Ha kilőtted magad az űrbe…

A legutóbbi klasszikusok után ezúttal jöjjön egy ízig-vérig mai meseregény! Pörgős, fordulatos, kalandokkal teli, ráadásul az űrben játszódik! Laboda Kornél nevét – bevallom – nem ismertem (azóta utánanéztem, ez a második kötete, az írás mellett rendező, színész és dramaturg), a fülszöveg alapján választottam ki a Gavarin és az álomantenna című könyvét ajándékba a fiamnak, mert a leírás szerint úgy indul, hogy a főhős nem szereti az iskolát, ezért inkább elhúz a világegyetembe… és ez melyik tízévesnek ne lenne szimpatikus kezdés?

Az persze érdekes kérdés, és fel is vetődött a fiamban, akivel együtt olvastuk a könyvet, hogyan épít egy gyerek a szobájából űrhajót. Bennem további kételyek is felmerültek, hiszen például Gavarin – akinek neve feltehetően nem véletlenül emlékeztet Gagarinéra, az első űrhajóséra – meglepően sok emberrel találkozott odafent, hosszú idő után sem hiányzott neki a családja (szinte eszébe sem jutottak), de az is meglepett, hogy a pilótakekszet fizetőeszközként lehetett használni az űrben… 🙂 Tény, hogy el kell szakadnunk a valóságtól, de ha ez sikerül – az első pár rész erre elegendő –, akkor fantasztikus utazásban és izgalmas kalandok sorában vehetünk részt.

A borító modern és vagány, ugyanakkor kicsit sejtelmes

Már a bevezető vidám hangvétele előre jelezte, remek szórakozásra számíthatunk, és ebben nem is csalódtunk. Ilyen laza és könnyed hangnemben jellemzően a férfi szerzők tudnak írni – irigylem is tőlük. 🙂 A cselekmény meglehetősen hosszú és szövevényes, de számtalan váratlan fordulatot tartogat számunkra, mindez pedig annyi humorral és olyan tempóval van tálalva, hogy egyetlen percig sem unatkoztunk. Nekem talán kicsit sok is volt az esemény, így amikor Topáz Tina a történet végén újra felbukkant, erősen vissza kellett gondolnom, pontosan milyen körülmények között találkoztunk vele először, pedig minden nap elővettük ezt a kötetet. Persze az is lehet, hogy az én memóriám fakult meg túlságosan, a célkorosztálynak egészen biztosan jobb az emlékezőtehetsége, mint nekem.

Olvass tovább →

Apró dínók az idő forgatagában

Ez nem egy tudományos-fantasztikus mese, ahogy esetleg a címből következtetni lehet, hanem – mint a fenti kép mutatja – mesekönyvajánló. 🙂

A két kis dínó, Trikó és Nyamm karácsonyra érkezett a fiam könyvespolcára. Akkora sikert arattak Berg Judit időutazó dinoszauruszai, hogy tavasszal a sorozat további két darabját – a soron következő köteteket – is megkapta, és mivel azok is hasonlóan népszerűnek bizonyultak, tervezem, hogy meglepem őt a hátralévő részekkel.

Berg Judit mesekönyveit nagyon szeretjük, és a két kis dínó kalandjai sem okoztak csalódást egyikünknek sem. A fiam szerette, hogy a történet dínós, izgalmas és vicces, nekem pedig az igényes szövegen túl az is tetszett, hogy szórakoztatva, észrevétlenül sok mindent tanít a gyereknek.

Trikónak és Nyammnak köszönhetően sokat tanult a fiam a dínókról és a földtörténeti kréta korról (csak nehogy zsírkrétakorként rögzüljön majd benne, ahogy a könyvben humorosan szerepel), a mai Budapestről és a középkorról, illetve Mátyás király udvaráról. Nemrég a hollókői várban járva fel is idéztünk néhány részt: a kiállított pajzsokat nézegetve például emlékeztettem arra, hogy Somának is valamilyen motívum kellett a pajzsára. A mesében felbukkan egy jól ismert történet is, az Egyszer volt Budán kutyavásár, amelyet Soma és a dínók szemszögéből dolgozott be Berg Judit a cselekménybe, és szépen belesimul a könyvbe.

Olvass tovább →