Mese a székről, amelyik elszaladt

A szék nagyon régóta állt már a szobában, maga sem emlékezett, mikor került oda. Korábban szép zöldre festették, színe mára kissé megkopott. Cifra faragás díszítette támláját. Soha nem volt vele semmi gond, csendben, megbízhatóan tette a dolgát.

Egészen egy kellemes tavaszi napig, amikor a szék kinézett az ablakon át a kertbe, és valami rejtélyes ok miatt úgy érezte, nagyon elege van már abból, hogy mindig ráülnek. Néha még rá is pakolnak! Soha többé nem engedem – fogadkozott magában.

Így amikor a gazdája belépett a szobába, és le akart ülni a székre, az egyszerűen fogta magát, és elszaladt, az ember pedig a földre huppant.

– Nocsak – lepődött meg a férfi, és felkászálódott. – Az előbb még mintha itt lett volna ez a szék!

Olvass tovább →

A kétfülű kutya és a négylábú macska

A kétfülű kutya a tóparton sétált, és a víztükörben csodálta magát.

– Nahát, milyen különleges vagyok! – áradozott, ahogy szemügyre vette képmását.

Arra járt a négylábú macska, és meghallotta a kutya beszédét.

– Ki lehet ez a csodálatos lény? Megnézem – határozta el a cica, és kiszaladt a tópartra. – Ki vagy te? – kérdezte, amikor meglátta az ebet.

– A kétfülű kutya vagyok, a legérdekesebb állat a világon – válaszolta amaz büszkén. – És benned kit tisztelhetek?

– A négylábú macska vagyok, szintén egyedi és megismételhetetlen – felelte dagadó mellkassal a cica. – Mit csinálsz itt? – érdeklődött újdonsült ismerősétől.

– Magamat bámulom a víz tükrében – mutatott a tóra a kutya.

– Nahát, én is ott vagyok – ámult el a macska, s attól a pillanattól kezdve már ketten sétálgattak a parton, képmásukat mustrálva.

Hamarosan kiugrott a vízből egy hal, és az általa keltett hullámok összezavarták a tükörképeket. A kétfülű kutya és a négylábú macska felháborodva tiltakozott, mire a hal tátogott valamit.

Olvass tovább →