Ha kilőtted magad az űrbe…

A legutóbbi klasszikusok után ezúttal jöjjön egy ízig-vérig mai meseregény! Pörgős, fordulatos, kalandokkal teli, ráadásul az űrben játszódik! Laboda Kornél nevét – bevallom – nem ismertem (azóta utánanéztem, ez a második kötete, az írás mellett rendező, színész és dramaturg), a fülszöveg alapján választottam ki a Gavarin és az álomantenna című könyvét ajándékba a fiamnak, mert a leírás szerint úgy indul, hogy a főhős nem szereti az iskolát, ezért inkább elhúz a világegyetembe… és ez melyik tízévesnek ne lenne szimpatikus kezdés?

Az persze érdekes kérdés, és fel is vetődött a fiamban, akivel együtt olvastuk a könyvet, hogyan épít egy gyerek a szobájából űrhajót. Bennem további kételyek is felmerültek, hiszen például Gavarin – akinek neve feltehetően nem véletlenül emlékeztet Gagarinéra, az első űrhajóséra – meglepően sok emberrel találkozott odafent, hosszú idő után sem hiányzott neki a családja (szinte eszébe sem jutottak), de az is meglepett, hogy a pilótakekszet fizetőeszközként lehetett használni az űrben… 🙂 Tény, hogy el kell szakadnunk a valóságtól, de ha ez sikerül – az első pár rész erre elegendő –, akkor fantasztikus utazásban és izgalmas kalandok sorában vehetünk részt.

A borító modern és vagány, ugyanakkor kicsit sejtelmes

Már a bevezető vidám hangvétele előre jelezte, remek szórakozásra számíthatunk, és ebben nem is csalódtunk. Ilyen laza és könnyed hangnemben jellemzően a férfi szerzők tudnak írni – irigylem is tőlük. 🙂 A cselekmény meglehetősen hosszú és szövevényes, de számtalan váratlan fordulatot tartogat számunkra, mindez pedig annyi humorral és olyan tempóval van tálalva, hogy egyetlen percig sem unatkoztunk. Nekem talán kicsit sok is volt az esemény, így amikor Topáz Tina a történet végén újra felbukkant, erősen vissza kellett gondolnom, pontosan milyen körülmények között találkoztunk vele először, pedig minden nap elővettük ezt a kötetet. Persze az is lehet, hogy az én memóriám fakult meg túlságosan, a célkorosztálynak egészen biztosan jobb az emlékezőtehetsége, mint nekem.

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →

Amikor nevetésbe fulladt a versolvasás…

A klasszikussá nemesedő könyvek is lehetnek lebilincselőek, sőt nem véletlenül válik egy-egy alkotás ikonikussá. Ezt magam is újra megtapasztaltam, amikor az utóbbi hetekben elolvastuk Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című kötetét. Kétszer is. Először augusztusban (nyáron kapta ezt a művet a gyermekem), majd szeptember végén másodszor, a fiam kérésére.

Mivel a kiadó – a Móra – kilencéves kortól ajánlja ezt a könyvet, picit gondolkodtam azon, megkapja-e már, de mivel az utolsó időszakban az óvodában is találkozott vele, és láthatóan tetszett neki, úgy döntöttem, megpróbálkozunk vele. Ha nem érti, ha még túl nehéz neki, ha nem tetszik, legfeljebb nem olvassuk végig, félretesszük későbbre.

Csodálatos, különleges lények a kötet főszereplői

Végül erre nem volt szükség. Az első betűtől az utolsóig feszült figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta. Kedvence a versírós történet lett, amelyen hangosan kacagott – bevallom, ezt a mesét én sem bírtam nevetés nélkül felolvasni, egyszerűen elröhögtem magam a szövegen, ami nem sokszor fordult elő még. Pedig emlékeztem erre a történetre és a sok zagyva költeményre gyerekkoromból. (Másodszor azért már kellő komolyságot tudtam magamra erőltetni.)

Olvass tovább →

Apró dínók az idő forgatagában

Ez nem egy tudományos-fantasztikus mese, ahogy esetleg a címből következtetni lehet, hanem – mint a fenti kép mutatja – mesekönyvajánló. 🙂

A két kis dínó, Trikó és Nyamm karácsonyra érkezett a fiam könyvespolcára. Akkora sikert arattak Berg Judit időutazó dinoszauruszai, hogy tavasszal a sorozat további két darabját – a soron következő köteteket – is megkapta, és mivel azok is hasonlóan népszerűnek bizonyultak, tervezem, hogy meglepem őt a hátralévő részekkel.

Berg Judit mesekönyveit nagyon szeretjük, és a két kis dínó kalandjai sem okoztak csalódást egyikünknek sem. A fiam szerette, hogy a történet dínós, izgalmas és vicces, nekem pedig az igényes szövegen túl az is tetszett, hogy szórakoztatva, észrevétlenül sok mindent tanít a gyereknek.

Trikónak és Nyammnak köszönhetően sokat tanult a fiam a dínókról és a földtörténeti kréta korról (csak nehogy zsírkrétakorként rögzüljön majd benne, ahogy a könyvben humorosan szerepel), a mai Budapestről és a középkorról, illetve Mátyás király udvaráról. Nemrég a hollókői várban járva fel is idéztünk néhány részt: a kiállított pajzsokat nézegetve például emlékeztettem arra, hogy Somának is valamilyen motívum kellett a pajzsára. A mesében felbukkan egy jól ismert történet is, az Egyszer volt Budán kutyavásár, amelyet Soma és a dínók szemszögéből dolgozott be Berg Judit a cselekménybe, és szépen belesimul a könyvbe.

Olvass tovább →

Mint két tojás: a dakszliikrek

Végtelenül kedves és mosolyra derítő könyvet vettünk kezünkbe nemrég: Bertalan és Barnabás történetét. A kötet címe is ez: Bertalan és Barnabás. Ha még hozzáteszem, hogy az író Janikovszky Éva, ráadásul Réber László készítette a rajzokat, akkor talán nem is kell többet írnom, ez a szerzőpáros olyan klasszikusnak számít ma már, hogy nem is igényel bővebb kommentárt: nevük garancia arra, hogy remek gyermekkönyvet olvashatunk.

Szellemes, vidám, könnyed, bájos történet és kötet

Így is történt, de azért szeretnék mégis kicsit többet írni erről az alkotásról, mert megérdemli. 🙂

Olvass tovább →

A semmittevés is lehet izgalmas

A kuflik nem hasonlítanak semmire vagy sok mindenre egy kicsit. Ugródudoruk van, maguk vájta üregekben élnek, és még a nevük is vicces. Legalábbis Pofánka, Fityirc, Zödön és Bélabá neve mindenképpen… Noha valamennyien kuflik, cseppet sem egyformák, mindegyikük külön egyéniség. S bár tulajdonképpen nem csinálnak semmi különlegeset, a hétköznapi életük is kellően izgalmas tud lenni. Pedig jobbára tényleg csak heverésznek… (Sőt ezt már rajzfilmen is teszik.)

Olvass tovább →

Versbe bújtatott mesék Móricz tollából

Egyik nap azt kérte a fiam, rögtönözzek neki mesét fogmosás előtt, de annyira rövid idő állt rendelkezésünkre addig, hogy – szégyen, nem szégyen – már nem vállalkoztam rá, mert úgy éreztem, ilyen gyorsan nem tudok semmi értelmeset kanyarítani. Viszont felajánlottam neki, hogy mondok verset. Ennek az opciónak általában örülni szokott, mert szereti a költeményeket (természetesen a korának megfelelő alkotások közül választok), de ezúttal ellenállás volt a válasz. Nem akar verset, mesét szeretne. Ekkor gondoltam egyet, és lekaptam a polcról Móricz Zsigmond Állatmesék című könyvét, mely még gyerekkoromból maradt meg (az utóbbi években egyébként kiadták újra). E kötetben versben megírt mesék olvashatók. 🙂 Ebből választottam egy rövidebbet. Akkora sikert arattam vele, hogy lefekvés előtt is ebből a könyvből kellett felolvasnom. 🙂

Mókás történetek versben elmesélve

Olvass tovább →

A hóbortos öreg és a kíváncsi macska

Pettson és Findusz télen érkeztek a könyvespolcunkra és az életünkbe. A kisfiamat és engem is meghódítottak, egyszerűen imádjuk őket!

A könyvtárban választottuk ki – mondhatni, találomra, pár mondatba beleolvasva és a képeket nézegetve – Sven Nordqvist Pettson sátorozik című kötetét. Telitalálat volt! Zseniális a szöveg, fantasztikusak a képek. A történet tulajdonképpen egyszerű, a négyéves gyerek számára is követhető, ugyanakkor mégsem sablonos, váratlan fordulatokban bővelkedik. Ugyanez a megállapítás érvényes a sorozat további, általunk olvasott darabjára is.

Pettson sátorozik – az első „fecske”

Mert persze utána kikölcsönöztük a széria más részeit is: A kandúr szülinapi tortáját és a Tűzijáték a rókának címűt. Ezek sem okoztak csalódást.

Olvass tovább →

Egy író csukott szemmel is dolgozhat

Bizony, csukott szemmel, és ez nem áprilisi tréfa! Berg Judit mesélt erről azon az író-találkozón, amelyet április elsején rendeztek meg a Debreceni Pagonyban. Mint a népszerű író elmondta, előfordult már, hogy csukott szemmel gondolkodott, és a gyermekei megkérdezték tőle, mit csinál. Dolgozom – válaszolta nekik. De mielőtt mi, felnőttek irigykedni kezdenénk a munkavégzés eme módjára, tegyük hozzá gyorsan, hogy az elmélyült töprengést aztán írás követi, és Berg Judit mára több tucatnyi gyerekkönyv szerzője.

Berg Judit több tucatnyi könyv szerzője és négy gyermek édesanyja

Első kötetéről, a 2005-ben megjelent Hisztimesékről, valamint a legfiatalabbaknak írott Maszat-sorozatáról már olvashattatok a blogon. 2007-ben – a Ruminiért – megkapta az Év Gyermekkönyve elismerést, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki. Nem mellesleg négy gyermek édesanyja; három lánya közül a legidősebb már tizennyolc éves, legfiatalabb gyermeke, Vilmos fia pedig kilencesztendős.

A jól sikerült debreceni találkozón beszélt a munkájáról, műveiről, és azt is elárulta a kíváncsiskodóknak, hogy – bár eredetileg nem így tervezte – a nagy érdeklődésre való tekintettel lesz újabb Rumini-kötet. Készségesen válaszolt az Olvass mesét! oldal kérdéseire is.

Olvass mesét!: Többször nyilatkoztad, hogy rengeteg ötleted van; mi alapján döntöd el, melyiket írod meg?

Berg Judit: Időnként a kényszer dönti el, hiszen ha megígérek a kiadónak egy könyvet vagy folytatást, ahhoz tartani kell magamat. De általában szeretem a hangulatom alapján kiválasztani; amihez kedvem van, azt csinálom. Úgysem tudok egy könyvet egyhuzamban megírni, muszáj, hogy legyen közben egy kis pihenés, amikor teljesen mást csinálok, mással foglalkozom, akár mást írok.

Olvass tovább →

A tanulságos mese mulatságos is lehet

Ha szórakoztató és szép mesekönyvet keresel két-három-négy éves csemetének, Vlagyimir Szutyejev Vidám mesék című kötete remek választás. Sokan emlékezhetnek rá gyerekkorukból, nekem nem volt meg, így megvettem a kisfiam harmadik születésnapjára. Azóta a kedvencei közé tartozik.

Vlagyimir Szutyejev neve ismerősen csenghet: ő illusztrálta A sün, akit meg lehetett simogatni című könyvet. A Vidám meséket azonban nemcsak rajzolta, hanem ő is írta. A történetek főszereplői többnyire állatok – gyakran emberi tulajdonságokkal felruházva –, de találunk köztük hóembert és furfangos ceruzát is.

A Vidám mesék egyszerre szórakoztató és tanulságos
A Vidám mesék egyszerre szórakoztató és tanulságos

Olvass tovább →