Mit olvasunk mostanában?

Az olvasás ebben a furcsa, nehéz esztendőben is az életünk része maradt; ugyanúgy felolvasok a gyermekemnek, és nagyjából ugyanannyit , mint korábban.

Néhány dolog azonban megváltozott idén. Például nem járunk könyvtárba… sajnos. Március elején voltunk utoljára, illetve én nyáron – amikor lehetőség nyílt rá – visszavittem a nálunk lévő köteteket, de nem hoztam újakat (akkoriban nem is lehetett bemenni és válogatni). Bár a könyvtárban nem szokott tömeg lenni, ebben az évben igyekeztünk nélkülözni a megspórolható utakat, s az otthoni könyvkészletből meg tudtuk oldani, hogy mindig legyen olvasnivaló. A fiam gyakran emel le korábban olvasott és általa kedvelt köteteket a polcról, ezeket nem egyszer, hanem sokszor – de mindenképpen többször – olvassuk. Szerencsés módon rendelkezésünkre állnak a férjem és az én gyerekkori könyveim is, így viszonylag nagy a kínálat, és több – körülbelül négy – polcnyi gyerekkönyv van itthon.

Olvass tovább →

Mi a fontos egy gyerekkönyvben?

Te hogyan választod ki a felolvasandó mesekönyveket? Megfogalmaztad már, mi a fontos számodra egy gyerekeknek készült kötetben? Hiszen el kell ismerni, a felnőtt dönt: azok a könyvek kerülnek a gyerek szeme (és füle) elé, amelyeket a szülő, nagyszülő, nagybácsi, nagynéni, pedagógus elérhetővé tesz számára.

Felnőttként sokféle szempont alapján választhatunk, és mivel nem vagyunk egyformák, más lehet fontos neked és más nekem. Én például nagyon figyelem a szöveget: végtelenül zavarnak a nyelvi és helyesírási hibák (nyilván egy-egy elütés becsúszhat, de ha majdnem minden mondatban találok hibát, az bizony idegesít). Mivel éveken át én olvasom fel azt a könyvet, nem árt, ha jó hangulatban és nem bosszankodva teszem ezt. Ha a gyermek megtanul olvasni, és önállóan próbálkozna a kötettel, ugyancsak nem szerencsés, ha helyesírási és nyelvi hibák sora tárul a szeme elé. Úgyhogy erre nagyon ügyelek.

Azonban nem egyetlen tényező számít, sok más szempont is belejátszik a választásunkba. Hogy melyik mekkora súllyal, az elsősorban a mi preferenciáinktól függ, de a pillanatnyi élethelyzetünk is diktálhat.

Olvass tovább →

Online kicsit nehezebb

Könyvespolc

Sok mindent egyszerűbb, könnyebb manapság már az interneten intézni, a könyvvásárlás azonban számomra nem feltétlenül ez a kategória. Persze nem maga a vásárlás jelent nehézséget, hanem az a folyamat, amíg egy kötet a virtuális kosárba kerül: a kiválasztás okoz nagyobb fejtörést. Hiszen a boltban – ha nem rohanok, de sietősen nem is érdemes könyvet venni – bele tudok lapozni, bele tudok olvasni, képet tudok alkotni a szöveg minőségéről, látom az illusztrációk stílusát, vagyis sokkal több információ birtokában hozhatom meg a döntésemet, melyik kötetért adjak pénzt. Online sokszor nincs lehetőség ilyen alaposan tájékozódni. Ennek ellenére előfordul, hogy interneten rendelek olvasnivalót, néha magamnak is, de főleg a gyermekemnek. S mivel most a könyvesboltok zárva vannak a járvány miatt, marad az online vásárlás (hacsak nem a hipermarketek soványabb kínálatában talál az ember megfelelőnek tűnő olvasmányt).

Hogyan választok virtuális vásárláskor könyvet?

Olvass tovább →

Kisiskolásoknak is ajánlok könyvet

Hihetetlen gyorsan közeledik az iskoláskor a gyermekem számára: tavasszal már hétéves lesz, nyáron elbúcsúzik az óvodától, szeptemberben pedig megkezdi a sulit. Óriási közhely, de tényleg igaz, hogy rohan az idő… Nekem úgy tűnik, mintha tegnap még a lapozgatókat forgattuk volna, most meg már meseregényeket olvasunk. Persze közben eltelt néhány esztendő, szinte észrevétlenül, pillanatok alatt…

Mivel egyre több olyan könyvet olvasunk, amelyek akár kisiskolásoknak is bátran ajánlhatóak – akár szülői fel-, akár önálló olvasásra –, ezért új kategóriát hoztam létre a blogon. Nem meglepő módon a Könyvajánló kisiskolásoknak  elnevezést kapta. 🙂 A Felnőttszemmel rovat alatt található meg, a menüből is megnyitható. Az első írás a Ki szereti a palacsintát? című, s elárulom, hamarosan újabb bejegyzések várhatóak.

Olvass tovább →