Erdővári Manó és az eltévedt felhő

Erdővári Manó jól megérdemelt pihenését töltötte a Napfényes Tisztáson, amely arról volt híres, hogy ott mindig sütött a nap. Manó kivitte a pikniktakaróját, enni- és innivalót meg egy izgalmas könyvet, hogy pihenjen néhány órát. Kényelembe helyezte magát, s miközben olvasott, kortyolgatott az üdítőjéből, néha pedig falatozgatott.

Éppen a könyv legérdekesebb részénél járt, amikor egy vízcsepp pottyant a fejére. Aztán még egy. Majd a kezére egy harmadik. Manó csodálkozva nézett fel, hiszen a Napfényes Tisztáson soha nem szokott esni az eső, csak néha meglocsolják a tündérek, hogy a növények ne szomjazzanak. De kizárólag kora reggel vagy este szoktak öntözni, amikor senki nincs itt.

Szóval Manó feltekintett az égre, és meglepődve vette észre, hogy pontosan fölötte egy felhő pityereg. Vajon hogy került ide? És miért sír?

– Szia! Segíthetek? – szólította meg barátságosan Erdővári Manó a felhőt.

– Eltévedtem! – panaszolta a felhő kétségbeesett arccal.

Olvass tovább →

Babber lovag és az elkóborolt cica

Babber lovag sétálni indult az édesanyjával. Ám alig két háznyira az otthonuktól nyöszörgést hallottak. A kétségbeesett hangocska az árok felől jött. Babber kíváncsian nézett oda, és egy egészen apró cicát vett észre. A macska ijedten nyávogva próbált kikapaszkodni a mélyből. Nagyon kicsi és gyámoltalan volt.

– Nézd, anya, egy cica! – mutatta Babber izgatottan.

– Igen – válaszolta anya mosolyogva.

– Ki tud jönni onnan? – kérdezte Babber lovag aggodalmaskodva.

– Szerintem megoldja, a macskák ügyesek – felelte anya, és abban a pillanatban a cica tényleg kimászott.

Ám hiába volt kint, láthatóan nem tudta, merre menjen. Zavartan téblábolt, elveszettnek tűnt.

– Most mi lesz vele? – pislogott Babber.

– Valószínűleg elkóborolt, és most nem talál haza – jegyezte meg anya. – Még nagyon aprócska, egyedül nem boldogul.

Olvass tovább →