Folytatásos történetek

Új lépcsőfokhoz értünk a nyári hónapokban: az utóbbi hetekben már egészen hosszú, egy szusszanásra nem végigolvasható mesék is a kezünkbe kerültek. Azaz beléptünk a folytatásos történetek világába, amikor este felvesszük az előző nap elejtett szálat, és tovább izgulunk a főhősökért. A kisfiam már ügyesen követi ezeket a napról napra kibontakozó sztorikat. Néha visszakérdez egy-két régebben olvasott részletre, de rendszerint mindenre emlékszik (ez amúgy már a kérdéseiből is kiderül, jobbára csak a pontosabb értelmezés végett teszi fel őket).

Az első ilyen jellegű kötetünk tulajdonképpen Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című, általunk főleg tavaly nyáron olvasgatott mesekönyve volt, abban azonban a rövidebb epizódok csak meglehetősen lazán kapcsolódnak egymáshoz.

A most olvasott könyvek esetében azonban már egyértelműen összefüggő, hosszabb történetekről van szó – kicsit olyan, mintha regényt olvasnánk. 🙂 Találkoztunk olyan alkotásokkal, amelyek alapból fejezetekből állnak, más részük viszont csak egyszerűen hosszú, de nem tagolt – ezekben az esetekben a rendelkezésünkre álló idő és a mese fonala dönti el, mely pontokon hagyjuk abba, illetve folytatjuk másnap.

Dumbo története a könyvtárban akadt a kezünkbe

Olvass tovább →

Lepasszoltam a labdát: most mesélj te!

Mi történik, ha anyának megfájdul a torka és elmegy a hangja? Nos, akkor este kivételesen apa olvas fel mesét – legalábbis nálunk ez a helyzet. De mi lesz a törölközés közben esedékes fejből meséléssel, ami annyira anya specialitása, hogy apa nem szívesen vállalkozik rá (ha mégis muszáj, inkább énekel helyette)?

Nos, pontosan így jártam a napokban. Annyira berekedtem, hogy nem tudtam folyamatosan beszélni, így hiába kért a kisfiam, hogy meséljek… De csak nem szerettem volna csalódást okozni neki és mese nélkül hagyni. Hogy mit tettem? Azt javasoltam a négy és fél éves gyermekemnek, most mondjon ő mesét.

Olvass tovább →

Világjáró fenyőfa

Élt egyszer egy szép szál fenyőfa. Nagyon jó helye volt, sok-sok napfényt és vizet kapott, gyökereivel pedig tápanyagban gazdag talajban kapaszkodhatott meg. Nem is szenvedett soha semmiben hiányt, nem csoda, hogy olyan szép magasra nőtt. Még a jó társaságra sem lehetett panasza, ugyanis remekül kijött szomszédaival: az öreg tölgyfával és a mindig vidám platánnal.

Egyszer mégis furcsa vágy támadt lelkében: szeretett volna világot látni. Merőben szokatlan álom egy fától, hiszen a növények ugyanazon a helyen szokták leélni az életüket, ahová születtek, nem mozdulva sehová.

A mi fenyőnk viszont úgy döntött, éppen itt az ideje, hogy útnak eredjen. A tölgyfa és a platán elképedve nézték, ahogy szomszédjuk egyszer csak elköszön tőlük, majd kihúzza hatalmas gyökérzetét a földből, és döcögve elindul, óvatosan lépkedve sáros gyökerein. Sétáló fenyőfa! Még soha senki nem látott ilyen csodát!

Olvass tovább →

Egyéves az Olvass mesét!

Kereken ma egy esztendeje, hogy elindult az Olvass mesét! Ez idő alatt százkét bejegyzés született – ez a mostani a százharmadik. Így, egy év elteltével ötvenhét mese olvasható az oldalon, negyvenöt bejegyzés pedig a szülőkhöz szól: többet között mesekönyvet ajánlok, a történetek születésének hátteréről írok, továbbá olvasással, meséléssel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg velük.

A Facebookon eddig hetvennégyen lájkolták az oldalt; velük olyan – a témába vágó, más oldalakon megjelent – tartalmakat is megosztok, amelyek a honlapon nem láthatóak, de fontosnak, hasznosnak találom őket.

Olvass tovább →

A teknős, aki háziállatot szeretne…

Franklin, a kedves kis teknős a könyvtárból érkezett az otthonunkba. A bájos figurák és a kellemes történetek hamar belopták magukat a kisfiam szívébe, és azóta több kötetet is kikölcsönöztünk már ebből a sorozatból.

Franklin teljesen olyan, mint egy kisfiú – csak éppen teknős „kiadásban”. Bizonyos dolgokban ügyes, másban ügyetlen, sokszor vidám és kíváncsi, néha azonban elkeseredik, ha nem sikerül valami. Iskolába jár, a szüleivel él, és vannak barátai. Végtelenül emberi és gyermeki – így nem csoda, ha a kis olvasók könnyedén azonosulnak vele. A mesék persze mindig jó véget érnek, így azzal a megnyugtató érzéssel tehetjük le a könyveket, hogy a problémákra van megoldás.

E kötetben Franklin bánatában világgá indult… de nem jutott messzire 🙂

Olvass tovább →

A teknős és az autós

A város melletti horgásztavak egyikében élt egy kedves teknős. Békésen, csendesen csordogáltak napjai, de szerette ezt a nyugalmat. Jól érezte magát az otthonában. Egyik nap azonban eszébe jutott, milyen régen találkozott a testvérével, aki a szomszédos tavacskánál lakik. Milyen jó lenne meglátogatni!

Nem tétovázott sokat, elhatározta, hogy másnap elmegy hozzá. Reggel tehát útra kelt. Lassan, de biztosan haladt, ahogyan a teknősök szoktak. Ám amikor közeledett célja felé, szokatlan zajra lett figyelmes. A kis teknős hamarosan ijedten látta, hogy időközben – mióta utoljára erre járt – egy út épült az erdőben, s azon sok-sok autó robogott el. Hogyan jut át a túloldalra? – rémült meg.

Olvass tovább →

Miről mesélek mostanában?

Négyéves a kisfiam, és habár időhiány miatt kevesebb írás jelenik meg mostanában a blogon, azért töretlenül mesélek neki – csak ezekből a történetekből kevesebbet van időm megírni. Miről meséltem mostanában? Természetesen leggyakrabban arról, amit a kisfiam kért.

Például Babber lovagról. A kedves, három év körüli kisfiú még mindig sűrűn felbukkan, és meglepően hasonló kalandokban van része, mint a gyermekemnek. Vagy ez nem is annyira meglepő? 🙂 Továbbra is találok ki történeteket járművekről, néha pedig állatok szerepelnek a kívánságlistán.

Olvass tovább →

Egy város, ahol szívesen élnénk…

Létezik egy város, amelynek lakói mókás állatfigurák. Általában vicces nevük van, és emberi módon viselkednek, a világuk is egészen hasonlít a miénkre, valahogy mégis békésebbnek, nyugalmasabbnak tűnik. Gyerekként különösen kedveltem ezt a vidám univerzumot, szívesen nézegettem a képeit. Annak idején a férjem is nagyon szerette Tesz-Vesz Várost – merthogy Richard Scarry örökzöld könyveiről van szó. A kisfiamnak is nagyon bejött.

Tesz-Vesz Város sikerének titka alighanem a rajzok bájosságában keresendő

Olvass tovább →

A makacs kuka meséje

A közeli kereszteződésben régóta állt egy szemetes. Amolyan hétköznapi utcai kuka volt, amilyenbe a papírzsebkendőt meg a csokispapírt szoktuk dobni az utcán. Mindig kifogástalanul tette a dolgát: nyitott száján keresztül fogadta a beledobált szemetet. Hetente egyszer hatalmas kukásautó jött, amelyik kiürítette, és ő elölről kezdte a gyűjtögetést.

Egy szép napon, a tanév vége felé közeledve egy csapat iskolás gyerek haladt az utcán. A gyerekek fintorogni kezdtek, amikor a szemetes mellé értek.

– Fúj, kuka! – mondogatták, miközben csúnya grimaszokat vágtak.

– Pfúj, büdös! – tette hozzá az egyik kislány.

A kukának nagyon rosszulesett a gyerekek viselkedése. Igaz, hogy van egy kis szaga, de nem ő büdös, hanem a szemét, amelyet éppen az emberek tesznek belé! Ha ő nem állna itt, az egész környék tele lenne szeméttel, és messziről bűzölögne!

A kuka megharagudott, és sértődöttségében – életében először – becsukta a száját. Ha a gyerekek ilyen rondán viselkednek vele, akkor ő nem veszi be többé az emberek szemetét! – döntötte el. Így aztán csukott szájjal ácsorgott tovább.

Olvass tovább →

Meglepő visszajelzés meseországból

Sokszor olvastam mindenféle kutatási eredményeket arról, mekkora jelentősége van kisgyermekkorban a mesélésnek, illetve a felolvasásnak. Bővíti a szókincset, fejleszti a képzelőerőt, javítja a szövegértést, s az apróságok később jobb alapokkal kezdenek neki az iskolai éveknek – tartják a szakemberek. Vekerdy Tamás is azt tanácsolja: meséljünk minden egyes nap a gyermekeknek. (Ő még a fejből mesélés jelentőségét is hangsúlyozza.)

Bevallom, leginkább azért mesélek, mert szeretek mesélni, és a kisfiam is szereti, ha mesélek neki. 🙂 Az, hogy ez még különféle előnyökkel járhat – lásd az első bekezdést –, hab a tortán, ennek köszönhetően a mesélés egyszerre jó és hasznos. Ez bőven elég ahhoz – konkrétumok nélkül is –, hogy sokat meséljünk.

A közelmúltban azonban váratlanul kézzelfogható eredményt is kaptunk. Történt ugyanis, hogy tavasszal az óvónők felmérték a kisfiam és csoporttársai képességeit, mivel az óvodai esztendők során naplót vezetnek a gyerekekről. Játékos formában fizikai, szellemi, ügyességi feladatokat végeztettek el velük, majd az eredményekről – természetesen egyesével, személyre szabottan – tájékoztatták a szülőket.

A kisfiam – mint minden gyerek – némely dolgokban ügyesebb, másban kevésbé, ez természetes. Viszont a szövegértés-eredménye engem is meglepett.

Olvass tovább →