Az éhes sárkány és a királylány 1. rész

A hétfejű sárkány egyedül élt magas szirten épült, hatalmas várában. A nehezen megközelíthető erődben azonban hamar felkopott volna az álla, így volt a közelben egy gazdagon termő zöldséges- és gyümölcsöskertje, ahová gyakran kijárt. Időnként vadászott is, elejtve egy-egy nagyobb vadat, máskor meg egy-egy kósza lovag tévedt az otthonába, s bizony a hétfejű nagyon szerette a húst. Nem volt oka panaszra, mindig jutott a tányérra finom falat.

Egy különösen száraz esztendőben azonban alig termett valami a korábban szépséges kertjében. Gyümölcsből és zöldségből is csak egészen keveset tudott betakarítani, s hiába indult gyakrabban vadászatra, megfogyatkoztak a vadak is. Lovagokat pedig már nagyon-nagyon régen – legalább ezer éve – nem látott, néha el is tűnődött, léteznek-e még egyáltalán…

Egy szó, mint száz, az éléskamra kiürült, a sárkány pedig éhezni kezdett. Mind a hét feje. El is kezdte törni mind a hét fejét, hogy kitalálja, hogyan jut élelemhez. S hamarosan a harmadik kobakjában meg is született az ötlet: elrabol egy királylányt, és a megmentésére induló lovagokkal majd jóllakik. Remélte, vannak még királylányok és vitézek is, mert anélkül bizony dugába dől a terve…

Izgatottan indult útnak, hiszen már nem is emlékezett, mikor rabolt utoljára királylányt, olyan régen volt… Elrepült a legközelebbi királyi fővárosba, ahol szerencséjére a királylány éppen a palota kertjében sétálgatott. Onnan könnyen elragadhatta. A hétfejű a magasból szállt alá, és egy gyors mozdulattal felkapta a sikoltozó királylányt, majd amilyen gyorsan csak tudott, hazafelé fordult. Otthon, a nagy szirten lévő várában bezárta a lányt a toronyszobába, és várta a megmentésére induló hősöket.

Nem kellett sokáig várakoznia, el is kezdtek szállingózni a bátor ifjúk, akiknek persze semmi esélyük nem volt a hétfejű sárkánnyal szemben. Mindegyikükből sárkányebéd és -vacsora lett. Néha azért a maradék zöldségből és gyümölcsből adott a királylánynak is enni.

Teltek a hetek, s egy idő után egyre kevesebb vitéz érkezett. Úgy tűnik – mivel senki nem tért vissza a sárkányvárból –, az emberek feladták a reményt, hogy megmenthetik a királylányt… A felséges uralkodó hiába ígért aranyat-ezüstöt, kacsalábon forgó kastélyt, fele, sőt egész királyságot is annak, aki visszahozza a lányát, két hónap múltán már senkinek nem akaródzott elindulni a szirten emelkedő, félelmetes várba. Ez pedig azt jelentette, hogy ismét elfogytak a falatok a hétfejű számára, ráadásul a maradék ennivalóját meg kellett osztania a királylánnyal, így még kevesebb maradt neki.

Egy borús napon a sárkány elhatározta, hogy kiadósabb lakoma híján megeszi a királylányt.

– A semminél jobb – mondta az első feje.

– Úgysem jön érte már senki – tette hozzá a második fej.

– Még abból a kevés maradék harapnivalómból is adnom kell neki – tódította a harmadik.

– Ha megeszem őt, akkor jól is lakok, és utána több marad nekem – bólogatott a negyedik kobak.

– Nem is töprengek ezen tovább – döntötte el az ötödik.

– Vajon süssem vagy főzzem? – merengett a hatodik fej.

– Majd kitalálom – válaszolt a hetedik száj, és a sárkány elindult a toronyszoba felé.

A királylány szintén éhes volt, mert mióta elrabolta a hétfejű, nem lakott igazán jól. Ráadásul unatkozott is egész nap a toronyszobában. Eleinte az ablakon át figyelte a megmentésére érkezőket, de aztán szomorúan vette tudomásul, hogy a toronyszobáig egyikük sem jutott el. S ahogy telt az idő, mind kevesebben jöttek érte. Végül elfogytak a jelentkezők. A királylány kezdett kétségbeesni, hogy soha nem szabadul a toronyszobából.

Éppen ezért nagyon meglepődött, amikor nyílt az ajtó, és a sárkány, aki eddig csupán ennivalót adott be neki, magával hívta. Leballagtak a konyhába, a hétfejű hellyel kínálta. A királylány leült, és ijedten gondolt arra, hogy most bizonyára főznie kell valamit a sárkánynak, csakhogy ő nem tud főzni.

– Ne haragudj, királylány – kezdte a behemót hétfejű –, nehéz idők járnak.

Aztán elmesélte, hogyan ment tönkre a termés idén a zöldséges- és gyümölcsöskertjében, hogyan végződtek sikertelenül a vadászatai a környékbeli és távolabbi erdőkben, s hogy miért rabolta el őt. A királylány megértően bólogatott szavaira.

– Most azonban, úgy tűnik, már senki nem jön érted, így, mivel nagyon éhes vagyok, arra gondoltam, hogy téged eszlek meg – zárta a sárkány mondandóját.

 

A folytatás holnaptól olvasható.