Amikor a hóvirágok kinyíltak, és a nárciszok hegye is kibújt a föld alól, a kis fehér nyuszi tavaszi nagytakarítást tartott otthonában. Bizony már ráfért a lomtalanítás és a tisztogatás a kuckójára, így igyekezett alapos munkát végezni. El is fáradt estére, jólesett ágyba bújni és aludni egy nagyot.

Másnap a kis fehér nyuszi meg akarta nézni a naptárát, szerette volna megtudni, idén mikor lesz húsvét. De nem találta a kalendáriumot; tegnap a nagy rendrakásban eltehette, de nem emlékezett, hová. Egyre kétségbeesettebben kereste a naptárt, de hiába… Még a szemetest is feltúrta, hasztalan… Az előző esti szép rendnek nyoma sem maradt, a nyuszi mindent felforgatott, ám eredménytelenül.

– Mi lesz most a húsvéttal? – pityeredett el, mert nem akármilyen tapsifüles volt ő, hanem személyesen a húsvéti nyuszi. – Nem tudom, mikorra kell megfestenem a tojásokat és eldugnom a kertekben!

A nyuszi sírva ült le kuckója előtt. Arra szállt a rigó, aki megkérdezte tőle:

– Szia, nyuszika! Miért sírsz?

– Elveszítettem a naptáramat – hüppögte a nyuszi. – Így nem tudom, mikor lesz húsvét.

– Ez nagy baj – szomorodott el a rigó. – Ha esetleg megtalálom, szólok neked – ígérte.

– Köszönöm – szepegte a nyuszi.

Nemsokára az őzike lépteire lett figyelmes.

– Szia, nem láttad valahol a naptáramat? – szólította meg a nyuszi. – Elveszítettem, és most nem tudom, mikor kell megfestenem a tojásokat – panaszolta el.

– Sajnos nem láttam – rázta meg az őzike tanácstalanul a fejét.

A nyuszi leült egy farönkre, és csak folytak-folytak a könnyei. Észre sem vette, hogy a bagoly nagy szárnycsapásokkal leereszkedett mellé.

– Mi a baj? – kérdezte a nagy madár a tapsifülestől, aki ijedten kapta fel tekintetét, majd töviről hegyire mindent elmesélt.

– Ha nincs meg a tiéd, kérj kölcsön egy naptárt – javasolta a bagoly.

– De jó ötlet! – derült fel a nyuszi arca. – Neked van?

– Nincs – csóválta meg a fejét a bagoly. – Az erdei állatoknak általában nincs szükségük ilyesmire.

– Kinek lehet? – kérdezte elcsüggedve a nyuszi.

– Gondolkodjunk! – biztatta a bagoly. – Kinek fontos még tudni, mikor vannak az ünnepek?

– A Télapónak. De ő nagyon-nagyon messze lakik – keseredett el a nyuszi ismét.

– Akkor ne töprengj sokat, indulj útnak, hogy idejében odaérj – kacsintott rá a bagoly.

– Azt mondod, elmehetnék hozzá?

– Persze! – vágta rá a bagoly, és lelkesedését látva talpra ugrott a húsvéti nyuszi.

– Igen, elmegyek! – kiáltotta. – Köszönöm a tanácsot, bagoly!

A kis fehér nyuszi tehát észak felé vette az irányt. Sokáig ment, mendegélt, és ahogy egyre távolabb jutott az otthonától, mind kimerültebbé vált. Egyre lassabban emelte lábait, már csak vánszorgott. Hirtelen megállt mellette egy ló.

– Mi a gond, nyuszi koma? – érdeklődött.

– Nagyon elfáradtam – vallotta be a tapsifüles.

– Pattanj fel a hátamra, elviszlek valameddig – ajánlkozott a ló, és a nyuszi nem kérette magát, felült.

A ló vágtatni kezdett, és órákon át rohant-rohant, amíg csak bírt. Akkor megállt, és így szólt:

– Ne haragudj, de most már pihennem kell.

– Köszönöm szépen, nagyon sokat segítettél! – hálálkodott a nyuszi, és gyalog folytatta útját.

 

A történet folytatása itt olvasható!