Misuval, az aranyos kisnyuszival másfél éve találkoztunk először, és bár végigolvastuk a kötetet, komolyabb hatást nem gyakorolt sem a gyermekemre, sem rám. Néhány hete a könyvtárban ismét megtetszett a fiamnak ez a könyv, és újra kihoztuk, én pedig kíváncsian vártam, hogy a második találkozás milyen eredménnyel jár. Rotraut Susanne Berner Misu mindenre kíváncsi című könyvéről van szó, amelyet a borító hátulján két-öt éves gyerekeknek ajánlanak.

Másfél éve négyéves volt a fiam, így éppen az érintett korosztályba tartozott, ennek ellenére nem kedvelte meg különösebben ezt a könyvecskét. Pedig korrektül megírták, a rövid történetek kedvesek, a nyuszigyerek életének hétköznapi pillanatait villantják fel, az epizódokban pedig bármelyik gyerek magára ismerhet. Egyszer elolvastuk, különösebb reakciót nem váltott ki a gyermekemnél, és nem is kérte az újraolvasást. Nekem magamnak is furcsa érzésem volt a kötettel kapcsolatban. A mesék inkább kis novellákra emlékeztettek, mintsem mesékre, s bár a történetek csattanóval végződtek, az volt a benyomásom, hogy ezeket csak én, a felnőtt értem és értékelem, a négyéves gyerek nem igazán. Vajon hogyan tetszhet ez a könyv egy kétéves apróságnak? – merült fel bennem az azóta is megválaszolatlan kérdés. Mintha nem is gyerekeknek, hanem szülőknek írták volna – fogalmazódott meg bennem a gondolat.

Másfél évvel később, a hatodik születésnapja környékén vettük újra kezünkbe Misu kalandjait, és ezúttal már sokkal lelkesebben hallgatta a meséket. Kérdezett, reagált, láthatóan sokkal jobban együtt élt a kötettel, mint korábban, és a csattanók egy részét is megértette már (mindet azért nem). Így persze én is jobban élveztem a felolvasást, mint először. Ugyanakkor kicsit továbbra is bennem maradt az az érzés, hogy nekem és nem a gyereknek szánták ezt a könyvet.

Nem tudom, másoknak milyen tapasztalatai voltak, nálunk ezúttal egyáltalán nem vált be a kiadó – a Pozsonyi Pagony – életkori ajánlása. A kötet egyébként jól használható, a szépen megírt, rövid történetek sietős estékre is „bevethetőek”, a rajzok – a szerző illusztrációi – bájosak, a szereplők nagyon szerethetőek és – talán furcsán hangzik nyulak esetében, de – emberiek. Összességében tehát egyáltalán nem tett rossz benyomást a Misu mindenre kíváncsi, csak éppen a célcsoportot nem sikerült megfejtenem… Ennek ellenére egy próbát megér, ha óvodás gyermekünk van.