Belépés Rumini kalandos világába

Berg Judit Rumini című kötete néhány éve már a könyvespolcomon van; tulajdonképpen magamnak vettem, mert kíváncsi voltam rá. 🙂 Ha már megvettem, természetesen el is olvastam – s azóta vártam, hogy majd a gyermekemnek is felolvassam, mert egyértelműnek tűnt, hogy tetszeni fog neki.

Nyáron elérkezett ez a pillanat, és egyik este – miután az előzőleg olvasott könyvet befejeztük – én magam javasoltam lefekvés előtti olvasmánynak. A fiam megörült az ismeretlen történetnek, és kíváncsian várta, miről szól majd a mese.

Berg Judit népszerű alkotása nálunk is sikert aratott

A hajósinasnak felcsapott kisegér kalandjait – a terjedelemből adódóan – több estén át, nagyjából két hétig követtük, és valahányszor felfüggesztettük az olvasást – ez rendszerint fejezetek végén következett be –, a fiam hangosan sajnálkozott rajta, s a történet vége felé haladva egyszer meg is jegyezte: „Mindig olyan izgalmas!” Ennél nagyobb dicséret talán nem is kell.

Akárcsak a – szintén Berg Judit írta – Lengemesék esetében, ezúttal is azt vettem észre, hogy a gyermekem nagyon izgul a főszereplőért, és szinte minden idegszálával a mesére figyel felolvasás közben. Teljes kikapcsolás volt számára, tökéletesen beleélte magát a történetbe!

Olvass tovább →

Meseszó – hang nélkül

Új kérdéssel szembesültünk nemrég: mi a teendő, ha apának és anyának is fáj a torka, nem bír folyamatosan beszélni, viszont szeretnénk, ha nem maradna el a lefekvés előtti mesélés? Lelövöm a poént: megtaláltam a választ a kérdésre.

De kezdjük az elején!

A fiam összeszedett egy enyhébb torokgyulladást, egy-két nap alatt átesett a betegségen. A kórt természetesen – ahogy lenni szokott – mi is elkaptuk tőle, előbb én, majd két-három nappal később a férjem is tapasztalta a tüneteket, és mindkettőnknél hosszabb ideig elhúzódott. Korábban jellemzően egymás után betegedtünk meg, nem egyszerre, így nem emlékszem, hogy az esti meseolvasás gondot okozott volna: valamelyikünk mindig tudta abszolválni. Most azonban volt néhány nap, amikor egyikünknek sem esett jól a folyamatos beszéd. Mivel nem szerettem volna, hogy a gyerkőc esti mese nélkül menjen aludni (bár elég nagy, hogy megértse a helyzetet), alternatív megoldás után néztem. Olvass tovább →

Mit olvasunk az otthon töltött napokon?

A napi mesélés nem maradhat el nálunk a koronavírus-járvány okozta felfordulásban sem; szeretnék néhány ötletet megosztani azzal kapcsolatban, mi hogyan oldjuk ezt meg.

Jómagam azon szerencsések közé tartozom, aki home office-ban tud dolgozni, sőt a munkahelyem egyébként is támogatja ezt a munkavégzési formát. Így máskor is előfordult, hogy enyhébb betegség vagy egy-egy nap óvodai szünet miatt itthon dolgoztam, miközben a fiam is a lakásban tartózkodott. (Azért a hosszabb nyári szüneteket a nagyszülők segítségével oldottuk meg, de őket most nem veszélyeztetjük ezzel.) Így a gyerkőc már pontosan tudja (bár életkorából adódóan már valószínűleg amúgy is megértené), hogy bár itthon vagyunk, de anyának napi 8 órát dolgoznia kell. Tényleg fantasztikusan viselkedik, órákon át legózik csendben. 🙂

Az esti rutin ugyanúgy megy, mint rendesen, a lefekvés előtti olvasás semmiben nem változott. A délutáni, ebéd utáni olvasást viszont most nem mindig tudjuk közvetlenül ebéd után megejteni. Ilyenkor megkérem, hogy kicsit színezzen, csináljon meg néhány feladatot az aktuális foglalkoztatóban (szerencsére bőven vannak itthon még nem használt színezők és foglalkoztató füzetek). Aztán ha végeztem a sürgős teendővel, jöhet az olvasás. Olyan is előfordult már, hogy akkor pótoltuk, amikor teljesen befejeztem aznapra a munkát, de teljesítettem már két etapban is, kihasználva az óránkénti szüneteket (mivel képernyő előtt dolgozom, ezért rendszeres időközönként erősen ajánlott monitormentes pihenőket tartani). Szóval rugalmasan kezeljük, ahogy éppen az időm engedi.

S hogy mit olvasunk? Egyelőre a könyvtárból hozott kötetek vannak soron – március első napjaiban voltunk ott. Utána természetesen maradnak a saját könyveink. Nekünk elég nagy a házi könyvtárunk, van miből válogatni (köszönhetően annak, hogy a férjem és az én gyerekkori könyveim is rendelkezésre állnak).

De mit tehetnek azok a családok, ahol nincs ennyi könyv a polcon, és a gyerek már túl van azon a koron, amikor mindig ugyanazt szeretné hallani?

Olvass tovább →

Mikor ajándékozok könyvet a gyereknek?

Röviden a válasz a címben feltett kérdésre: mindig. 🙂 Azaz pontosabban minden olyan alkalomkor, amikor kap valamit. A játékok mellé mindig teszünk könyvet is. Van, hogy egyet, máskor kettőt, sőt – bevallom – néha hármat is. 🙂 (Ha anya nem bír magával a könyvesboltban vagy az online rendeléskor…)

Nézzük végig időrendben az esztendőt:

  • húsvétkor a nyuszi eldug az udvarunkon néhány csokitojást és egy-két apróságot (tényleg kisebb játékokat), ilyenkor mindig rejtőzik egy könyv is valahol, és hogy ne legyen vizes/harmatos/sáros, általában egy irattartó nejlonban (népszerű nevén bugyiban) van elhelyezve;
  • a gyereknap is remek alkalom a könyvállomány gyarapítására, ilyenkor egy kötetet szoktunk ajándékozni;
  • Mikuláskor a kitisztított csizmácska mellett is ott van egy (néha két kisebb) mesekönyv;
  • természetesen karácsonykor sem hiányozhat a fa alól a könyvcsomag (ez két-három új kiadványt jelent);
  • a születésnapján ugyancsak adunk neki mesekönyvet (általában kettőt);
  • mint ahogy a névnapján is (rendszerint ugyancsak két kötetet).
Karácsonyi ajándékba kapott mesekönyvek
2019 karácsonyán ezeket a könyveket találta a kisfiam a feldíszített fa alatt

Olvass tovább →

Kedves ismerős a karácsonyfa alatt

Nincs okom panaszra: 2019-ben is rengeteg klassz könyvet olvastunk a gyermekemmel. 🙂 Sokról írtam a blogon, néhánnyal pedig még adós vagyok, mert az utolsó hetekben – novemberben, decemberben – nem jutott rá időm. De ami késik, nem múlik. 🙂

2019 legnagyobb kedvence nálunk egyértelműen Berg Judit Lengemesék sorozata volt. Füttyös Vilkó kalandjait többször is elolvastuk, ami azért nagy szó, mert összesen körülbelül négyszáz oldalról van szó, ami óvodások esetében igen jelentős terjedelem. Sőt egyszer a kiegészítő Lengekalendáriumot is kivettük a könyvtárból, így azzal is megismerkedtünk. Vilkó és társai történetét nagyon élvezte a hatéves fiam, de mi tagadás, én is. (Szerencsére, mert így a felolvasás minden alkalommal jó móka volt mindkettőnknek.)  🙂

Olvass tovább →

Nyaralás közben is olvasunk mesét

Találós kérdés: mi az, ami nem hiányozhat a családunk nyaralós pakkjából? Természetesen a mesekönyv. 🙂 A nyár, az utazás, a kalandok nálunk nem ok arra, hogy lemondjunk a mindennapi meséről.

Habár egy kiruccanás felborítja a szokásos napi menetrendet – és ez így is van jól –, akadnak olyan rutinjaink, amelyeket ilyen alkalmakkor sem hagyunk el. A csendes pihenőhöz kiránduláskor már nem ragaszkodunk, hatévesünk anélkül is simán végigpörgi a napot (korábban, amikor még igényelte a napközbeni pihenést, igyekeztünk úgy tervezni a programot, hogy ne maradjon el), ellenben a lefekvés előtti meseolvasáshoz üdülés közben is ragaszkodunk. Nem csak én, a gyermekem is. 🙂

Az utazás órái ugyancsak remek alkalmat kínálnak a mesélésre. Én sajnos kevésbé bírom a mozgó járműben olvasást, viszont mesét fejből is lehet mondani vagy improvizálni, úgyhogy akár így, akár úgy, de kiválóan el lehet vele tölteni a vonatozás/autózás/buszozás/repülés – olykor hosszúnak tűnő – perceit.

Olvass tovább →

Új kedvenc: Mazsola

Egy réges-régi mesekönyv lett az utóbbi hetek slágere nálunk. Bálint Ágnes Mazsola című alkotása bő harmincéves kiadásban van meg – még az apáé volt –, s néhány hónapja már végigolvastuk. Gyermekem akkor érdeklődéssel hallgatta Manócska és a kismalac történetét, de aztán – amikor a könyv végére értünk –, napirendre is tért felette. Pár hete újra lekerült ez a kötet a polcról, s ezúttal átütő sikert aratott. Olyannyira tetszett a fiamnak, hogy egymás után kétszer is elolvastuk, s azóta a Youtube-on is megnézett néhány epizódot a Mazsola és Tádé című bábfilmsorozatból. Azt is imádta. 🙂

A régi könyv már kicsit megviselt állapotban van

Mi lehet a titka ennek a múlt századi történetnek?

Olvass tovább →

Olvasmányok türelmetlen totyogóknak

Amikor a kisfiam körülbelül másfél éves volt, nagyon szeretett lapozni. Lehetőleg minél gyorsabban. 🙂 Így átengedtem neki ezt a feladatot a közös olvasások alkalmával, mert nem akartam, hogy kedvét veszítse, viszont a gyors lapozgatás nem könnyítette meg a felolvasást.

Nemrég írtam egy bejegyzést arról, milyen áthidaló megoldásokat alkalmaztam, hogy a káposzta is megmaradjon, és a kecske is jóllakjon. 🙂 Az egyik trükköm az volt, hogy beszereztem néhány rövid szövegű könyvecskét. Ekkor még szigorúan csak a keménylaposak kerülhettek a kezébe, előfordult ugyanis, hogy azok sem bírták a kiképzést, elszakadtak. Sima papír szóba sem jöhetett kétéves koráig (addigra már a képek jobban érdekelték, mint a lapozás).

Néhány ismert klasszikus nekünk remekül bevált. Kellően rövidnek és szórakoztatónak bizonyultak. Íme.

Olvass tovább →

Mesekönyvet készítettem – sikert aratott

Egyedi ajándékkal leptem meg a kisfiamat idén tavasszal az ötödik születésnapján: saját gyártású mesekönyvet kapott. A saját gyártást jómagamra értem, vagyis az én meséimből állt össze a kötet, magam nyomtattam otthon, a lapokat pedig lyukasztó segítségével egy gyűrűs könyvbe fűztem le. (Mindezt A5-ös méretben, hogy viszonylag könnyen kezelhető és megfogható legyen. Készítettem belső címlapot is.)

Én voltam a szerkesztő, körülbelül tizenöt történetet válogattam ki a blogon is olvasható mesék közül, figyelembe véve a gyermekem életkorát, érdeklődését, illetve az aktualitásokat. Mivel rajzolni sajnos továbbra sem tudok, illusztráció nem készült, de reménykedtem benne, hogy talán már így is végighallgatja a fiam a felolvasást. Mindenesetre kíváncsian vártam a fogadtatást… (Azért természetesen kapott „rendes”, igazi, bolti mesekönyvet is.)

A dekorálás még várat magára

Olvass tovább →

Versbe bújtatott mesék Móricz tollából

Egyik nap azt kérte a fiam, rögtönözzek neki mesét fogmosás előtt, de annyira rövid idő állt rendelkezésünkre addig, hogy – szégyen, nem szégyen – már nem vállalkoztam rá, mert úgy éreztem, ilyen gyorsan nem tudok semmi értelmeset kanyarítani. Viszont felajánlottam neki, hogy mondok verset. Ennek az opciónak általában örülni szokott, mert szereti a költeményeket (természetesen a korának megfelelő alkotások közül választok), de ezúttal ellenállás volt a válasz. Nem akar verset, mesét szeretne. Ekkor gondoltam egyet, és lekaptam a polcról Móricz Zsigmond Állatmesék című könyvét, mely még gyerekkoromból maradt meg (az utóbbi években egyébként kiadták újra). E kötetben versben megírt mesék olvashatók. 🙂 Ebből választottam egy rövidebbet. Akkora sikert arattam vele, hogy lefekvés előtt is ebből a könyvből kellett felolvasnom. 🙂

Mókás történetek versben elmesélve

Olvass tovább →