Időutazás a gyerekkoromba

Mi történik, ha valaki szemüveges lesz egy olyan osztályban, ahol várhatóan kicsúfolják majd a többiek? Természetesen igyekszik eltitkolni. Pontosan ezt tette a negyedikes Évi is, akinek szokatlanul nehezen indult a tanév…

Fehér Klára Mi, szemüvegesek  című kötetét a nyolcvanas években kölcsönöztem ki az iskolai könyvtárból – miután szemüveges lettem. Néhány hónapja a fiamnál is enyhe rövidlátást állapítottak meg, ezért amikor egy akcióban megláttam ezt a regényt, megrendeltem. (Ráadásul az évfolyam is egyezik, ő is negyedikes lett szeptemberben.)

A Ciceró Kiadó gondozásában közreadott könyv a Klasszikusok fiataloknak sorozat részeként jelent meg 2017-ben, és két kisregényt tartalmaz a szerzőtől: a már említetten kívül a Hetedhét tengeren címűt. Ez utóbbi nekem is újdonság volt.

Retró könyvhöz természetesen retró negjelenés illik

A két alkotás a nyolcvanas évek második felében jelent meg először, nem meglepő, hogy erős retró hangulat érezhető mindkettőn. Ma, az időpontkérések univerzumában már elképzelhetetlennek tűnik, hogy az SZTK-ban azonnal megvizsgálják a szemészetre érkező gyereket, és a szemüvege még aznap el is készüljön. (Igen, saját tapasztalat.) 🙂 A papíralapú ellenőrző és a hamisított szülői aláírás is a múlté az elektronikus napló korában. Az alapkérdések azonban ma is megállják a helyüket: szabad-e csúfolni, kiközösíteni valakit, pláne olyan dolog miatt, amiről az illető nem tehet (nevezetesen rosszul lát)? Mi a barátság, kiből lehet barát? Érdemes-e hazudni? S ha már belebonyolódtunk a füllentések hálójába, hogyan hozható helyre a hibánk? E kérdések körül forog a cselekmény a Mi, szemüvegesekben.

Olvass tovább →

Hogyan olvasok fel mostanában?

Én ülve, ölemben az aktuális könyvvel, a fiam pedig mellettem hallgatja – heverészve. 🙂 Érdekes látni ezt a fajta evolúciót: míg totyogóként a lapozgatás volt a kedvence (akkor persze még az ölemben tanyázott, ma már túl nehéz hozzá), később pedig a képek kötötték le a figyelmét, majd az illusztrációk mellett a történet is egyre nagyobb szerepet játszott, addig mára egyértelműen a szöveg vette át az uralmat.

Fekszik mellettem a kanapén vagy az ágyon (attól függően, hol foglalunk éppen helyet), nem nézi a könyvet, csak hallgatja a felolvasást, és a sztori láthatóan a belső mozijában játszódik le. Már nem igényli ehhez a képeket, az ő fantáziájában jelenik meg minden. A végén persze felül, és ránéz a képekre, talán kíváncsiságból, de ha csak szöveg van egy könyvben, ma már – nyolcévesen, az első osztályt befejezve – az sem gond neki.

Olvass tovább →

Vajon ki van a fotón?

A Cvikkedli egyszerre könnyed, bájos, mégis egyedi és tartalmas mese. Ha elárulom azt is, hogy Janikovszky Éva a szerzője, akkor már nem is kérdés, hogyan lehetséges ez – hiszen tőle pontosan ezt szoktuk meg a többi könyvében is.

A Cvikkedli az én polcomon tanyázott, de már felnőttként vásároltam – őszintén szólva nem is emlékszem, hogyan, mikor vagy miért. A Csipike és A szomjas troll közelében található, és amikor ezeket befejeztük, megakadt rajta a szemem, és én javasoltam a gyerekemnek esti (fel)olvasmánynak. A történetet ismertem, ugyanis a könyvecskét már olvastam korábban.

Az is kiderül, ki az ablakban ülő, szomorú hölgy

A kötetben egyetlen hosszabb (de nem nagyon hosszú) mese található, ha több nekifutásra olvassuk fel, akkor érdemes megtalálni azokat a pontokat a szövegben, ahol könnyen letehető, majd hasonlóképpen egyszerűen felvehető a sztori fonala. Főhősünk, az iskolás Dani talál egy régi fotót, amelyen egy szivarozó, cvikkert viselő úriember látható, aki – fényképtől váratlan módon – mozgatja az orrát. Dani nyomozni kezd, de eleinte senki nem tudja a családban, ki a képen szereplő férfi. Dani azonban nem adja fel… és végül nemcsak az derül ki, ki van a fotón, hanem a sorsát is sikerül megnyugtatóan elrendezni.

Olvass tovább →

Miről mesélek mostanában?

Négyéves a kisfiam, és habár időhiány miatt kevesebb írás jelenik meg mostanában a blogon, azért töretlenül mesélek neki – csak ezekből a történetekből kevesebbet van időm megírni. Miről meséltem mostanában? Természetesen leggyakrabban arról, amit a kisfiam kért.

Például Babber lovagról. A kedves, három év körüli kisfiú még mindig sűrűn felbukkan, és meglepően hasonló kalandokban van része, mint a gyermekemnek. Vagy ez nem is annyira meglepő? 🙂 Továbbra is találok ki történeteket járművekről, néha pedig állatok szerepelnek a kívánságlistán.

Olvass tovább →

Mikor és hol mesélek?

Mesélni sokszor, sokféle helyzetben lehet, ha le szeretnénk kötni a gyermekünket, vagy egyszerűen csak beillesztenénk a mindennapjainkba ezt a hasznos időtöltést. Akár könyvből olvasunk, akár fejből mesélünk, számtalan alkalmat találhatunk a hétköznapjainkban arra, hogy utódunk szókincsét, fantáziáját neki való történetekkel fejlesszük. Ötletadónak íme néhány – nálunk bevált – szituáció…

Olvass tovább →