Nem az iskolának, az életnek tanulunk – hallottam sokszor a latin eredetű mondást gyerekkoromban, iskolásként. S néha (gyakran?) nehéz volt elképzelni, mi mindenre lesz majd jó az a tudás, amire a suliban szert teszek. Nos… mindent természetesen nem használok, sok mindent el is felejtettem, de azért vannak olyan dolgok, amelyek segítségemre vannak. Például az írás és az olvasás. 🙂

Pöszke nem várja az iskolát, nem is szeret beszélni róla, de amikor elsős barátjával, Danival mirejót kezd játszani, kiderül, mennyi mindenre használható az a tudás, amelyet az iskolapadban ülve szívnak magukba a gyerekek. S apránként megbarátkozik a gondolattal, hogy ősztől ő is iskolás lesz.

Érdekes játék a gyerekek szemével nézni, mire lehet jó az iskolában szerzett tudás, miért érdemes megtanulni olvasni, számolni, írni. Janikovszky Éva pedig nagy mestere volt annak, hogy betekintést engedjen a gyerekek lelkébe és fejébe, sőt eszünkbe juttatja azt is, hogyan gondolkodtunk mi magunk is gyerekként. Amikor az óvodakezdésre készültünk, nem hagyhattuk ki a Már óvodás vagyok című könyvét, s most, az iskola küszöbén ugyanígy alapműnek bizonyult számunkra a Már iskolás vagyok, amelyben az előző kötetben megismert gyerekekkel találkozunk újra – csak kicsit idősebb életkorban.

Janikovszky Éva alkotását olvasva talán még az a gyerek is kedvet kap az iskolakezdéshez, akinek esze ágában sem volt búcsút inteni az óvodának, vagy akit elriaszt a nagyobb testvér leterheltsége, nem mindig fényes iskolai tapasztalata. Mert jó lesz az, ha megtanulnak írni, olvasni, számolni – új világ nyílik ki előttük. S miközben minderre rácsodálkozunk, a mese végére két titokra is fény derül.

A fiamnak is nagyon tetszett a kedves történet, én magam is élveztem a felolvasást. Az egyetlen dolog, ami megnehezítette a dolgom, hogy a Már óvodás vagyok című kötettel ellentétben itt nem tagolódik a mese lazán kapcsolódó fejezetekre, hanem egyetlen hosszabb folyam az egész, viszont az ötvenoldalas kötet túl hosszúnak bizonyult egyszeri nekifutásra. Több részletben tudtam csak felolvasni, azonban nem volt egyszerű a szövegben megtalálni azokat a pontokat, ahol úgy hagyhattam abba, hogy másnap könnyen felvehessük újra a fonalat, de ne is szakítsam félbe a megkezdett gondolatot vagy történetet. A fejezetekre tagolás ilyen terjedelemnél már sokat segít ebben.

A Móra Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott könyvet természetesen Réber László vidám rajzai díszítik, az ő illusztrációi szinte elmaradhatatlan kísérői Janikovszky Éva műveinek. A mi kötetünk 2015-ben jelent meg, s a borító belső részére beírhatjuk, kié a könyv, valamint a gyermek saját – az óvodát, iskolát, osztálytársait, tantermét, tanítónőjét ábrázoló – fotói beragasztásával egészen személyessé is tehetjük. Mivel a szöveget nagy betűkkel, szellősen tördelték, kezdő olvasók is bátran próbálkozhatnak vele. Nagycsoportosoknak, kisiskolásoknak szívből ajánlom. Sőt szülőknek is, ha szeretnének visszaemlékezni arra, milyen volt hatévesnek lenni. 🙂