A makacs kuka meséje

A közeli kereszteződésben régóta állt egy szemetes. Amolyan hétköznapi utcai kuka volt, amilyenbe a papírzsebkendőt meg a csokispapírt szoktuk dobni az utcán. Mindig kifogástalanul tette a dolgát: nyitott száján keresztül fogadta a beledobált szemetet. Hetente egyszer hatalmas kukásautó jött, amelyik kiürítette, és ő elölről kezdte a gyűjtögetést.

Egy szép napon, a tanév vége felé közeledve egy csapat iskolás gyerek haladt az utcán. A gyerekek fintorogni kezdtek, amikor a szemetes mellé értek.

– Fúj, kuka! – mondogatták, miközben csúnya grimaszokat vágtak.

– Pfúj, büdös! – tette hozzá az egyik kislány.

A kukának nagyon rosszulesett a gyerekek viselkedése. Igaz, hogy van egy kis szaga, de nem ő büdös, hanem a szemét, amelyet éppen az emberek tesznek belé! Ha ő nem állna itt, az egész környék tele lenne szeméttel, és messziről bűzölögne!

A kuka megharagudott, és sértődöttségében – életében először – becsukta a száját. Ha a gyerekek ilyen rondán viselkednek vele, akkor ő nem veszi be többé az emberek szemetét! – döntötte el. Így aztán csukott szájjal ácsorgott tovább.

Hamarosan egy férfi érkezett, aki a használt buszjegyét szerette volna bedobni. A kuka makacsul zárva tartotta a száját, a férfi meg csodálkozva nézte, és nem értette, hogyan működhet ez a szemetes. Végül feladta, és a buszjeggyel együtt odébbállt. Nemsokára idős néni akart – a boltból kilépve – egy blokkot a kukába tenni. Hasztalan – vihette magával a blokkot haza, vagy legalábbis a következő szemetesig. Később fiatalok jöttek, akik már nem voltak ilyen türelmesek; amikor ráébredtek, hogy az üres üdítősdobozt nem tudják a kukába tenni, egyszerűen lehajították a földre, épp a kuka lábához. Egy-két nap alatt egész kis kupac alakult ki odalent. De a szemetes rendíthetetlen maradt: továbbra is csukva tartotta a száját.

Aztán megérkezett a kukásautó. A kukások elámultak azon, hogy a kuka bizony – akárhogy is nézik – nincs nyitva.

– Nem tudtam, hogy ezek a szemetesek zárhatóak – jegyezte meg az egyikük.

Mindenesetre megpróbálták kiüríteni, de nem sikerült. Az összeszorított szájon át nem lehetett kiszedni a szemetet.

– Hogyan vegyük ki belőle a hulladékot? – kérdezték a kukások tanácstalanul.

Ekkor észbe kapott a kuka: ha nem nyitja ki a száját, benne marad a régi szemét, attól pedig jó lenne megszabadulni. Ezért aztán gyorsan kitárta a száját. A kukások ismét meglepődtek, nem tudták megfejteni a kuka működésének titkát. De aztán nem töprengtek tovább, hamar felkapták, és a kukásautóba öntötték a tartalmát. A kuka üresen, megkönnyebbülve került vissza a helyére, a kukások pedig tovább haladtak. Amint eltűntek a sarkon, a kuka újra összezárta a száját. Makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a jövőben nem hajlandó befogadni az emberek hulladékait. Nem ingatták meg a csodálkozó és bosszankodó megjegyzések, sem a lábához dobott szemét.

Néhány nap múlva egy kicsi lány sétált arra az édesanyjával, egy papírt szerettek volna kidobni. A kislány lelkesen kérte, hadd tehesse ő a kukába a szemetet.

– Próbáld meg, hátha eléred – biztatta az anyukája, aki nem vette észre, hogy ez a kuka bizony zárva van.

A kislány odasietett a szemeteshez, de persze ő sem tudta kidobni a hulladékot, hiszen nem talált rajta nyílást. Iménti lelkesedése egy pillanat alatt szertefoszlott, és csalódottságában elsírta magát. A kuka megsajnálta, és gyorsan kinyitotta a száját. A kislány meglepetésében elhallgatott: még soha nem látott ilyen érdekesen működő kukát. Édesanyja ekkor ért mellé.

– Mi a baj, kicsim, nem éred el? – kérdezte.

A kislány lábujjhegyre állva ágaskodott, a kuka pedig alig észrevehetően le is hajolt, hogy a lányka beledobhassa a papírt.

– Köszönöm, kuka! – mosolyodott el a kislány, majd megsimogatta a szemetest.

– Ne fogdosd a kukát – szólt rá az anyukája.

De ez utóbbi mondatot a szemetes már meg sem hallotta. A kislány mosolya és kedves mozdulata átjárta a szívét, és feledtette a kellemetlen emlékeket, az iskolások gúnyos megjegyzéseit. Milyen jó lenne több hasonló köszönetet kapni! – gondolta. Tudta, mit kell ehhez tennie: elhatározta, hogy ezentúl soha többé nem zárja be a száját.

Befogadta az üdítősdobozokat, a zacskókat, a használt buszjegyeket, a blokkokat, a csokipapírokat és minden mást, amire az embereknek már nem volt szükségük. Szorgalmas munkájáért cserébe sokkal több mosolyt kapott, mint fintort.