Üvegajtó mögött a mesekönyvek?

Átfestettük és átrendeztük nyáron a gyerekszobát, hiszen a kisfiúnk már hétéves, s úgy gondoltuk, a kétéves korában kialakított design és elrendezés már nem megfelelő számára. A bútorok egy részét is újra cseréltük, hiszen a korábbiak között voltak már húszéves darabok is, amelyeket mostanra némiképp megviselt az idő, a használat és a sok költözködés.

Új helyre kerültek a mesekönyvek is: az Ikea Billy elnevezésű könyvespolcát választottuk, annak is az alacsonyabb változatát. A háromból jelenleg két teljes polcot foglalnak el a kötetek, legfelül jelenleg – néhány apróság mellett – két Lego-ház tanyázik. (A Billy-polcok a lakás más részén már évek óta beváltak a házi könyvtár tárolására.)

Sokat gondolkodtunk azon, tegyünk-e ajtót a gyerek könyvespolcára. Ha ajtó mögé zárnánk a tárgyakat, kevésbé porosodnának, megkönnyítené a takarítást, és a szoba is rendezettebbnek hatna. Ugyanakkor az is eszembe jutott ellenérvként, ha nincs a holmija a gyerek szeme előtt, kicsit olyan, mintha nem is lenne. Bár az esti olvasást nem felejtjük el, azért tény, hogy amit nem látunk, azt kevésbé jut eszünkbe használni… Nem véletlen, hogy az általam sokra tartott Montessori-pedagógia is a játékok nyitott polcon való tárolását preferálja.

A könyvek átválogatása még az elvégzendő feladatok listáján van 🙂

Végül a praktikum nevében a könnyebb takaríthatóság – vagyis a zárt megoldás – győzött. A színben illő, fehér színű ajtó azonban nem tetszett nekünk, így maradt az üvegajtó mint lehetőség. A rendezettséget mint előnyt ezzel elveszítettük, hiszen az üvegen át minden látszik, ellenben magam is tapasztaltam a lakás más részén, hogy az üvegajtó mögött kevésbé porosodnak a könyvek vagy bármi más… De tegyünk-e egy hétéves gyerek szobájába üvegajtós polcot?

Olvass tovább →

Peti metrón utazik

Peti már többször járt a szüleivel Budapesten, de még sosem utazott metrón. Ezért egyik alkalommal az anyukája és az apukája úgy döntöttek, metróval mennek el vásárolni.

Lementek az aluljáróba, ahol apa megvette a jegyeket. Peti közben tágra nyílt szemekkel nézte a rengeteg embert, akik mind siettek valahová. Ezután beléptek egy kapun, és mozgólépcsőn indultak még lejjebb, a metróhoz. Ilyen mélységbe már nem sütött le a nap, de sok-sok lámpa világított. A metrómegálló huzatos volt, és a zajokat is szokatlannak találta Peti.

Nem kellett sokat várniuk, néhány perc után megérkezett a metró. Milyen hangos! – gondolta Peti. Az ajtók kinyíltak, sokan kiszálltak, aztán beszállhattak az új utasok – köztük Peti és a szülei. Anya és Peti leültek, apa megállt mellettük, és a mennyezet alatti csőbe kapaszkodott.

– Szíveskedjenek vigyázni, az ajtók záródnak! – mondta egy hang, és az ajtók valóban becsukódtak.

A következő pillanatban elindult a metró. Még jó, hogy apa kapaszkodott, különben könnyen eleshetett volna, ahogy hirtelen meglódult a szerelvény. A metró felgyorsult, és eltűnt a megálló a sok-sok lámpával. Sötét alagútban haladtak. Peti kinézett az ablakon, de csak feketeséget látott, néha tűnt fel csupán egy kis pislákoló fény. A metró zúgva robogott a sötétségben. Peti kicsit ijesztőnek találta, és közelebb bújt anyához, aki szorosabban ölelte.

Olvass tovább →