Élettel teli iskolai történetek elsősökről

Milyen tantárgyakat tanulnak az elsősök? Hogyan telik egy napjuk? Milyen feladatokat oldanak meg? Mi lesz, ha egy osztálytársuk megbetegszik a suliban? Ezekre és még egy sor hasonló kérdésre választ kaphatnak az iskolakezdésre készülő gyerekek Vadadi Adrienn Leszel a padtársam? című könyvéből. A kötetben a szerző óvodás sorozatának (mi is olvastuk például a Leszel a barátom?, Három szülinapi torta, Ákos óvodába megy című részeit) jól ismert szereplőit kísérhetjük el az első sulis hónapokra.

A gyerekek mindannyian más személyiségek: Eszti sokat tud, de nagyképű, Lea fontoskodó, Maja félénk, Peti laza és nagyfiús. Sokfélék, és ebből érdekes szituációk alakulnak ki. Mint a való életben. Közben a mesét hallgató gyerekek képet kaphatnak az iskolai rendről (ha mondani szeretnél valamit, jelentkezni kell), mindennapokról (mi történik a szünetekben), az iskolai feladatokról (postás játék szavakat tartalmazó cédulákkal) és a tananyagról (egészséges ételek). A tanító néni pedig nagyon kedves és türelmes, ugyanakkor határozott; kiváló érzékkel igyekszik közösséggé kovácsolni az osztályt. Csak azt sajnálom kicsit, hogy nincs neve, igazi keresztneve – bár ez nem lepett meg, hiszen Vadadi Adrienn ovis könyveiben az óvónő is csupán óvó néni volt, keresztnév nélkül. Valószínűleg szerették volna a személyét ezzel kicsit háttérbe húzni, bennem ugyanakkor okozott hiányérzetet.

Lea és Peti együtt jártak oviba, a suliban pedig padtársak

Az iskolai légkör barátságos, támogató, szeretetteljes, a könyv kiválóan alkalmas arra, hogy kedvet csináljon az iskolához. Talán kissé idealizált is, de ez egyáltalán nem baj, hiszen senki sem akarja már a kezdés előtt elvenni a gyerek kedvét az iskolától.

Olvass tovább →

Kóstoló az iskolából

Nagy változás előtt állunk: ősztől iskolás lesz a fiam. Mint ahogy annak idején az óvodára, az iskolára is többek között ilyen témájú olvasmányokkal, mesékkel készülünk. Remélem, segítenek neki megválaszolni a kérdéseit, félelmeit. Mert – bár várja, hogy iskolás legyen – azért érezhetően tart is az ismeretlentől. (Mint mindannyian.)

Már az otthoni polcon is van egy-két iskolai témájú mesekönyv, s legutóbb (még márciusban) a könyvtárból is kölcsönöztünk.

A Scolar Kiadó Mit? Miért? Hogyan? sorozatát nagyon szerettük az elmúlt években, több kötet is megtalálható a fiam könyvespolcán. Az Iskolás leszek című részét a könyvtárból hoztuk ki. (Szerencsére kifogástalan állapotban van, a kihajtható fülek is teljesen épek.)

A kihajtogatható fülek e kötetben is további információkat rejtenek

Olvass tovább →

A csillogó gyümölcsű almafa 1. rész

Egy napon Erdővári Manó – szokásához híven – délutáni sétára indult az erdőben. Az őszi nap melegen sütött, csupán néhány bárányfelhő kószált az égen, a falevelek pedig ezernyi színben ragyogtak. Manó élvezte a sétát, és úgy döntött, ezúttal nem a jól ismert útvonalat választja, hanem a nagy tölgyfánál balra fordul. Arrafelé csak ritkán kószált.

Hamarosan olyan helyre érkezett, ahol korábban még soha nem járt. Érdekes, hogy voltak az erdőnek olyan részei, amelyeket még sosem látott! Hiszen annyi esztendeje élt már itt! De a sűrű rengeteg, amely otthont adott neki, valóban hatalmas volt.

Egy tisztáson csodálatosan szép almafára bukkant. A fa tele volt érett, piros almákkal. Önmagában ez ősszel egyáltalán nem lett volna meglepő, csakhogy ezek az almák hihetetlenül csillogtak is. Manó kicsit meghökkent a szokatlan látványon. Közelebb ment, és megpróbált megérinteni egyet a gyümölcsök közül, ám a fa arrébb húzta az ágát Manó keze elől. Manó megdöbbent, még nem tapasztalt ilyet. Újra a gyümölcsök felé nyúlt, az eredmény pedig most is ugyanaz volt: a fa elhúzta az ágát.

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a síp 2. rész

– Tényleg? – nézett rá az öreg hitetlenkedve.

– Igen – bólintott Manó határozottan. – Nem viszem ki az erdőből a lámpát és a sípot, csupán a saját otthonomba költöztetem arra az időre, míg elutazol. S amíg felkészülsz az útra, itt maradok, hogy tanuljak tőled.

Az öreg felugrott a fotelből örömében.

– Megmutatok mindent! – kiáltotta, és Manó is elmosolyodott látva Éber apó lelkesedését.

A következő napokban Éber apó csomagolt, szervezett és Erdővári Manót tanította. Együtt simították el az erdő lakóinak ügyes-bajos dolgait. Csend és béke honolt a magas fák között, miközben a tavasz immár ereje teljében ontotta magából a jó időt, a vidámságot, az életet.

Egyik reggel Éber apó elköszönt és útnak indult. Erdővári Manó pedig fogta a lámpát, nyakába akasztotta a sípot, és átvette az erdőőri feladatokat. Otthon kitüntetett helyet keresett a különleges lámpának, és szakadatlanul leste, mikor van rá szükség. Hamarosan belátta, tényleg fárasztó ez a nemes feladat. Nem mehetett el sehová, hiszen bármikor történhetett valami, ami megjelent a lámpa fényében. Néha az éjszaka közepén, az ágyból kipattanva kellett mások segítségére sietnie. Szívesen tette, de azért nem volt könnyű a legszebb álmából felriadva munkához látnia…

Olvass tovább →

Erdővári Manó és a síp 1. rész

Erdővári Manó egy szép tavaszi napon sétára indult az erdőben. Mélyen beszívta a friss levegőt, a virágok illatát, érezte az arcán a szellő simogatását. A fákon már kipattantak a rügyek, és fiatal, világoszöld levelek engedték át a napfényt a lombkoronán.

Manó annyira belefeledkezett a tavaszi erdő látványába, hogy egyszer csak azon kapta magát, teljesen ismeretlen környéken jár. Korábban még sosem vetődött errefelé. Kíváncsian folytatta útját, érdekelte, mi újdonságot láthat. Sokáig azonban nem került elé semmi, ami felkeltette volna érdeklődését.

Már éppen azon gondolkodott, hogy ideje visszafordulni és hazafelé venni az irányt, amikor egy apró házikót vett észre a bokrok között. Vajon kié lehet? – ötlött eszébe a kérdés, és habozás nélkül a kis lak ajtaja felé indult. Bekopogott.

Olvass tovább →