Kukkants be a régi gyerekek életébe!

Tudod, kik voltak az olmékok? Hol, mikor és hogyan éltek? Megmondom őszintén, nekem fogalmam sem volt, de aztán megismertem őket a fiam egyik könyvéből. Tipikus példája annak, hogy a gyerekkönyvekből a felnőttek is tanulhatnak. 🙂

De kezdjük az elején. Ben Hubbard Így éltünk a régi időkben című könyvét még az elmúlt esztendő végén kapta a gyermekem, és a téli időszakban olvastuk. Az őskortól a kora középkorig mutatja be, hogyan éltek a gyerekek (és persze  a hozzájuk tartozó felnőttek, illetve civilizáció is) több ezer vagy több száz évvel ezelőtt. Milyen házakban laktak, milyen ételeket ettek, milyen játékaik voltak – a szöveget természetesen rengeteg kép kíséri. Christiane Engel remek illusztrációi segítenek elképzelni a régi városokat, öltözékeket, tárgyakat.

A mozgalmas és vidám borító színvonalas kiadványt rejt

A főszereplő gyerekek látványos tartalomjegyzékben mutatkoznak be a könyv elején. Nagyon szerettük az időegyenest, amely segített korban elhelyezni az adott civilizációkat, ehhez minden fejezet előtt visszatértünk. Szintén hasznos a kiadvány végén található szószedet, amely a kötetben előforduló fontosabb fogalmak jelentését foglalja össze. A tájékozódást tárgymutató is támogatja.

Olvass tovább →

Faragóéknál még mindig zajlik az élet

Zűrzavaros, hangos csapatnál vendégeskedtünk az ünnepek alatt, és nagyon élveztük: a Mikulás hozta ajándékba a fiamnak a Szeleburdi család történetét, s az év végén ezt a kötetet – Bálint Ágnes alkotását – olvastam fel a gyermekemnek esténként.

Én magam is kíváncsian vártam a nyomtatott verziót, hiszen csak a nyolcvanas évek elején (egészen pontosan 1981-ben) forgatott filmet ismertem, a könyvet még nem olvastam. A filmből például kimaradt a rendszeres feljelentgetés és az ellenszenves Belvíziék költözésének valódi oka is. A nyúlbőr és a Radóval közös nyaralásért véghezvitt tanév végi tanulási maraton szintén. Így a kötet számomra is tudott újat mondani, egyetlen percig sem unatkoztam. De ami még fontosabb, a fiam sem. Remekül szórakozott a kalandokon, nevetett a poénokon, szóval hiába régi ez a könyv, és erősen retró a benne megjelenített világ, mégis teljes mértékben lekötötte a huszonegyedik századi gyereket.

Több mint fél évszázad után is lebilincseli az ifjú olvasókat

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →