A döngő léptű kiselefánt és az egérke

Felkelt a nap, felébredt a kiselefánt is.

– Jó reggelt – rikkantott vidáman a virágoknak, majd lement a folyópartra megmosakodni és reggelizni.

Súlyos lábai alatt szinte megremegett a föld. Bár egyelőre sokkal kisebb volt, mint anyukája és apukája, bizony a kiselefántot sem lehetett apróságnak nevezni. Ding-döng, ding-döng, ding-döng – lement a folyópartra. Megmosta az arcát, az ormányával lespriccelte a hátát, aztán ivott is a vízből. Majd körülnézett, és észrevett egy málnabokrot: a gyümölcs éppen megfelelt neki reggelire.

– Nyam, nyam, nyam – lakmározott.

Miután jóllakott, játszani indult.

– Keresek játszópajtást, úgy sokkal jobb a móka – döntött, és útnak eredt.

Ding-döng, ding-döng, ding-döng. Az egérke riadtan hallgatta a furcsa zajt.

– Mi ez? Talán földrengés? – találgatta ijedten, majd felkiáltott. – Vigyázz, mert eltaposol!

– Ki szólt? Nem látok senkit – csodálkozott a kiselefánt.

– Itt vagyok lent, a lábad előtt – szólt az egér.

Az elefánt lenézett.

– Jaj, bocsánat, nem vettelek észre! Olyan apró vagy!

– Figyelj jobban a kisebbekre, mert véletlenül eltaposol valakit – jegyezte meg fejét csóválva az egér.

– Te ki vagy? – kíváncsiskodott az elefánt.

– Egér vagyok. És te ki vagy?

– Én meg elefánt. Nincs kedved játszani velem?

– Nem is tudom. Olyan ijesztően nagy vagy – aggodalmaskodott az egérke.

– Ne félj, vigyázok rád – ígérte az elefánt. – Nagy a hőség, menjünk el a folyópartra, strandoljunk egyet.

– Rendben – válaszolt az egér, és elindultak.

Ding-döng, ding-döng, ding-döng – csattantak az elefánt léptei.

– Várj meg, nekem rövidek a lábaim, nem tudok ilyen gyorsan haladni – kiabálta a kisegér.

– Ülj fel a hátamra – ajánlotta az elefánt, s az egérke felpattant újdonsült barátja hátára.

Ding-döng, ding-döng, ding-döng. Megérkeztek a folyópartra, ahol jókedvűen lubickoltak, mígnem a játék hevében az elefánt lespriccelte ormányával az egeret.

– Jaj! – kiáltott a kisegér rémülten. – Ennyi víz akár el is sodorhat engem!

– Ne haragudj – kért bocsánatot az elefánt. – Egy pillanatra elfelejtettem, hogy te sokkal kisebb vagy, mint én. Mi lenne, ha inkább megmásznánk azt a hegyet? Ülj fel a hátamra!

Ding-döng, ding-döng, ding-döng, ding-döng, s az elefánt felbaktatott a hegyre az egérkével a hátán.

– De szép itt a kilátás! – gyönyörködtek, amikor felértek.

Aztán meguzsonnáztak – nyam, nyam, nyam –, és kicsit játszottak. Hamarosan azonban indulniuk kellett vissza a völgybe, nehogy rájuk sötétedjen útközben. Ding-döng, ding-döng, ding-döng, ding-döng. Az elefánt hazavitte az egérkét.

– Köszönöm a kirándulást – mondta a kisegér.

– Nagyon szívesen! – válaszolta az elefánt. – Holnap is játszunk? – kérdezte kis cimboráját.

– Persze! – vágta rá az egérke, és elbúcsúzott.

– Jó éjszakát! – dünnyögte az elefánt, majd hazabandukolt: ding-döng, ding-döng, ding-döng, ding-döng.

Nagyon elfáradt, hát gyorsan megvacsorázott és lepihent.