Az öreg oroszlán esete 2. rész

Az öreg oroszlán éhesen és csalódottan állt tovább. Aztán eszébe jutott egy hatalmas védett terület a másik irányban. Be van kerítve, jókora területen élnek állatok az emberek felügyelete alatt. Ott biztosan adnak enni az állatoknak. Egy egész napig gyalogolt, míg odaért. A kerítés azonban útját állta. Valahol csak akad egy rés ezen az építményen, ahol besurranhatok – vélte, és elindult a kerítés mentén. Végül talált egy kis részt, ahol szakadt volt a drót, és bepréselte magát rajta. Odabent nagy, szúrós bokor állt a rés előtt. Mire beküzdötte magát, tele volt karmolásokkal és véraláfutásokkal, az ágak, tüskék, no meg a szakadt drót csúnyán megtépázta az öreg oroszlánt.

– Ha már így megdolgoztam, remélem, kapok enni – mormogta a bajsza alatt, miközben befelé indult.

Ám feltűnése hatalmas riadalmat keltett mind az állatok, mind az emberek körében. Pillanatokon belül puskás, kiabáló emberek kerültek elő, megpróbálták bekeríteni, az egyik lövés majdnem el is találta. Egyértelmű volt, hogy nem szívesen látott vendég. Az öreg oroszlán rémülten igyekezett menekülni, de csak egyetlen utat ismert – azt, amelyiken bejött. Kétségbeesetten fordult vissza, újra átküzdve magát a szúrós bokron és a szakadt dróton. Mire kijutott, tele volt sebekkel és horzsolásokkal, itt-ott vérzett is. Utolsó erejével futni kezdett a mögötte mennydörgő, fenyegető hangok elől.

Olvass tovább →

Az éhes sárkány és a királylány 1. rész

A hétfejű sárkány egyedül élt magas szirten épült, hatalmas várában. A nehezen megközelíthető erődben azonban hamar felkopott volna az álla, így volt a közelben egy gazdagon termő zöldséges- és gyümölcsöskertje, ahová gyakran kijárt. Időnként vadászott is, elejtve egy-egy nagyobb vadat, máskor meg egy-egy kósza lovag tévedt az otthonába, s bizony a hétfejű nagyon szerette a húst. Nem volt oka panaszra, mindig jutott a tányérra finom falat.

Egy különösen száraz esztendőben azonban alig termett valami a korábban szépséges kertjében. Gyümölcsből és zöldségből is csak egészen keveset tudott betakarítani, s hiába indult gyakrabban vadászatra, megfogyatkoztak a vadak is. Lovagokat pedig már nagyon-nagyon régen – legalább ezer éve – nem látott, néha el is tűnődött, léteznek-e még egyáltalán…

Egy szó, mint száz, az éléskamra kiürült, a sárkány pedig éhezni kezdett. Mind a hét feje. El is kezdte törni mind a hét fejét, hogy kitalálja, hogyan jut élelemhez. S hamarosan a harmadik kobakjában meg is született az ötlet: elrabol egy királylányt, és a megmentésére induló lovagokkal majd jóllakik. Remélte, vannak még királylányok és vitézek is, mert anélkül bizony dugába dől a terve…

Olvass tovább →

A csillogó gyümölcsű almafa 2. rész

Manó eltette a sípot, majd elköszönt a varjútól, aki már röpült is a családjához. Erdővári Manó pedig folytatta útját, sokmérföldes bakancsával leküzdötte a távolságot, a hegyeket, völgyeket, folyókat. Elérkezett végül az Üveghegyhez, amelyen rendkívül nehezen lehetett átjutni, hiszen nevéhez hűen üvegből volt, az pedig rendkívül csúszott. Manó bakancsával szép óvatosan felkapaszkodott az oldalán, majd leereszkedett a másikon, ezúttal nem sok mérföldet haladva egyetlen lépéssel, hanem csupán aprókat araszolgatva. Sok időbe került, de kitartása, türelme révén épségben átjutott a túloldalra, onnan pedig már csak egy kőhajításnyira nőtt az égig érő bab. Hamar meg is találta a híres-neves növényt.

A bab száránál állva azonban megtorpant Erdővári Manó. Hiszen ez valóban az égig ér! Hogyan jut fel rá? Ilyen magasra lehetetlen felmászni, ráadásul veszélyes is. Ha véletlenül megbillen, könnyen leeshet és összetörheti magát. Bárcsak tudna repülni!

Olvass tovább →

A fűszál és a katica

Egy egészen apró fűszál bújt ki a földből. Kíváncsian nézett körbe, hogy lássa, hová érkezett. Milyen érdekes itt! – gondolta, ahogy megcsodálta az eget, a földet, szomszédos társait és a közeli fákat.

A fűszál növekedni kezdett, hiszen melegen sütött a nap, a talaj tele volt tápanyaggal, eső is gyakran öntözte. Ahogy egyre magasabb lett, mind többet látott a világból. Már észrevette a közeli virágágyásban pompázó növényeket, a kerítés mögött ugató kutyát és a szorgalmasan dolgozó hangyákat is. Jól, sőt mi több: remekül érezte magát. Még az időnkénti fűnyírás sem zavarta; először ijesztőnek találta, de nem fájt, a vágástól pedig tovább erősödött, és hamar meg is nőtt újra.

Egyszer egy katicabogár baktatott a fűszálhoz. Apró kosárkát szorongatott, és udvariasan köszönt.

Olvass tovább →