Kányádi Sándor világcsavargó egérkéje

Megakadt a szemem tavasszal többször is Kányádi Sándor Világlátott egérke című kötetén, ahogy a könyvespolc előtt sétáltam, ám végül szomorú apropó kapcsán emeltem le onnan. Az erdélyi költő-író halála után néhány nappal vettem elő, hogy elkezdjem felolvasni a fiamnak. Már régóta terveztem, gondolkodtam rajta, hogy talán már jöhetne… Végre tettre váltottam az ötletet, és tettem egy próbát vele.

A borítón szereplő kép már a végkifejletre utal

A Világlátott egérke 1985-ös (tudomásom szerint első) kiadása a Már tudok olvasni sorozatban jelent meg, és amint az évszámból sejthető, igen, az én gyerekkori kötetem volt. Szerettem ezt a könyvet, sokszor elolvastam kisiskolásként. Emlékeim szerint fordulatos, mégis könnyen olvasható meseregényről van szó, amelyben a szimpatikus főszereplő egérkét hamar szívembe zártam, és nagyon tetszett a végkifejlet is, amelyben a kis világjáró igazi otthonra talál.

Olvass tovább →

A szurikáta és az ecsetfülű malac

A szurikáták kétségtelenül a természetfilmek és az állatkertek sztárjai. Mosolyra késztetnek fürge mozgásukkal, mókás arcukkal, a két lábon figyelő őrszemmel. Kicsik, aranyosak, nagyon szerethetőek. Éppen ideálisak mesehősnek! Erre gondolhatott Julia Boehme is, amikor megírta Tafiti, a szurikáta és legjobb barátja, Pamacs, az ecsetfülű malac történetét.

Nemrég kölcsönöztük ki a könyvtárból a Tafiti és Pamacs repül című könyvet, és nagy sikert aratott. Bár a sorozat első kötetét – Tafiti és Pamacs világgá megy – még nem olvastuk, az alkotás így is tökéletesen élvezhető volt. Mindketten imádtuk a laza szurikáta és a segítőkész malac ötletes, vicces sztoriját. A mesekönyv kicsit nagyobb gyerekeknek való, én négyéves kortól ajánlanám, amikor a gyermekünk már képes hosszabb történeteket is követni, akár estéről estére. Jó választás olyan csemetéknek is, akik nemrég tanultak meg olvasni.

Vajon hogyan kerülhetett Tafiti és Pamacs a különleges léghajóba?

Olvass tovább →

Folytatásos történetek

Új lépcsőfokhoz értünk a nyári hónapokban: az utóbbi hetekben már egészen hosszú, egy szusszanásra nem végigolvasható mesék is a kezünkbe kerültek. Azaz beléptünk a folytatásos történetek világába, amikor este felvesszük az előző nap elejtett szálat, és tovább izgulunk a főhősökért. A kisfiam már ügyesen követi ezeket a napról napra kibontakozó sztorikat. Néha visszakérdez egy-két régebben olvasott részletre, de rendszerint mindenre emlékszik (ez amúgy már a kérdéseiből is kiderül, jobbára csak a pontosabb értelmezés végett teszi fel őket).

Az első ilyen jellegű kötetünk tulajdonképpen Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című, általunk főleg tavaly nyáron olvasgatott mesekönyve volt, abban azonban a rövidebb epizódok csak meglehetősen lazán kapcsolódnak egymáshoz.

A most olvasott könyvek esetében azonban már egyértelműen összefüggő, hosszabb történetekről van szó – kicsit olyan, mintha regényt olvasnánk. 🙂 Találkoztunk olyan alkotásokkal, amelyek alapból fejezetekből állnak, más részük viszont csak egyszerűen hosszú, de nem tagolt – ezekben az esetekben a rendelkezésünkre álló idő és a mese fonala dönti el, mely pontokon hagyjuk abba, illetve folytatjuk másnap.

Dumbo története a könyvtárban akadt a kezünkbe

Olvass tovább →