A hétfejű sárkány elkeseredetten ült a munkaügyi központban. Az ügyintéző hölgy döbbenten nézett rá.

– Én azt hittem, hétfejű sárkányok csak a mesében vannak – csodálkozott hangosan. – Miben segíthetek? – kérdezte, miután visszanyerte lélekjelenlétét.

– Munkanélküli lettem, szeretnék bejelentkezni – motyogta a sárkány kissé szégyenkezve, lehajtott fejekkel.

– Iratok szükségesek hozzá; kérem a személyi igazolványát, az adóazonosítóját, a TAJ-kártyáját és az utolsó munkahelyén kapott igazolásokat – sorolta a hölgy.

– Csak egy levelem van, amelyben arról ír a Nagy Mesefelelős, hogy megszűnik a munkahelyem, már nem kellek – vette elő zsebéből a gondosan összehajtogatott papírt a hétfejű. – A mai gyerekek már nem hallgatnak tündérmeséket, nem érdeklik őket a lovagok meg az elrabolt és kiszabadított királylányok. Nem kell tovább őriznem a toronyba zárt szépségeket, és senki nem akar már megvívni velem – panaszolta a sárkány tovább. – Hát kérdem én, mi érdekli akkor a mai gyerekeket?

Az ügyintéző azonban mintha meg sem hallotta volna a kérdést, csak a fejét csóválta.

– Nem tudom, mit tehetünk iratok nélkül – tárta szét a kezét, majd a telefonhoz nyúlt. – Marikám, át tudnátok jönni egy percre? – hívta kolléganőit a szomszédos irodából.

Néhány pillanat múlva kivágódott az ajtó, és megjelent Marika, mögötte pedig Klárika és Hédi.

– Itt vagyunk, mi a…? – kezdte fennhangon Marika, majd – meglátva a hétfejűt – elakadt a szava. Egy másodpercig úgy tűnt, mindjárt elájul, aztán mégis inkább beszélni kezdett. – Atyaég, de jó jelmez! Hol lehet ilyet kölcsönözni?

– Marikám, kapaszkodj meg, nem jelmez – válaszolta az ügyintéző, majd gyorsan elhadarta, miért érkezett szokatlan vendége.

– Na de ilyet! – hüledezett Marika a két másik hölggyel. Az ámuldozás miatt nem is futotta tőlük többre, így aztán az ügyintéző ismét a telefonhoz nyúlt.

– Hívom az osztályvezetőt – mondta fennhangon.

A főnökük meglepően nyugodtan vette tudomásul a hétfejű sárkány jelenlétét; látott ő már sok mindent eddigi pályafutása során. Visszaküldte az irodájukba Marikát, Klárikát és Hédit, majd elolvasta a Nagy Mesefelelős levelét, végül megrázta a fejét.

– Milyen meséket szeretnek a mai gyerekek? – csodálkozott, aztán megvakarta a tarkóját. – A kért iratok nélkül sajnos nem tudjuk nyilvántartásba venni – fordult a sárkányhoz együttérző tekintettel. – De van egy ötletem! Mindjárt felhívom a vidámparkot. Nemrég kerestek valakit, aki jelmezben reklámozná őket a bejárat előtt. Nem tudom, találtak-e megfelelő jelentkezőt, de egy igazi sárkánynál nem tudok jobbat elképzelni. Ráadásul bármikor bevethető a szellemvasútban vagy az elvarázsolt kastélyban is. Várjon meg itt!

Az osztályvezető elment, majd pár perc múlva széles mosollyal visszatért.

– Máris várják a vidámparkban! A múltkor felvett reklámemberük néhány napja felmondott, mert nem bírta a forró jelmezt. Azóta se találtak senkit. Csak annyit kérnek, ne viselkedjen ijesztően.

– Hálásan köszönöm! – felelte a sárkány. – Már úgyis untam, hogy félelmetesnek kell lennem és emiatt senki nem akar velem barátkozni.

– A jövő héten elviszem az unokámat a vidámparkba, akkor majd találkozunk, s meglátjuk, hogyan boldogul – tette hozzá az osztályvezető, majd útba igazította a megkönnyebbült hétfejűt leendő munkahelye felé.

A sárkány boldogan távozott, az ügyintéző hölgy pedig folytatta a munkát, szólította a következő – immár teljesen köznapi – ügyfelet.