Az öreg autó egy szép, napfényes reggelen úgy döntött, elmegy kirándulni. Legutóbb a hegyekben járt, ezúttal viszont könnyebb célpontot választott magának: tópartot. Fiatalon járt egy csodálatos helyen, s arra gondolt, jó lenne újra látni és ott kocsikázni.

Az ötletet gyorsan tett követte, elment tankolni, ellenőrizte a guminyomást, és nekivágott a hosszú útnak. Úgy emlékezett, messze van az a gyönyörű tó, de nem esett már jól a száguldás, nem sietett. Élvezte az utazást, a lágy szellőt, a csekély forgalmat az autópályán.

Egész nap ment, és estére sem ért oda. Ennyire messze van? – csodálkozott magában, amikor sötétedni kezdett, és reménykedett, hogy nem tévedt el. Amikor lement a nap, félreállt egy parkolóba, és ott éjszakázott. Igyekezett kipihenni magát, hogy másnap folytathassa az utat. Mi tagadás, elfáradt, elszokott már attól, hogy reggeltől estig rója a kilométereket.

Reggel újult erővel, lelkesen gurult ki az autópályára. Csak ment és ment és ment. Ahogy a táblákra pillantott, látta, hogy jó irányba halad. A csodaszép tó felé.

Délután érkezett meg. Egy magaslatról tárult szeme elé a hegyek között kéklő víz. Megállt egy parkolóban, és hosszú percekig gyönyörködött a látványban. Aztán tovább haladt, egészen a tó partjáig. Beszívta a víz illatát, majd elindult, hogy körbejárja a tavat. Igazi örömautózás volt, minden kanyar után újabb meglepetéssel. Pálmafák, szirtekre épült várak, kastélyok, a tó fölé magasodó hegycsúcsok szegélyezték útját.

Egy kisebb emelkedőn azonban ijedten vette észre, hogy köhögni kezdett a motor. Khm-khm – nem volt szép hangja. Az emelkedő tetejére elszállt az erő belőle, és az öreg autó megállt. Próbált, ám nem bírt egyetlen métert sem megtenni.

– Hajaj! – sóhajtotta. – Mi lesz itt velem?

A kocsik sorra elrobogtak mellette, de kis idő múlva egy Fiat odagurult hozzá.

– Szia! – köszönt rá barátságosan. – Baj van? – kérdezte.

– Nem tudok tovább menni, elszállt a motorból az erő – panaszolta az öreg autó.

– Én nem tudlak elvontatni – mondta a kis Fiat. – De szólok a közeli javítóműhelyben, hogy itt vagy, és küldenek érted valakit.

– Megtennéd? Nagy segítség lenne, köszönöm – hálálkodott az öreg autó.

– Persze – kacsintott a barátságos Fiat. – Megyek is, hogy még sötétedés előtt bevontathassanak.

Az öreg autó kíváncsian várta, mi történik. Vajon megtartja ígéretét a kis Fiat, és szól a műhelyben? És amazok valóban megjavítják? Teltek a percek, a nap lassan a hegyek mögé bukott. Ekkor egy autómentő tűnt fel az úton. Egyenesen az öreg autóhoz tartott. Udvariasan köszönt neki, majd felsegítette a platójára. Az öreg autó hálás szívvel gondolt a kis Fiatra, amely nem feledte ígéretét.

Mire besötétedett, már a javítóműhelyben állt. Későre járt, aznap már nem tudták megvizsgálni a motorját, így az öreg járgány ott éjszakázott. De egyáltalán nem bánta, jó helyen volt. Másnap szétszedték, megreparálták, összerakták – a párás levegő és a nagy utazás együtt bizony már sok volt az öreg autó megviselt motorjának.

– Hazáig már nem lesz gond – ígérte a szerelő –, nyugodtan mehetsz.

Az öreg autó megköszönte a segítséget a szerelőnek, az autómentőnek és a Fiatnak is, amely bekukkantott, hogy megnézze, mi újság vele.

Az öreg kocsi boldogan gurult ki az országútra. Egy pillanatig eltöprengett azon, merre induljon, de villámgyorsan döntött: folytatta útját a tó körül. Óvatosan, komótosan haladt, gyakran megpihenve, kímélve magát és motorját. Így különösen alaposan megcsodálhatott mindent, ami tetszett neki. Szép látványból pedig nem volt hiány!

Aztán – amikor körbeért – hazafelé vette az irányt. Érdekes, visszafelé rövidebbnek tűnt az út, pedig továbbra sem sietett! De most már biztosan tudta, hogy nem tévedt el, erre kell mennie. Nagyon fáradtan, de csordultig tele élményekkel parkolt le a garázsában. Örült, hogy rászánta magát erre a nagy utazásra. Örült, hogy újra látta a gyönyörű tavat. Örült, hogy képes volt ezt a hosszú utat megtenni. És örült, hogy végre hazaért, és kipihenheti magát!