A hólabda-küldetés 1. rész

Berci ámulva lesett ki az ablakon: esett a hó. A szoba falán függő naptár még novembert mutatott, az utolsó őszi hónap végén jártak. Berci nem emlékezett, hogy valaha életében ilyen korán hóesést látott volna. Még decemberben is ritkaságszámba ment, leginkább csak hetekkel karácsony után fordult elő, már az új esztendőben.

Ezúttal azonban – úgy tűnik – korán megérkezett az igazi téli időjárás. A barátságtalanul szürke felhőből szép, szabályos, fehér hópelyhek hullottak alá a földre. Berci percekig bámulta az üvegen át, majd hirtelen feleszmélve kiszaladt a szobából.

– Anya, esik a hó! – kiáltotta, s az öröm hatalmas mosolyt csalt arcára.

Anya a másik szobában vasalt, és meglepetten fordult az ablak felé.

– Nahát, tényleg! – állapította meg.

– Ki szeretnék menni! – lelkesedett Berci.

– Rendben, csak jól öltözz fel! – válaszolt anya.

Berci visszarohant a szobájába, és meleg ruhát kezdett keresni a szekrényben. Pár pillanat múlva anya is belépett, és segített neki kiválasztani a megfelelő ruhadarabokat. Berci villámgyorsan átöltözött, felvette még a csizmáját, sálját, sapkáját, télikabátját, s már indult is volna az udvarra. Ám anya még utánaszólt.

– Itt a kesztyűd, húzd fel ezt is, ne fázzon a kezed!

Berci türelmetlenül próbálta felcibálni a kesztyűt, de a nagy sietségben minduntalan rossz helyre dugta az ujjait.

– Várj, segítek – nevetett rá anya. – A kapkodás nem visz előrébb – tette hozzá.

– Csak nehogy közben elálljon a hóesés – aggodalmaskodott Berci.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 4. rész

Télapó viszont egyáltalán nem ijedt meg a feladattól. Megkérte Antit és Bálintot, hogy hozzák be a szánból a szerszámosládáját. Bálint ismét meglepődött. Nahát, Télapó szerszámokat hord magával!

– Bármikor szüksége lehet rá – magyarázta Anti. – Néha a szánt kell javítani, vagy egy eltört játékot…

Visszafelé Bálint vihette a ládát, Antinak túl nagy lett volna. Kicsit nehéz volt, de Bálint nem bánta: büszkén fogta Télapó szerszámosládáját, megtisztelő feladatnak érezte.

Télapó megköszönte a segítségüket, majd szétcsavarozta az irányítóberendezés borítását. Hosszan nézelődött, kipróbált néhány gombot, hümmögött kicsit, majd újabb eszközöket kért a ládából. Bálint adogathatta neki.

Télapó megigazított pár kábelt, kicserélt egy rossznak látszó, elhasznált drótot, majd ránézett a tündérekre:

– Szerintem ennyi lehetett a baj. Kipróbáljátok, hogy jó-e?

A tündérek lelkesen serénykedni kezdtek a gép körül, kapcsolgatták a gombokat, lámpák villantak fel.

– Valami még nem jó – csóválták a fejüket a tündérek.

Télapó gondterhelt arccal nézegette tovább az irányítóberendezést, majd újra a szerszámaihoz nyúlt. Megerősített néhány csavart, megigazította a kábeleket.

– Innen mintha hiányozna valami – mormogta Télapó elgondolkodva. – Anti, bekukkantanál a gép alá?

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 3. rész

Bálint óvatosan beszállt. Csodák csodája, befért az aprónak látszó szánba, sőt kifejezetten kényelmesnek találta.

– Ez hogy lehetséges? – kérdezte ámulva. – Csak nem mentem össze? – aggodalmaskodott.

– Egyáltalán nem – nevetett Anti, aki még mindig jóval kisebbnek tűnt nála. – Ez egy varázslatos szán – kacsintott rá. – Indulhatunk?

– Igen – felelte Bálint.

Anti megrántotta a gyeplőt, és a magasba emelkedtek. Bálint tátott szájjal nézett le. Látta odafentről a házukat, az utcát, a várost. Nagyon szép volt.

– Hová megyünk? – érdeklődött Antitól.

– A központba, ahol az időjárással foglalkoznak – hallatszott a manó válasza.

Hamarosan hegyek tűntek fel alattuk, gyorsan suhantak. A hegyek mögött városok, hó borította falvak, erdők. Majd újra hegyek. A távolban különös, csillogó épület rajzolódott ki.

– Az már a központ – mutatott rá Anti.

Egyre közelebb értek, s amikor a csodálatos szánnal leereszkedtek a földre, látták, hogy nagyon sokan nyüzsögnek az épület körül. Bálint Antihoz hasonló manókat pillantott meg, és piros ruhás gyerekek is felbukkantak a forgatagban. Különös karácsonyi vásárra emlékeztetett az egész.

Miután kiszálltak a szánból, gyalog indultak befelé. A tömeg miatt nehezen jutottak el odáig, de végül beléphettek az előcsarnokba, mely hatalmas volt. Rengeteg manó és jónéhány gyerek várakozott ott, s idegesnek látszó, áttetsző szárnyat viselő tündérek szaladgáltak ide-oda.

– Kik ők? – kérdezte Bálint.

– A tündérek, akik az időjárásért felelnek – válaszolta Anti. – De valami nagy baj lehet, mert még sohasem láttam őket ilyen idegesen futkosni.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 2. rész

De mondhatott anya bármit, Bálint csalódott volt. Annak sem örült volna, ha apa csak egyetlen órával később érkezik, hiszen annyival is kevesebb időt tölthetnek együtt. Nemhogy napokkal később…

Törte a fejét, vajon mit lehetne kitalálni, amire nem gondoltak a felnőttek, és ami segíthetne…

Még azt is alig hallotta meg a nagy töprengésben, hogy anya ebédelni hívja. Így eltelt a délelőtt? – csodálkozott magában.

Ebéd után anya mesét olvasott neki, majd lefekvéshez készülődött Bálint. Amikor anya elköszönt, és álompuszit nyomott az arcára, odasúgta még:

– Ne aggódj, minden rendben lesz. Apa nemsokára hazaér.

Bálint bólintott, de utána sokáig forgolódott az ágyban. Nehezen, de végül csak elaludt. Álmában nagy pelyhekben hullt a hó. Arra ébredt fel, hogy valaki finoman köhintett. Először arra gondolt, hogy anya volt az, de nem látta őt a szobában. Talán álmodta az egészet? Ám ekkor újra hallotta a finom kis köhintést. Ki lehetett az?

Bálint megijedt, és miközben körbenézett a szobán, a biztonság kedvéért a nyakáig húzta a takaróját.

– Ne félj – mondta egy szelíd hang az ablak felől.

Bálint odanézett. Egy fura kis alakot látott az ablakpárkányon. Pontosan nem tudta kivenni, mi lehet az, hiszen félhomály uralkodott a szobában. A kis alak leugrott a szőnyegre, és közelebb jött az ágyhoz.

Ahogy a figura közelebb ért, Bálint előtt egyre több részlet rajzolódott ki. Az ismeretlen hosszú, hegyes, piros sapkát viselt. Pulóvere, nadrágja ugyancsak piros volt, cipője és öve zöld színben pompázott. Sokkal kisebb volt a gyerekeknél is.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 1. rész

Élt egyszer egy kisfiú, akit Bálintnak hívtak. Középső csoportos óvodás volt, és a vonat volt a jele. Minden reggel az anyukája vitte oviba, és délutánonként is legtöbbször ő ment érte. Néha pedig a nagymamája és a nagypapája. Bálint nagyon örült volna, ha olykor-olykor az apukája érkezik érte, de sajnos ez lehetetlen volt. Bálint apukája ugyanis külföldön dolgozott, és csak ritkán tudott hazalátogatni. Gyakran telefonált ugyan, és hetente többször beszélgettek a számítógépen keresztül, de ez mégsem olyan volt, amikor lehet egy jót birkózni, vagy oda lehet bújni, kapni vagy adni egy puszit. Bálintnak nagyon hiányzott az apukája, és türelmetlenül várta, mikor jöhet legközelebb haza, mikor játszhatnak újra együtt, és mikor kaphat nem csak anyától, apától is jóéjtpuszit… Legalább a látogatás néhány napja alatt…

Aznap reggel, amikor Bálint a Mikulás ajándékát bontogatta, az apukája a táblagép képernyőjén keresztül köszöntötte Bálintot, aki boldogan mutatta édesapjának, milyen csomagot talált a csizmájában. Lelkesen emelte a kamera elé az összes darabot, és apa vele együtt örült.

– Úgy látom, nagyon jó fiú voltál, hogy ilyen sok mindent kaptál – mosolygott rá apa. – Nekem is van egy jó hírem a számotokra – folytatta. – Úgy tűnik, karácsonyra haza tudok utazni, és közösen ünnepelhetünk.

– Ez már biztos? – kérdezte anya.

– A jövő héten kiderül, de majdnem biztos – felelte apa.

Bálint arca ragyogott az örömtől. Micsoda klassz hír: apa jön!

– Még nem éld bele magad túlságosan – figyelmeztette az anyukája Bálintot, miután elköszöntek apától. – Csak a jövő héten válik teljesen biztossá, el tud-e jönni.

– Jó – válaszolta Bálint, de nehezére esett visszafogni örömét és lelkesedését. Annyira várta már, hogy apa újra velük lehessen!

Olvass tovább →

Hogyan szerette meg Berci a telet?

Berci mókus nem szerette a telet. Egész nyáron gyűjtögette a finom falatokat az éléskamrájába, amikor pedig beköszöntött a hideg időjárás, behúzódott az odújába, és tavaszig ki sem dugta az orrát. Eszegetett, pihengetett a kuckójában, amíg odakint zimankó volt.

Így tervezte a téli hónapokat ebben az esztendőben is Berci. Amikor lehullottak a fákról a levelek, és reggelente sűrű köd szállt a tájra, Berci úgy döntött, itt az ideje visszavonulni. Megkereste a barátait, hogy – ahogy szokta – elköszönjön tőlük. Vilmos, a varjú azonban csak csóválta a fejét.

– Miért akarsz megint hónapokra elbújni? – értetlenkedett.

– Nem szeretem a telet – válaszolta Berci. – Hideg van, fúj a szél, kellemetlen kint lenni.

– Dehogyis az! – vágta rá Vilmos. – A vastag bundád megvéd a hidegtől, és annyi jó mókában van részünk télen! Amikor leesik a hó, lehet hógolyózni, szánkázni, csúszkálni a tó jegén… Nagyon jól szórakozunk, de te így kimaradsz a mulatságból!

Olvass tovább →