A csavargó nyuszi

A fekete nyuszi egy kedves család udvarán élt, egy kislány volt a gazdája. A kislány lelkiismeretesen gondozta a nyusziját, finom falatokat adott neki, simogatta, és gyakran kiengedte az udvarra szaladgálni. Ilyenkor azonban mindig különösen figyelt rá, nehogy olyan helyre tévedjen a nyuszi, ahová nem szabad mennie. A kis séták után a család visszaterelte kedvencét aprócska otthonába.

Egyik nap azonban feltűnően sietve adtak enni a fekete nyuszinak. A nyuszi csodálkozott is, miért nem a kislánytól, hanem az apukájától kapta a harapnivalót. A nyúl persze nem tudhatta, mi történt odakint, a nagy házban. A kislány megbetegedett, kórházba került, és az apukája hozzá igyekezett látogatóba, csak előbb még enni adott a nyuszinak, ne szenvedjen a kedves kis állat semmiben hiányt, míg a gazdája lábadozik. A rohanásban azonban az apuka nem zárta vissza rendesen az ajtót a nyuszira, s nem is ellenőrizte, ahogy máskor szokta. Sietve beült az autóba, és elhajtott.

A fekete nyuszi csak kicsit később vette észre, hogy résnyire nyitva az ajtó. Először meglepődött. Aztán kíváncsi lett. Óvatosan kidugta az orrát a résen. Majd kintebb merészkedett. Hamarosan bejárta az egész udvart, és nagyon tetszett neki, hogy most olyan helyekre is bemehet, ahová máskor nem engedik. Például a veteményesbe. Hú, micsoda finom zöldségek nőttek ott! Bizony megdézsmálta.

Amikor már mindent megnézett, megvizsgált és megkóstolt, talált a drótkerítésen egy rést. Mi lehet odaát? Kicsire húzta magát, átbújt, s hopp, máris a szomszédban volt! Itt még zöldebbnek tűnt a fű. Vajon finomabb is? Beleharapott, hogy megízlelje. Finomnak találta. Érdeklődve szökdécselte körbe az ismeretlen udvart. Mindent megszaglászott, megcsodált és felfedezett. Hamarosan talált a kerítés mentén egy újabb kis lyukat. Kipróbálta belefér-e, s mivel belefért, át is csusszant a következő szomszédhoz, ahol hosszú, ízletes fűre és kellemesen árnyékos pihenőhelyre bukkant.

Már lefelé tartott napi vándorútján a nap, amikor a fekete nyuszi észbe kapott, hogy talán haza kellene mennie, hiszen hamarosan esteledik. Igen ám, de merre? Vajon honnan keveredett ide? Keresni kezdte a visszautat, de nagyon nehezen akadt rá a kerítéslyukra. Már szürkült az égbolt, amikor az első szomszédba visszajutott. Ott azonban nem emlékezett, hol volt a dróthálón a rés, amelyen először átbújt. Izgatottan szaladgált a kerítés mellett, és kétségbeesetten gondolt arra, mi lesz, ha a kislány majd előkerül, keresi és nem találja. Milyen szomorú lesz!

Hirtelen egy macska ugrott elé a kerítés tetejéről. A nyuszi meglepetten hőkölt hátra.

– Hát te miért szaladgálsz itt? – kérdezte a cica szigorúan.

– Haza szeretnék menni, de nem tudom, merre – panaszolta a nyúl.

– Ugorj át a kerítésen! – javasolta a macska.

– Nem tudok ilyen magasra felugrani – válaszolta a nyuszi.

– Épp az előbb jártam nálatok, az egész család téged keres – jegyezte meg a macska szemrehányóan. – A kislány beteg, kórházban volt ma. Szerencsére jobban van, és estére hazaengedték, de még gyenge, pihennie kell, és nagyon szomorú, hogy nincs meg a nyuszija.

– Jaj! – kiáltott fel a nyuszi, és még kétségbeesettebben kutatta a rést a kerítés mentén.

A macska egy pillanatig nézte fejvesztett rohangálását, majd úgy látta, ideje segítenie. Szerencsére remekül ismerte a környék összes kerítését, beleértve a réseket is, és megmutatta az utat a nyúlnak. A nyuszi hálásan megköszönte, és már spurizott is hazafelé…

A cica egy perc múlva megkönnyebbült kiáltásokat hallott a fekete nyuszi családjától.

– Itt van! Hála istennek! Hol jártál, te csavargó? – záporoztak a megkönnyebbült hangok, és hamarosan felcsendült a kislány boldog kacagása is, ahogy meglátta kedvencét. Még azt sem bánta senki, hogy a tapsifüles a veteményeskert terményeiből lakmározott be nem sokkal korábban.

A nyuszi tanult a kalandból, és soha többé nem kóborolt el. Nem is nyílt rá persze alkalma soha többé; a család is tanult az esetből, és ezután mindig alaposan ellenőrizték, bezárták-e a nyuszi ajtaját rendesen.