Olvasmányos adventi naptár idén is

Idén is folytatásos történetet tartalmazó adventi naptárral várjuk a karácsonyt – ahogyan az már hagyomány a családunkban. A munkamegosztás a következő: én írtam a mesét (bár ezúttal kevésbé mesés, inkább ifjúsági történetnek aposztrofálnám), minden napra egy-egy A5-ös oldalt, a fiam pedig naponta kiveszi az adventi kalendáriumból az aktuális részt, és elolvassa. Igen, már önállóan. Örülök neki, bár így az azonnali visszacsatolás elmarad, amit a felolvasással megkaptam.

Annyit változtattunk ebben az esztendőben, hogy nem a falra függesztettük ki az ünnepváró naptárt, hanem egy fonott kosárba állítottam bele a szokásos kis papírtasakokat. A kiürített napokat egyszerűen előre hajtjuk, így nagyjából látszik, hol tartunk, mennyi idő (folytatás) van még az ünnepig.

Tasakjaink ezúttal nem csipeszelve, hanem kosárban várják, hogy sorra kerüljenek

Az idei történetben nincs varázslat és távoli utazás, ellenben van adventi időszak, barátság, szeretet és segítőkészség. Meg persze csúfolódó gyerekek is, mert soha semmi nem tökéletes. Azért a végére – karácsonyra – egy fifikás kislánynak és a jó szándéknak köszönhetően minden elsimul, és december 24-én a szereplőinkkel ünnepelhetünk.

Olvass tovább →

Advent, hó és örök iskolai problémák

Mit mond egy klasszikus, csaknem száz éve született ifjúsági regény egy mai gyereknek? Érdemes ezeket megmutatni, felolvasni a huszonegyedik században? Ez a kérdés is foglalkoztatott, amikor néhány hete a fiammal elővettük Erich Kästner A repülő osztály című regényét.

Az ismert német szerzőtől gyerekkoromban csak A két Lottit olvastam, ez a nyáron vásárolt alkotás teljesen ismeretlen volt számomra is, így kíváncsian vágtam bele. A történet viszonylag sokára, hosszú felvezetés – kétrészes előszó – után indult, ám az eleje sem bizonyult unalmasnak. Erich Kästner ebben a könyv megírásáról mesél, és tényleg szó szerint mesél – így majdnem annyira olvasmányos és szórakoztató, mint maga a sztori. Kiváló humorát is megcsillogtatja ezeken az oldalakon. Tény, egyikünk sem unatkozott közben.

Aztán kibontakozott a nagyjából kilencven évvel ezelőtti, gimnazista fiúkról szóló történet, mely ráadásképpen a karácsony előtti napokban játszódik, így már advent kezdete előtt ünnepi hangulatba kerültünk. A cselekmény izgalmas, fordulatos, és ami különösen meglepett, hogy olyan, ma is aktuális, sőt divatos problémákat boncolgat, mint például az iskolai bántalmazás vagy a gyerekek felé szeretettel és megértéssel forduló tanár alakja.

 

A borítón lévő kép már előre jelzi a fiúsabb témát

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 4. rész

Kis idő múlva választ kaptak a kérdésekre. Elmúlt karácsonyokról ismerős illatok szálltak a konyhában, keveredve a mézeskalács jellegzetes, kellemes szagával.

– Ez hasonlít – szimatolt Bori elégedetten a levegőbe.

– Igen. Remélem, az íze is megfelelő lesz – bólintott Máté.

Alig várták, hogy megsüljön, és apa kiemelje a tepsit a forró sütőből. Ott sürögtek-forogtak körülötte, nézegették, egyezik-e a színe a nagyiéval.

– Gyerekek, hagyjátok kicsit hűlni, utána megkóstolhatjátok – nyugtatta őket apa.

A gyerekek persze türelmetlenül lesték, mikor érkezik el az a pillanat, amikor nem csak a szaglásukkal, hanem az ízlelésükkel is próbára tehetik az ünnepre szánt finomságokat. Hiába intette apa óvatosságra őket, mégis sikerült megégetni a nyelvüket: nem bírtak tovább várni.

Először nem is érezték az ízét, csak a forróságot. Ám amikor kapkodva megfújták a következő falatot, és újra próbálkoztak, a régi, megszokott aroma áradt szét a szájukban. Máté és Bori egymásra mosolyogtak, és egyszerre kezdtek el ujjongani.

– Igen, ez az! Sikerült! Pont olyan az íze, mint a nagyiénak!

– Biztosan nagy meglepetést szereztek vele holnap – jegyezte meg apa.

Másnap szenteste reggelére ébredtek. Semmi nem úgy történt, ahogyan más években szokott. De az ikrek már egyáltalán nem bánták. Tele voltak izgalommal, várakozással, örömmel.

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 3. rész

Nagymama folytatta a csevegést, de jobbára csak apa válaszolgatott neki. Bori annyira mérges és csalódott volt, oda sem tudott figyelni. Csak azon járt az esze, hol lehet a süteményes füzet, és hogyan szerezhetnék meg a receptet.

– Apa tudnál nekem segíteni kicsit? – csendült fel Máté hangja pár perc múlva a konyhából.

– Persze – felelte apa, és kisietett.

Bori zavartan nézett a nagymamára, mert fogalma sem volt, miről folyt éppen a társalgás. Gondolatban ezer átkot szórt Mátéra, aki egy kis eszegetést sem tud egyedül megoldani.

Apa és Máté együtt tértek vissza a konyhából. Újra helyet foglaltak a kanapén, majd apa rövidesen búcsúzkodni kezdett. Bori kétségbeesetten vette tudomásul, hogy mindjárt indulnak, és nem szerezték meg azt, amiért jöttek. Így nem tudják meglepni a nagymamát a karácsonyi keksszel. Pedig milyen szuper ötlet volt!

Bori rosszkedvűen távozott, s ahogy kiértek az utcára, nekiesett az ikertestvérének.

– Nem sikerült megtalálni a receptet, és ahelyett, hogy feltartottad volna a nagymamát, még a nyakunkra küldted!

– Hidd el, megvolt az oka. Ugyanis a konyhában megtaláltam a sütis füzetet. Az asztal alá kellett dugnom, amikor nagyi benézett. Aztán azért hívtam ki apát, hogy a telefonjával fényképezze le a karácsonyi keksz receptjét. Utána visszatettem a füzetet oda, ahol találtam. Nagyi nem vett észre az egészből semmit.

Bori zavartan motyogott.

– Ja, akkor bocsi.

Máté felnevetett.

– Az a lényeg, hogy megvan, és délután, ha bevásároltunk, kezdhetjük a sütögetést.

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 2. rész

Másnap meglátogatták a nagymamát, alaposan szemügyre vették a gipszét. Nagyi mosolygott, tréfálkozott velük, és az ikrek is vidámabbak lettek.

Teltek a napok, a rádióból karácsonyi dalok ömlöttek, a családban mégsem volt igazán ünnepi hangulat. Anya a szabadideje nagy részét nagyinál töltötte, ott is aludt. Esténként apa fektette le és takargatta be a gyerekeket.

Elmaradt a hagyományos családi mézeskalácssütés. Ugyan gyakran elmentek nagyihoz, mégis minden más volt, mint ahogy az évnek ebben a szakaszában lenni szokott.

Elérkezett az esztendő utolsó tanítási napja. Az iskolában karácsonyi dalokat hallgattak, díszeket barkácsoltak, süteményeket ettek. A felsősök betlehemes játékkal járták végig a termeket. Bori és Máté ünnepi éneket dúdolgatva, jókedvűen tértek haza. Apa meglepetéssel várta őket: végre feltette a fényfüzért a bejárati ajtó mellé, és a délutáni alkonyatban hívogató világossággal igazi karácsonyi hangulatot árasztott a ház. A gyerekek örömmel csodálták a fényeket, alig akartak bemenni. Pedig érdemes volt belépni: apa belül is elhelyezett néhány karácsonyi dekorációt.

– De klassz! – kiáltott Máté. – A látvány megvan, de az illatok és az ízek sajnos nincsenek – tette hozzá kissé elkámpicsorodva.

– Neked semmi sem elég? – kérdezte Bori a homlokát ráncolva.

– Hiányzik a mézeskalács és nagyi karácsonyi keksze.

– Telhetetlen vagy – bosszankodott Bori. – Már egészen karácsonyi hangulatba kerültem, te meg elrontod a nyavalygásoddal.

– Miért, nem lehet hiányérzetem?

– Lehet, de nem kellene elvenni más örömét vele. Inkább köszönjük meg apának, amit tett.

Máté duzzogva félrevonult. A kellemes légkör azonnal elillant.

– Gyerekek, veszekedés helyett inkább találjuk ki, hogyan tudnánk Máté hiányérzetét csökkenteni – szólalt meg apa.

Olvass tovább →

Karácsonyi finomságok 1. rész

Máté és Bori izgatottan szaladtak a nappaliba, hogy kinyissák az adventi naptár újabb zsebét. Lelkesen bontogatták a csomagocskájukat, melyből egy újabb karácsonyváró mese bukkant elő. Természetesen nem ugyanazt a történetet kapták mindketten, és az ikrek kedvelt reggeli elfoglaltsága volt ebben az időszakban, hogy rögvest – még pizsamában – felolvasták egymásnak az aznapi meséjüket. Így duplán is megajándékozva érezték magukat.

Ezen a reggelen ráadásul nem kellett sietniük, hiszen szombat volt, az iskola zárva. Miközben a gyerekek hangosan olvastak, megszólalt a telefon. Anya gyorsan felkapta, s kiment a szobából. Mire az ikrek befejezték a meséket, visszatért, de arca szokatlanul gondterhelt volt.

– Mi a baj, anya? – kérdezte Bori.

– Nagyit egy kis baleset érte. Megbotlott a lakásban, és ráesett az egyik karjára. Fel tudott kelni, de a karja nagyon fáj. Öltözzetek fel, kérlek, apa megreggeliztet benneteket, én pedig elmegyek a nagyihoz.

A vidám, adventi hangulat azonnal elillant, a gyerekek szó nélkül indultak a szobájukba a pizsamát nappali viseletre cserélni. Mire végeztek, anya mögött be is záródott az ajtó. Apa várta őket a konyhában, éppen teát főzött nekik.

– Nagy a baj? – aggódott Máté.

– Reméljük, nem – mosolygott a gyerekekre biztatóan apa, de azért a szemében látszott egy kis szomorúság. – Valószínűleg megsérült nagyi karja.

Olvass tovább →

Karácsonyra hangolódás olvasással

Olvasni mindig jó, de az adventi időszak a hosszú, sötét estékkel, amikor kevesebb szabadtéri programra van lehetőség, különösen hívogató ilyen szempontból.  Karácsonyi történetekkel pedig felkészíthetjük a lelkünket a közelgő ünnepre. Ha  felolvasunk a gyereknek ünnepi hangulatú meséket, mindketten feloldódhatunk ebben a varázslatos légkörben.

Amennyiben délutánonként, esténként (vagy persze bármikor máskor) bekuckózva olvasnátok, hadd ajánljak karácsonyi és téli történeteket, illetve könyveket a blogon korábban megjelent írások közül.

Ha rövidebb karácsonyi mesére vágytok, íme néhány ötlet:

Ha hosszabb történetek is beleférnek az időtökbe, akkor ajánlom az elmúlt évek adventi meséit:

  • az első nemes egyszerűséggel a Karácsonyi mese címet viselte, melyben egy manó segít Bálintnak, az óvodás kisfiúnak, hogy az édesapja a nagy havazás ellenére hazaérjen az ünnepre külföldről, az első részét itt találjátok,
  • a következő évben A hólabda-küldetést izgultuk végig, melyben az életre kelt hógolyóról kiderül, hogy botcsinálta titkos ügynök, aki gyerekek titkos kívánságai után nyomoz, ez a mese itt indul (és itt folytatódik),
  • Az aranyszínű karácsonyfadísz epizódjaiban egy különleges országba, Fakóföldre látogatunk, ahol minden szürke, ám két gyerek addig kutat egy csodálatos dísz után, amíg vissza nem térnek a színek, íme az első rész,
  • a Legyen fehér a karácsony! című történetben pedig egy kisfiú nem mindennapi kalandba, majd munkába vág a rég áhított havazás érdekében, ez a mese itt érhető el.

Egy rövidebb, ízig-vérig téli mese:

Olvass tovább →

Mesenaptárral várjuk az ünnepet

Ismét elsuhant egy esztendő, már decemberbe léptünk, s ahogy 2017 óta minden évben, ezúttal is készült adventi naptár a gyermekünknek. Mint azt a blogot régóta követők már megszokhatták, idén is folytatásos mese lapjai kerültek a kalendárium zsebeibe.

Évek óta jól ellátja a feladatát ez a naptár

Ebben az évben két gyerekről – egy fiúról és egy lányról – írtam, akik ikertestvérek. Nagymamájukat nem sokkal karácsony előtt baleset éri, s ez teljesen felforgatja az ünnepi menetrendet a családban. Az ikrek nehezen emésztik meg, hogy elmarad a közös mézeskalácssütés, s nagyi nem tudja elkészíteni különlegesen finom kekszét sem. Közeleg a szenteste, de a gyerekeknek egyáltalán nincs karácsonyi hangulatuk. Vajon megmenthető még az ünnep ebben a családban? S az ikrek mit tehetnek érte? Erről szól az idei adventi mese. Talán nem árulok el nagy meglepetést, hogy a vége persze jó lesz, hiszen december 24-én kinek van kedve ünneprontó befejezést olvasni?

A történetet november elején kezdtem írni, bár már szeptember közepe-vége óta törtem a fejem az ötleten. Nehezen érkezett az ihlet, ám az elmúlt hónap legelején egyszer csak felvillantak a képzeletbeli lámpák a fejemben, és munkához láttam. S idén először fordult elő, hogy december elsejére teljesen készen is lettem, így az összes tasakba bekerülhettek a lapok – minden napra egy A/5 méretű oldal. (Korábban a hiányzó részeket valamikor december folyamán csempésztem be a naptárba, az első esztendőben pedig estéről estére írtam az éppen következő epizódot.)

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 5. rész

Ha viszont kockáztat, és nem jön be, akkor hiába tette meg ezt a nagy utat, és hasztalan dolgozott fél éjszaka a patakparton.

– Gyűjtök még követ! – kiáltott, felkapta a vödröt, és már szaladt is kifelé.

Ezúttal még messzebb állt meg, mint az előző két alkalommal. Már egészen belejött a kavicsválogatásba, gyakorlott mozdulatokkal emelte ki a legkisebb darabokat. Albert sem ült le, a palota mellett állva leste, hogyan boldogul Andris, s időnként figyelmeztette a fiút az idő múlására.

Andris nem érezte magát fáradtnak, pedig már rengeteget guggolt a víz mellett. A vödörbe pillantott. Körülbelül egy marék kő hevert az alján. Albert újabb sürgetésére Andris bedobott még három követ, majd felpattant. Visszafutott a palotába, ahol a kedves időtündér már az előcsarnokban várta a piros szitával és az üvegtállal. Rögvest munkához is látott, a szitára szórta a kavicsokat, amelyeket halk koppanással landoltak a tál alján. Csaknem az összes kő megfelelt.

– Remekül dolgoztál! – dicsérte meg a tündér Andrist. – Jöjj velem, megmutatom a darálót, ahol meg kell őrölnöd a köveket.

Egy kisebb terembe vezette a vendégeket, ahol egy hatalmas, asztal méretű daráló állt.

– Ebbe a tölcsérbe kell borítanod a köveket – mutatta a tündér. – Utána az üvegtálat tedd a végén lévő nyíláshoz, hogy ebbe hullhasson az őrlemény. Ezzel a tekerővel tudod működésbe hozni a szerkezetet – bökött egy jókora karra, amelyik csaknem akkora volt, mint Andris maga.

Andris hüledezve nézte a darálót. Hogyan fogja kezelni ezt az óriási eszközt? Hogyan bírja hajtani?

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 4. rész

– Milyen terepasztalon? – érdeklődött Andris.

– Gyere, megmutatom – intett a tündér, és egy belső terembe vezette őket, melynek közepén hatalmas terepasztal állt.

Albert rábökött az építmény egyik részére.

– Itt laktok, ez a városod.

Andris alaposan megnézte, és hamarosan felfedezte a házuk kicsinyített mását. Olyan volt, mintha a magasba emelkedett szánból pillantotta volna meg. A házuk, az utcájuk, a városuk miniatűr mását látta a termet szinte teljesen betöltő asztalon. Icipici fákkal, autókkal, buszokkal. Hamarosan az iskolája épületét is felfedezte. A valóságban tágasnak tűnő suliudvar itt mindössze akkora volt, mint a tenyere.

– Ha azt szeretnéd, hogy essen a hó, be kell borítanod a fehér kőőrleménnyel a várost és környékét – magyarázta a tündér. – Ehhez legalább öt marék fehér követ össze kell szedned a patakból, de lehet, hogy ennyi nem is lesz elég.

– Vállalom – felelte Andris.

– Nem tudod, milyen nehéz munka ez – jajdult fel Albert.

Olvass tovább →