teszem ezt. Ha a gyermek megtanul olvasni, és önállóan próbálkozna a kötettel, ugyancsak nem szerencsés, ha helyesírási és nyelvi hibák sora tárul a szeme elé. Úgyhogy erre nagyon ügyelek.

Azonban nem egyetlen tényező számít, sok más szempont is belejátszik a választásunkba. Hogy melyik mekkora súllyal, az elsősorban a mi preferenciáinktól függ, de a pillanatnyi élethelyzetünk is diktálhat.

Olvass tovább →

Belépés Rumini kalandos világába

Berg Judit Rumini című kötete néhány éve már a könyvespolcomon van; tulajdonképpen magamnak vettem, mert kíváncsi voltam rá. 🙂 Ha már megvettem, természetesen el is olvastam – s azóta vártam, hogy majd a gyermekemnek is felolvassam, mert egyértelműnek tűnt, hogy tetszeni fog neki.

Nyáron elérkezett ez a pillanat, és egyik este – miután az előzőleg olvasott könyvet befejeztük – én magam javasoltam lefekvés előtti olvasmánynak. A fiam megörült az ismeretlen történetnek, és kíváncsian várta, miről szól majd a mese.

Berg Judit népszerű alkotása nálunk is sikert aratott

A hajósinasnak felcsapott kisegér kalandjait – a terjedelemből adódóan – több estén át, nagyjából két hétig követtük, és valahányszor felfüggesztettük az olvasást – ez rendszerint fejezetek végén következett be –, a fiam hangosan sajnálkozott rajta, s a történet vége felé haladva egyszer meg is jegyezte: „Mindig olyan izgalmas!” Ennél nagyobb dicséret talán nem is kell.

Akárcsak a – szintén Berg Judit írta – Lengemesék esetében, ezúttal is azt vettem észre, hogy a gyermekem nagyon izgul a főszereplőért, és szinte minden idegszálával a mesére figyel felolvasás közben. Teljes kikapcsolás volt számára, tökéletesen beleélte magát a történetbe!

Olvass tovább →

Te szeretsz levelet kapni? És írni?

Mit csinál Zsiráf, ha nagyon unatkozik? Levelet ír valakinek. Pelikán pedig, aki szintén nagyon unatkozik, postásként elviszi a levelet… valahová. Így keveredik levelezésbe és barátságba Zsiráf és Pingvin.

Megumi Iwasa könyvét, melynek címe magyarul Szeretettel üdvözöl: Pingvin, nemrég olvastuk, és nagyon szerettük. Végtelenül kedves és ugyanakkor mulatságos történet, amelyben Zsiráf Pingvin leírása alapján próbálja meg kitalálni, hogyan nézhet ki levelezőpartnere – természetesen nem úgy, ahogy ő elképzeli. Zsiráf végül pingvinnek öltözve útnak indul, hogy meglátogassa ismeretlen barátját…

Kedves és különlegesen egyedi a történet

Olvass tovább →

Pöttyös Panni is iskolás lett

Pöttyös Panni, Tamara, Boros Jutka és a rosszcsont Kockás Péter gyerekkori kedvenceim voltak, s habár nem kimondottan az iskolakezdés a témája, a fiam sulis korszakára készülve eszembe jutott a Pöttyös Panni naplója című könyv. Gyerekkoromban sokat olvastam ezt a Szepes Mária-kötetet, amely azóta is ott található a könyvespolcomon, s amely úgy kezdődik, hogy Tamara visszautazik a Szovjetunióba(!), Panni és Péterke pedig nélküle, viszont ugyanabban osztályban kezdik meg az iskolát. Panni naplót vezet kalandjairól, amelyet a terv szerint a tanév végén elküld Tamarának.

Sokszor forgattam ezt a kötetet gyerekkoromban, látszik is rajta

A könyv elején olvashatunk Panniék első iskolai napjáról, és ez a rész az, amiért elővettem és olvasni kezdtem a gyermekemnek ezt a művet. Maguk a naplóbeli kalandok már egyáltalán nem kapcsolódnak az iskolához, ezért úgy gondoltam, ezt csak akkor olvasom fel a fiamnak, ha érdeklődést mutat. Az eleje viszont tetszett neki, s kíváncsi volt a folytatásra, így hát végigolvastuk a könyvet, és jókat kuncogott Kockás Peti aktuális csínytevésén, például azon, amikor a lyukas esernyővel beállt a zuhany alá és elázott, vagy amikor olimpiát rendezett az udvaron, és véletlenül betörte a pinceablakot. Emlékeim szerint gyerekkoromban – Pöttyös Pannihoz hasonló kislányként – elborzadva olvastam Peti állandó rosszalkodását, felnőttkori énem viszont sokkal elnézőbb vele szemben, csak egy eleven és kreatív gyereket látok benne. Sokkal izgalmasabb a személyisége, mint a lányoké, Pöttyös Pannié és különösen a még haloványabb Boros Jutkáé.

Olvass tovább →