Az öreg oroszlán fáradtan, rosszkedvűen és éhesen érkezett vissza a vadászatról a folyópartra. Egyetlen falatot sem sikerült zsákmányolnia, túl lassúnak bizonyult – miként az utóbbi időben már többször megtörtént. Csalódott volt, miközben a gyomra is korgott. A folyóparton a víz szélére heveredett, és mohón inni kezdett. Legalább a szomját oltsa, ha már az éhét nem tudta.

Ivás után sem volt kedve felkerekedni és odébbállni, jólesett megpihenni. A vizet szemlélte csendesen, és ahogy nézegette, színes halakat vett észre a víztükör alatt. A halak lassan mozogtak, és az oroszlán arra gondolt, talán könnyebb megfogni őket, mint a gyorsan elillanó antilopot. Belemerítette mancsát a vízbe, és megpróbált megkaparintani egy-két halat. Nem kiadós étel, de a semminél mégis jobb – vélekedett. A halak lassúak, de sikamlósak voltak, minduntalan kicsúsztak az ujjai közül.

Kisvártatva érdes nevetés hallatszott. Az oroszlán zavartan kapta ki mancsát a folyóból, és a hang felé fordította fejét. Egy krokodil figyelte őt kissé távolabbról, és úgy tűnt, rajta kacag. Az öreg oroszlánnak rosszulesett, hogy kinevetik. Összeszedte magát, felállt és felmordult.

A krokodil azonban nem volt ijedős, s különben is, pillanatok alatt el tudott tűnni a vízben.

– Te kinevetsz engem? – kérdezte az oroszlán, de hangja inkább csengett megbántottan, mintsem haragosan vagy fenyegetően.

– Ki látott már oroszlánt halakkal küszködni? Ráadásul egyet sem tudtál megfogni – szemtelenkedett a krokodil. – Megint éhen maradtál a vadászaton?

– Igen – sóhajtott lemondóan az oroszlán. – Túl lassú vagyok. Ha ez így megy tovább, szégyenszemre éhen pusztulok.

– Mondok én neked valamit – szólt a krokodil, megsajnálva az állatok öreg királyát. – Fogasd el magad az emberekkel, vitesd magad állatkertbe vagy valami természetvédelmi területre. Ott etetik az állatokat, és nem kell többé vadásznod.

– Hm – gondolkodott el az oroszlán. – Tényleg? Biztos?

– Igen – bólogatott a krokodil. – Soha többé nem kellene éhezned. A sirályoktól hallottam, akik bárhová eljutnak repülve, és sok mindent látnak.

– Jó ötlet – jegyezte meg óvatosan az oroszlán, és minél többet ízlelgette magában a krokodil javaslatát, annál jobban tetszett neki. Végül még meg is köszönte a tanácsot.

Másnap – miután kipihente a vadászat okozta fáradalmakat – az oroszlán felkerekedett, és útnak indult, hogy elfogassa magát. Először egy vadászterület felé vette az irányt. Igen ám, de ott bizony lőttek, ami veszélyes. A mi öreg oroszlánunknak az volt a szerencséje, hogy éppen nem oroszlánra vadásztak, így az emberek ügyet sem vetettek rá.

 

A mese második része holnaptól olvasható a blogon.