A viking múltba utaztunk

Mennyit tudsz a vikingekről? Én azt hittem magamról, hogy valamennyit. Aztán rájöttem, hogy szinte semmit. Mindezt egy gyerekeknek készült könyvnek köszönhetően.

De kanyarodjunk vissza a történet elejére! Ősszel olvastuk a gyerekemmel Varró Dániel A szomjas troll című könyvét, amelyben a viking világ és mitológia főszerepet kapott. Magam igyekeztem elmagyarázni a gyerekemnek olvasás közben, mi az a Valhalla, meg egyáltalán kik voltak azok a vikingek. Aztán egyik nap észrevettem egy Facebook cserebere-csoportban a barátnőm posztját, amelyben fiai már nem használt gyerekkönyvei közül kettőt cserére kínált fel. Az egyik kötet a 100 állomás – 100 kaland sorozat Vikingek című kötete volt. (A másik az Indián népmesék.) Mivel első körben nem keltek el a könyvek, szóltam a barátnőmnek, hogy minket érdekelnének. Másnap el is hoztuk őket tőlük, ezúton is még egyszer köszönjük. 🙂

Izgalmas, kevésbé ismert világba nyerhettünk betekintést

Szóval ha már így alakult, belevetettük magunkat a viking világgal való ismerkedésbe. A sorozatnak több témakörben jelentek meg kötetei, mi még egyikkel sem találkoztunk, a Vikingek volt az első.

Olvass tovább →

Vajon ki van a fotón?

A Cvikkedli egyszerre könnyed, bájos, mégis egyedi és tartalmas mese. Ha elárulom azt is, hogy Janikovszky Éva a szerzője, akkor már nem is kérdés, hogyan lehetséges ez – hiszen tőle pontosan ezt szoktuk meg a többi könyvében is.

A Cvikkedli az én polcomon tanyázott, de már felnőttként vásároltam – őszintén szólva nem is emlékszem, hogyan, mikor vagy miért. A Csipike és A szomjas troll közelében található, és amikor ezeket befejeztük, megakadt rajta a szemem, és én javasoltam a gyerekemnek esti (fel)olvasmánynak. A történetet ismertem, ugyanis a könyvecskét már olvastam korábban.

Az is kiderül, ki az ablakban ülő, szomorú hölgy

A kötetben egyetlen hosszabb (de nem nagyon hosszú) mese található, ha több nekifutásra olvassuk fel, akkor érdemes megtalálni azokat a pontokat a szövegben, ahol könnyen letehető, majd hasonlóképpen egyszerűen felvehető a sztori fonala. Főhősünk, az iskolás Dani talál egy régi fotót, amelyen egy szivarozó, cvikkert viselő úriember látható, aki – fényképtől váratlan módon – mozgatja az orrát. Dani nyomozni kezd, de eleinte senki nem tudja a családban, ki a képen szereplő férfi. Dani azonban nem adja fel… és végül nemcsak az derül ki, ki van a fotón, hanem a sorsát is sikerül megnyugtatóan elrendezni.

Olvass tovább →

Ezek voltak a kedvenceink 2020-ban

Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)

Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →

Mit olvasunk mostanában?

Az olvasás ebben a furcsa, nehéz esztendőben is az életünk része maradt; ugyanúgy felolvasok a gyermekemnek, és nagyjából ugyanannyit , mint korábban.

Néhány dolog azonban megváltozott idén. Például nem járunk könyvtárba… sajnos. Március elején voltunk utoljára, illetve én nyáron – amikor lehetőség nyílt rá – visszavittem a nálunk lévő köteteket, de nem hoztam újakat (akkoriban nem is lehetett bemenni és válogatni). Bár a könyvtárban nem szokott tömeg lenni, ebben az évben igyekeztünk nélkülözni a megspórolható utakat, s az otthoni könyvkészletből meg tudtuk oldani, hogy mindig legyen olvasnivaló. A fiam gyakran emel le korábban olvasott és általa kedvelt köteteket a polcról, ezeket nem egyszer, hanem sokszor – de mindenképpen többször – olvassuk. Szerencsés módon rendelkezésünkre állnak a férjem és az én gyerekkori könyveim is, így viszonylag nagy a kínálat, és több – körülbelül négy – polcnyi gyerekkönyv van itthon.

Olvass tovább →

Üvegajtó mögött a mesekönyvek?

Átfestettük és átrendeztük nyáron a gyerekszobát, hiszen a kisfiunk már hétéves, s úgy gondoltuk, a kétéves korában kialakított design és elrendezés már nem megfelelő számára. A bútorok egy részét is újra cseréltük, hiszen a korábbiak között voltak már húszéves darabok is, amelyeket mostanra némiképp megviselt az idő, a használat és a sok költözködés.

Új helyre kerültek a mesekönyvek is: az Ikea Billy elnevezésű könyvespolcát választottuk, annak is az alacsonyabb változatát. A háromból jelenleg két teljes polcot foglalnak el a kötetek, legfelül jelenleg – néhány apróság mellett – két Lego-ház tanyázik. (A Billy-polcok a lakás más részén már évek óta beváltak a házi könyvtár tárolására.)

Sokat gondolkodtunk azon, tegyünk-e ajtót a gyerek könyvespolcára. Ha ajtó mögé zárnánk a tárgyakat, kevésbé porosodnának, megkönnyítené a takarítást, és a szoba is rendezettebbnek hatna. Ugyanakkor az is eszembe jutott ellenérvként, ha nincs a holmija a gyerek szeme előtt, kicsit olyan, mintha nem is lenne. Bár az esti olvasást nem felejtjük el, azért tény, hogy amit nem látunk, azt kevésbé jut eszünkbe használni… Nem véletlen, hogy az általam sokra tartott Montessori-pedagógia is a játékok nyitott polcon való tárolását preferálja.

A könyvek átválogatása még az elvégzendő feladatok listáján van 🙂

Végül a praktikum nevében a könnyebb takaríthatóság – vagyis a zárt megoldás – győzött. A színben illő, fehér színű ajtó azonban nem tetszett nekünk, így maradt az üvegajtó mint lehetőség. A rendezettséget mint előnyt ezzel elveszítettük, hiszen az üvegen át minden látszik, ellenben magam is tapasztaltam a lakás más részén, hogy az üvegajtó mögött kevésbé porosodnak a könyvek vagy bármi más… De tegyünk-e egy hétéves gyerek szobájába üvegajtós polcot?

Olvass tovább →

Mi a fontos egy gyerekkönyvben?

Te hogyan választod ki a felolvasandó mesekönyveket? Megfogalmaztad már, mi a fontos számodra egy gyerekeknek készült kötetben? Hiszen el kell ismerni, a felnőtt dönt: azok a könyvek kerülnek a gyerek szeme (és füle) elé, amelyeket a szülő, nagyszülő, nagybácsi, nagynéni, pedagógus elérhetővé tesz számára.

Felnőttként sokféle szempont alapján választhatunk, és mivel nem vagyunk egyformák, más lehet fontos neked és más nekem. Én például nagyon figyelem a szöveget: végtelenül zavarnak a nyelvi és helyesírási hibák (nyilván egy-egy elütés becsúszhat, de ha majdnem minden mondatban találok hibát, az bizony idegesít). Mivel éveken át én olvasom fel azt a könyvet, nem árt, ha jó hangulatban és nem bosszankodva teszem ezt. Ha a gyermek megtanul olvasni, és önállóan próbálkozna a kötettel, ugyancsak nem szerencsés, ha helyesírási és nyelvi hibák sora tárul a szeme elé. Úgyhogy erre nagyon ügyelek.

Azonban nem egyetlen tényező számít, sok más szempont is belejátszik a választásunkba. Hogy melyik mekkora súllyal, az elsősorban a mi preferenciáinktól függ, de a pillanatnyi élethelyzetünk is diktálhat.

Olvass tovább →

Mi volt a karácsonyfa alatt?

Nálatok mi volt a karácsonyfa alatt? Nálunk társasjáték, puzzle, kisautó – mert mégiscsak az a legjobb ajándék 🙂 –, földgömb és természetesen gyerekkönyvek – mert az sem hiányozhat. A gyermekünk minden jelentősebb alkalomra – névnap, születésnap, karácsony, Mikulás – kap könyvet. Így szépen gyarapodik a könyvtára, és mindig örülni is szokott neki.

Idén a Scolar Kiadó kedvelt hajtogatós sorozatának –  Mit? Miért? Hogyan? – egyik kötetét és Berg Judit Lengemesék-szériájának második részét találta a kisfiam a karácsonyfa alatt.

Közös felfedezésre várnak

Olvass tovább →

Új kedvenc: Mazsola

Egy réges-régi mesekönyv lett az utóbbi hetek slágere nálunk. Bálint Ágnes Mazsola című alkotása bő harmincéves kiadásban van meg – még az apáé volt –, s néhány hónapja már végigolvastuk. Gyermekem akkor érdeklődéssel hallgatta Manócska és a kismalac történetét, de aztán – amikor a könyv végére értünk –, napirendre is tért felette. Pár hete újra lekerült ez a kötet a polcról, s ezúttal átütő sikert aratott. Olyannyira tetszett a fiamnak, hogy egymás után kétszer is elolvastuk, s azóta a Youtube-on is megnézett néhány epizódot a Mazsola és Tádé című bábfilmsorozatból. Azt is imádta. 🙂

A régi könyv már kicsit megviselt állapotban van

Mi lehet a titka ennek a múlt századi történetnek?

Olvass tovább →

Hogyan olvassunk türelmetlen totyogóval?

Hogyan olvassak fel az 1-2 éves gyereknek, ha türelmetlen/csak lapozni szereti a könyveket/egyáltalán nem érdeklik a mesék? – vetődnek fel gyakran ezek a kérdések a közösségi oldalak különféle baba-mama csoportjaiban, felületein. Magam is szembesültem ezekkel a problémákkal, amikor a fiam kisebb volt. Ő is nagyon szeretett például lapozni, lehetőleg minél hamarabb… 🙂

Van néhány ötlet, amelyik nekem bevált… 🙂 Azóta persze eltelt már pár év, de visszanézve azt mondhatom, eredményesek voltak a praktikák. A fiam régóta türelmesen figyel a felolvasások során. (Természetesen már nem érdekli az öncélú lapozgatás sem – ez azért ötévesen nem csoda). Nem maradhat el egyetlen nap sem az olvasás – ő maga ragaszkodik hozzá. De ennek én nagyon örülök, mert ez minden nap jelent számunkra egy kis minőségi együtt töltött, „összebújós” időt.

Olvass tovább →