A hólabda-küldetés 3. rész

A következő pillanatban azt érezte, hogy valahová beesik. Zavartan nyitotta ki a szemét, miközben a talpára huppant. Egy sötét alagútban állt, feje felett apró nyíláson át kevéske fény szűrődött be. Onnan érkezett.

– Nahát – ámult el hangosan. – Tényleg befértem.

– Ugye, mondtam? – nevetett rá a hólabda.

Berci maga elé világított a zseblámpával. Az alagútban sötétség honolt. Berci kicsit félt, ugyanakkor kíváncsi is volt. Talán még jobban, mint amennyire félt.

A távolban mintha fény pislákolt volna, Berci óvatos léptekkel arrafelé indult. Hamarosan kiszélesedett az alagút, és egy terembe ért, ahol fali lámpák világítottak. A teremben rengeteg játékot látott. Berci felkiáltott meglepetésében. A játékok mindegyike nagyon ismerős volt, csupa olyasmi, amit szívesen elfogadott volna. Mintha már látta volna őket…

– Hű, de klassz az az autó! Milyen jó lenne egy ilyen házikó nekem is! Nézd, ilyen versenypályát már láttam valahol, nagyon tetszik! – ujjongott Berci, és lelkesen szaladgált egyik játéktól a másikig.

– Ismerősek? – kérdezte a hólabda somolyogva.

– Igen – felelte Berci –, de nem tudom, honnan. Nekem nincsenek ilyen játékaim.

– Ezek a te vágyaid, hiszen a vágyak alagútjában vagyunk, ne feledd – emlékeztette a hólabda. – Ezek azok a dolgok, amelyekre vágysz, amelyekre azt mondtad, szeretnéd, ha neked is lenne.

– Hűha, ha most mindet berakhatnám egy táskába és hazavihetném – ábrándozott Berci.

– És jó lenne, ha hirtelen minden vágyad teljesülne? – szegezte neki a kérdést a hógolyó.

– Igen – vágta rá Berci gondolkodás nélkül.

– És akkor minek örülnél a karácsonyfa alatt? – érkezett az újabb kérdés a hólabdától. – Akkor már csak olyan ajándék lehetne alatta, amire nem vágysz, hiszen a vágyaid már mind teljesültek. Örömöt okozna egy olyan dolog, amire nem vágysz?

– Nem – bökte ki a választ némi töprengés után Berci. – És ha csak egyetlen játékot vinnék innen magammal? – próbálkozott aztán. – Akkor még sok minden más  maradna, aminek örülni tudnék.

– A vágyaidat nem tudod kézzel megfogni – mondta a hógolyó komolyan. – Próbáld csak meg!

Igaza volt. Berci kinyújtotta a kezét egy szuper távirányítós autó felé, de csak a levegőt markolászta. Nem tudta megfogni a játékokat.

– De kár! – sóhajtott csalódottan.

– Jobb ez így, hidd el! – kacsintott rá a hólabda. – Ha készen állsz a továbblépésre, menjünk, hiszen nem a te vágyaid miatt jöttünk le ide, hanem Annácska vágyait keressük.

– Merre induljunk? – kérdezte Berci, és a terem végét fürkészte.

Ahogy elhaladt a vágyai mellett, az alagút ismét szűkebb és sötétebb lett, sőt elágazott. Innen több irányba lehetett haladni.

– Nem tudom – ráncolta a hólabda a homlokát, és a grimasz még mókásabbá tette az arcát. – Világíts be mindegyik járatba a zseblámpával! – javasolta.

Berci megpróbálta a szerteágazó alagutak belseje felé irányítani a lámpája kis fénycsóváját, de így sem látszott semmi, csak sötétség. Most még kis pislákoló fény sem derengett, mint az előbb. De hiába volt teljesen sötét, Berci kezdeti kis félelme már rég elillant. Érezte, tudta, itt nincs mitől tartania, nincs semmi ijesztő vagy veszélyes dolog.

A hólabda mocorogni kezdett a kezében, Berci rápillantott.

– Most a ti udvarotok alatt vagyunk – jegyezte meg a fehér hógömböcske. – Gondoljuk végig, merre van Annáék kertje.

Berci eltöprengett. Hol is ereszkedtek le? Merre is indultak a föld alatt? Elképzelte a mögöttük hagyott utat, mikor melyik irányba fordultak. Végül arra a következtetésre jutott, hogy Annáék kertje talán jobbra van, így a jobb oldali alagutat választották.

Egy darabig sötétben haladtak, Berci óvatosan lépegetett, nehogy elessen. Kisvártatva ismét szélesedni kezdett az alagút, halvány fény vezette őket egy újabb terembe. Berci csodálkozva nézett körül. Újabb vágyak testesültek meg körülöttük, de csupa fiús játékot látott. Lovagvárat katonákkal, focipályát, tűzoltóautót.

– Valami nem jó – rázta meg a fejét Berci. – Nem hiszem, hogy Annának ilyen fiús vágyai lennének… Sehol egy lányos játék…

– Biztos vagy benne? – kérdezte a hólabda, aki már abban reménykedett, hogy célba is értek, és befejezheti a szupertitkos küldetést.

– Igen – bólintott Berci. – Tuti, hogy ezek egy fiú vágyai.

– De vajon kié? – csodálkozott a hólabda.

Berci törte a fejét, és hamarosan rájött. Az utca másik oldalán lakó kisfiú, Peti vágyaihoz juthattak el most. Szóval mégsem ez az alagút vezet Annácska vágyaihoz. Vissza kell menni a kereszteződéshez, és másik irányba fordulni.

Amikor visszaértek az elágazáshoz, megtorpantak. Nagyon nehéz volt a föld alatti, sötét alagútrendszerben tájékozódni, hirtelen egyikük sem tudta, melyik járatból érkeztek. Azon a ponton öt út is összefutott.

– Nézzük csak, az előbb a jobb oldalit választottuk, akkor most balra az első lesz a miénk – vélekedett Berci, aki egy pillanatig sem esett pánikba.

– Biztos vagy te ebben? – kételkedett a hólabda, amelyik sokkal bizonytalanabbnak tűnt Bercinél.

– Majdnem – felelte Berci. – De ha visszamegyünk, kiderül.

Besétáltak a bal oldali járatba, és mindjárt meg is érkeztek a legelső terembe, ahol jártak, ahol Berci vágyait látták. Berci és a hólabda megnyugodtak, és újra az elágazás felé vették az irányt. Berci ügyesen megjelölte az alagút falán, hogy melyik az ő járatuk, merre kell majd hazafelé mennie.

Ezúttal másik útvonalat választottak, új terembe kerültek, ahol megint meglepetés várt rájuk. Itt ugyanis egyetlen játékot sem találtak. Volt viszont egy hatalmas tengerparti ház pálmafákkal, egy csodaszép autó és egy takarítónő.

– Hol vagyunk? – csodálkozott Berci.

– Még mindig a vágyak alagútjában – válaszolt a hólabda, de az ő szemében is ámulat tükröződött. – Eddig nem tudtam, de úgy tűnik, a felnőttek vágyai is megjelennek idelent. Azt hittem, csak a gyerekek vágyai találhatóak itt, de úgy tűnik, tévedtem. Ez valamelyik, a környéken lakó felnőttnek az álma.

– Talán a szomszéd nénié – találgatott Berci. – Kár, hogy nincs kiírva, kinek a vágyait látjuk épp az adott teremben.

– Kár bizony, mert akkor sokkal könnyebb dolgunk lenne – helyeselt a hógolyó. – De most inkább induljunk tovább, mert továbbra sem bukkantunk rá Annácska vágyaira.

Berci és a hólabda bementek az elágazás összes járatába. Az utolsóban nem találtak semmit, teljesen sötét volt, pedig sokáig gyalogoltak befelé. Annácska termét nem találták meg egyik alagútban sem.

– Valahol pedig itt kell lennie – bosszankodott rosszkedvűen és csalódottan a hólabda. – Most mit csináljak? Valahogy ki kell derítenem, mire vágyik Annácska.

Berci tanácstalanul nézett a hólabdára.

– Nem tudom… De nekem most már haza kellene mennem, mielőtt anya keresni kezdene – mondta határozottan.

– Igazad van, menjünk – morogta a hólabda.

Berci elindult visszafelé. Ismét áthaladt saját vágyai termén, majd a sötét alagútban felfelé figyelve kereste azt a pontot, ahol leérkezett. Szerencsére nemsokára megtalálta. Még mindig szűrődött be némi fény, pedig időközben teljesen be kellett sötétednie.

– Hogyan jutok vissza? – nézett a hólabdára.

– Csukd be a szemed, és ugorj fel egy jó nagyot – sóhajtotta a hólabda, még mindig végtelenül csalódottan.