Gyerekkorom kedvencei

Megint retró következik, mégpedig a javából: saját gyerekkori kedvenceim kerülnek ezúttal terítékre. Egy részükről már írtam korábban, hiszen a kisfiamnak is előveszem a régi köteteket.

Természetesen ez a lista nem teljes, hiszen nem kevés régi kedvencem van…

Olvass tovább →

A legnagyobb száj

Egy tavaszi napon nagyon unatkoztak az állatkert lakói. Nem történt semmi érdekes, alig volt látogató, a kifutójukat már százszor bejárták. A majmok rosszkedvűen panaszkodtak a fán ücsörgő verebeknek, milyen unalmas ez a nap.

– Miért nem találtok ki valami mulatságot magatoknak? – kérdezte az egyik madárka. – Például egy versenyt?

– Milyen versenyt? – ásított hatalmasat az egyik majom.

– Például szájtátóversenyt – nevette el magát a veréb, az óriási ásítást látva. – Vajon ki tudja az állatkertben a legnagyobbra nyitni a száját?

Olvass tovább →

A csiga boltba megy

A kis csiga egyik délután észrevette, hogy elfogyott otthon a ropi. Nagyon szerette a ropit! Nem teketóriázott sokat, elindult a boltba.

Igen ám, de a bolt a forgalmas főút túloldalán volt, s ezen az úttesten soha nem könnyű átkelni. A csiga azonban nem ijedt meg a feladattól. Átmászott az árkon, majd megállt az útpadkán. Szétnézett, ahogyan az anyukája tanította: előbb balra, aztán jobbra fordította a fejét. Mindkét irányból jöttek az autók.

– Egyszer csak elfogynak – bizakodott a csiga, és türelmesen várt.

De a járművek csak jöttek és mentek. Néha előfordult, hogy hosszabb ideig nem érkezett semmi se balról, se jobbról, de a csiga nem mert átmenni. Mivel alacsony termetű volt, nem látott el messzire, nem tudta, mikor bukkan fel a következő kocsi. Mivel pedig lassan mozog, nem tud elszaladni vagy elugrani, ha meglepetésszerűen előkerül egy újabb autó, busz vagy netán kamion.

Sokáig várakozott, végül pityeregni kezdett.

Olvass tovább →

A hóbortos öreg és a kíváncsi macska

Pettson és Findusz télen érkeztek a könyvespolcunkra és az életünkbe. A kisfiamat és engem is meghódítottak, egyszerűen imádjuk őket!

A könyvtárban választottuk ki – mondhatni, találomra, pár mondatba beleolvasva és a képeket nézegetve – Sven Nordqvist Pettson sátorozik című kötetét. Telitalálat volt! Zseniális a szöveg, fantasztikusak a képek. A történet tulajdonképpen egyszerű, a négyéves gyerek számára is követhető, ugyanakkor mégsem sablonos, váratlan fordulatokban bővelkedik. Ugyanez a megállapítás érvényes a sorozat további, általunk olvasott darabjára is.

Pettson sátorozik – az első „fecske”

Mert persze utána kikölcsönöztük a széria más részeit is: A kandúr szülinapi tortáját és a Tűzijáték a rókának címűt. Ezek sem okoztak csalódást.

Olvass tovább →

Gyerekversek modern köntösben

Varró Dániel (gyerek)verseivel alighanem már az is találkozott, aki egyébként egyetlen kortárs költő nevét sem ismeri. A Facebookon többször is össztűzbe került egy-két, újabb tankönyvben megjelentetett költeménye miatt.

Nekünk van itthon gyerekeknek szánt Varró Dániel-verseskötet, az Akinek a kedve dacos címet viseli (Manó Könyvek, 2014). Én magam vásároltam. Én is olvasok fel belőle a fiamnak. És nem én vagyok az egyetlen, magyar szakot végzett anyuka az ismeretségi körömben, aki így tett/tesz.

Friss, modern, játékos, humoros – mondókák apró lázadóknak

Olvass tovább →

A végtelennek tűnő esőzés – 2. rész

– Egy kis nyugalmat kérünk! – szólalt meg Tündérváros polgármestere fennhangon. – Tudom, hogy miért gyűltetek össze itt. Tudom, hogy napok óta szakad az eső. Egy rég elfeledettnek hitt varázslat balul ütött ki a tündériskolában, ezért alakulhatott ki ez a hatalmas, végtelennek tűnő esőfelhő. Már dolgozunk a feloszlatásán, de sajnos a vártnál nehezebben sikerül.

– Tudunk valahogyan segíteni? – kérdezte Manó.

– Akinek varázsereje van, csatlakozhat hozzánk, többen könnyebben megtörjük a varázslatot! – hangzott a válasz.

Néhányan jelentkeztek a tömegből, köztük Manó is. A polgármester átvezette őket a tündériskola óriási aulájába, ahol már rengeteg tündér szorgoskodott. Jókora üstben éppen elkészült valami furcsa színű folyadék. Az üst a tündérek csettintésére lábra kapott, és kisétált az udvarra, ahol mindannyian körbeállták. A tündériskola igazgatója elmondta a varázsigét, majd együtt hangosan ismételgetni kezdték a bűvös erejű szavakat. Kis idő múlva az üstben lévő furcsa folyadék kirepült, majd egész egyszerűen elszállt. Manó és a többiek csodálkozva néztek utána.

Olvass tovább →

A végtelennek tűnő esőzés

Már három napja megállás nélkül esett az eső. Folyamatosan verték az ablakot a lehulló cseppek, minden csupa sár volt, és Erdővári Manónak nem volt kedve kidugni az orrát a kuckójából.

– Mikor áll el végre? – türelmetlenkedett az eget kémlelve. Választ nem kapott, viszont ugyanolyan szürke volt az ég minden irányban, mint az utóbbi három napban, és sehol nem látszott az ég kékje.

A negyedik napon aztán megunta a várakozást.

– Biztosan van valami gond Tündérvárosban – jegyezte meg –, még soha nem fordult elő, hogy ilyen sokáig essen az eső. Talán megfeledkeztek a tündérek arról, hogy mekkora felhőt küldtek ide?

Olvass tovább →

Mikor és hol mesélek?

Mesélni sokszor, sokféle helyzetben lehet, ha le szeretnénk kötni a gyermekünket, vagy egyszerűen csak beillesztenénk a mindennapjainkba ezt a hasznos időtöltést. Akár könyvből olvasunk, akár fejből mesélünk, számtalan alkalmat találhatunk a hétköznapjainkban arra, hogy utódunk szókincsét, fantáziáját neki való történetekkel fejlesszük. Ötletadónak íme néhány – nálunk bevált – szituáció…

Olvass tovább →

A húsvéti nyuszi naptára – 2. rész

Ment, mendegélt, míg egy erős sodrású, széles folyóhoz nem ért. Akárhogy meresztgette a szemét, nem látott sehol hidat.

– Hogy kelek át ezen a nagy vízen? – sóhajtott a nyuszi.

– Majd én segítek neked – hallatszott egy hang a közeli fáról. A nyuszi megfordult, és egy varjút vett észre.

A fényes fekete tollú madár a nyuszi mellé röppent.

– Ülj fel rám, kapaszkodj, és elviszlek egy darabig – mondta a varjú.

– Elbírsz engem? – aggodalmaskodott a nyuszi.

– Erős vagyok, ne félj! – jött a válasz.

Olvass tovább →

A húsvéti nyuszi naptára

Amikor a hóvirágok kinyíltak, és a nárciszok hegye is kibújt a föld alól, a kis fehér nyuszi tavaszi nagytakarítást tartott otthonában. Bizony már ráfért a lomtalanítás és a tisztogatás a kuckójára, így igyekezett alapos munkát végezni. El is fáradt estére, jólesett ágyba bújni és aludni egy nagyot.

Másnap a kis fehér nyuszi meg akarta nézni a naptárát, szerette volna megtudni, idén mikor lesz húsvét. De nem találta a kalendáriumot; tegnap a nagy rendrakásban eltehette, de nem emlékezett, hová. Egyre kétségbeesettebben kereste a naptárt, de hiába… Még a szemetest is feltúrta, hasztalan… Az előző esti szép rendnek nyoma sem maradt, a nyuszi mindent felforgatott, ám eredménytelenül.

– Mi lesz most a húsvéttal? – pityeredett el, mert nem akármilyen tapsifüles volt ő, hanem személyesen a húsvéti nyuszi. – Nem tudom, mikorra kell megfestenem a tojásokat és eldugnom a kertekben!

Olvass tovább →