Az éhes sárkány és a királylány 2. rész

A királylány szeme elkerekedett. Mi tagadás, nem ilyen végkifejletre számított! Most mitévő legyen? Nem szeretne sárkányeleség lenni!

– Már úgy lefogytam itt, csupa csont és bőr vagyok, egy ekkora sárkány nemigen lakna jól velem – hadarta a királylány, mert hirtelen ez jutott eszébe mentő ötletként.

– A semminél ez is jobb – ismételte meg a sárkány első feje, amit néhány perccel korábban mondott.

– És utána a te részedet is megehetem a maradékból – fűzte hozzá a második, a többiek pedig lelkesen bólogattak.

Hűha, ennek a fele sem tréfa – gondolta a királylány, és agyában rémülten kutatott valami hatásos kifogás után. A következő pillanatban új ötlete támadt.

– És mondd csak, sárkány, mihez kezdtél a kerted tönkrement termésével? – kérdezte a királylány, miközben igyekezett nyugodt maradni.

– Mihez kezdtem volna? – nézett rá csodálkozva mind a hét fej. – Ott hever a földön, ha csak a madarak rá nem jártak. Ugye nem gondolod, hogy azt kellene megennem helyetted? – gyanakodott a sárkány.

– Nem, dehogy – rázta meg a királylány hevesen a fejét. – De az nem fordult meg valamelyik fejedben, hogy takarmánynak még jó lehet?

– Miféle takarmánynak? – lepődött meg a sárkány.

– Például disznóknak – javasolta a királylány. – Tudok is egy sertéstelepet a főváros közelében, ahol minden bizonnyal tudnák hasznosítani, cserébe pedig kaphatnál disznóhúst.

A sárkánynak mind a hét szája tátva maradt. Hogy ez milyen remek ötlet! Szereti a disznóhúst, sokkal jobban, mint a sovány királylányokat. Százszor kiadósabb és finomabb!

– Gondolod, hogy megegyeznének velem? – nézett bizonytalanul a királylányra.

– Persze – vágta rá a királylány. – Szívesen segítek megkötni az üzletet. Ezzel mindenki jól járna.

– Odajössz velem? – kérdezte a sárkány a királylánytól.

– Igen – felelte a királylány, és elmosolyodott megkönnyebbülésében, mert már tudta, hogy megmenekült.

– De nem akarsz becsapni? – faggatózott tovább a sárkány.

– Eszem ágában sincs – fogadkozott a királylány. – Nem csallak csapdába, te pedig az üzlet megkötése után hazaengedsz engem – egyezkedett.

A sárkány és a királylány kezet ráztak, majd a lány felült a hétfejű hátára, és elrepültek a sertéstelepre. Volt nagy riadalom a sárkány miatt, és volt nagy meglepetés is a rég eltűnt királylány láttán. A telep vezetője szerencsére gyorsan visszanyerte a lélekjelenlétét, és mindenki számára előnyös megállapodást kötöttek. A sárkány odaszállította a másra használhatatlan, de sertéstakarmánynak teljesen megfelelő termését, cserébe bőségesen kapott disznóhúst.

– Köszönöm, királylány – hálálkodott a hétfejű. – Ezzel a most kapott hússal sokáig nem lesz gondom az élelemre.

– Érdemes megfüstölnöd – ajánlotta a királylány. – Úgy tovább eláll.

– Milyen okos vagy! – ámult el a sárkány. – Ha szükségem lesz további jó ötletekre, megkereshetlek?

– Természetesen – bólintott a királylány. – De nem szükséges elrabolnod, elég, ha mglátogatsz és kérdezel.

– Úgy lesz – ígérte a sárkány.

Elköszöntek egymástól, a királylány a palota, a sárkány pedig a kertje felé indult. Otthon nagy örömmel fogadták a királylányt, aki a saját esze révén szabadult ki a félelmetes, emberevő, hétfejű sárkány fogságából.

Később az a hír járta, hogy a királylány és a sárkány közös vállalkozásba kezdtek, és rövid idő alatt a legnagyobb takarmány-beszállítókká váltak szerte a királyságban. A sárkány egyetlen feje sem éhezett soha többé, és eszébe sem jutott már a várban gubbasztva várni a megehető lovagokat.