A kuflik nem hasonlítanak semmire vagy sok mindenre egy kicsit. Ugródudoruk van, maguk vájta üregekben élnek, és még a nevük is vicces. Legalábbis Pofánka, Fityirc, Zödön és Bélabá neve mindenképpen… Noha valamennyien kuflik, cseppet sem egyformák, mindegyikük külön egyéniség. S bár tulajdonképpen nem csinálnak semmi különlegeset, a hétköznapi életük is kellően izgalmas tud lenni. Pedig jobbára tényleg csak heverésznek… (Sőt ezt már rajzfilmen is teszik.)

Eddig két kötetet olvastunk Dániel András – író és illusztrátor egy személyben – sorozatából, és mindkettőnknek tetszett. Jópofák a rajzok, mókásak a karakterek, egyszerűségük ellenére – meglepő módon – fordulatosak a történetek. Pedig nem történik semmi extra, a kuflik „csak” otthonra találnak, átvészelnek egy nagy esőt, bújócskáznak, reggelit keresnek, mégis nehezen kiszámítható – a felnőtt olvasó számára is váratlan – események tarkítják napjaikat. Unalomtól tehát a legkevésbé sem kell tartanunk.

A Pozsonyi Pagony gondozásában megjelent könyvecskékben oldalanként nincs túl sok szöveg, tehát kisebb és/vagy türelmetlenebb gyerekkel is bátran kézbe vehető (kettőtől hatéves korig szól az ajánlás, magam is ennek a korosztálynak javasolnám). A sztorik egyszerűek, könnyen követhetőek, érdekesek, ugyanakkor felnőttként is élvezhetőek, pláne akkor, ha kicsit szeretjük az abszurd humort. Komolyabb világmegváltó gondolatot vagy magvas tanulságot ne várjunk ezektől a meséktől, de pont ez a jó bennük. Néha lehet kicsit lazítani… 🙂