Online kicsit nehezebb

Könyvespolc

Sok mindent egyszerűbb, könnyebb manapság már az interneten intézni, a könyvvásárlás azonban számomra nem feltétlenül ez a kategória. Persze nem maga a vásárlás jelent nehézséget, hanem az a folyamat, amíg egy kötet a virtuális kosárba kerül: a kiválasztás okoz nagyobb fejtörést. Hiszen a boltban – ha nem rohanok, de sietősen nem is érdemes könyvet venni – bele tudok lapozni, bele tudok olvasni, képet tudok alkotni a szöveg minőségéről, látom az illusztrációk stílusát, vagyis sokkal több információ birtokában hozhatom meg a döntésemet, melyik kötetért adjak pénzt. Online sokszor nincs lehetőség ilyen alaposan tájékozódni. Ennek ellenére előfordul, hogy interneten rendelek olvasnivalót, néha magamnak is, de főleg a gyermekemnek. S mivel most a könyvesboltok zárva vannak a járvány miatt, marad az online vásárlás (hacsak nem a hipermarketek soványabb kínálatában talál az ember megfelelőnek tűnő olvasmányt).

Hogyan választok virtuális vásárláskor könyvet?

Olvass tovább →

Akkor hány óra is van? 2. rész

Apa napközben szerelőhöz vitte a telefonját. A szakember beállította az időt, de ő sem értette, mi történhetett. A hosszú évek során, amióta ezzel kereste a kenyerét, még nem találkozott ilyen esettel.

Este – immár otthon – apa elgondolkodva vizsgálgatta az órákat. Petivel együtt újra a megfelelő pozícióba tekerték a mutatókat, és csendben figyelték, történik-e valami szokatlan. Nem történt. Apa végül kiment a konyhába segíteni anyának, Peti egyedül őrizte tovább a pontos időt. Sehol semmi váratlan, a percek szoros rendben követték egymást, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Peti épp azon törte a fejét, hogy legózni megy, mert az órák egyelőre rendben működnek, amikor szokatlan zaj csapta meg a fülét.

Az előszobában ketyegő óra volt az, sosem hallott zakatolással pörgette a mutatóit. Peti az őrült tiktakolásból összefüggő szavakat vélt kihallani.

Olvass tovább →

Akkor hány óra is van? 1. rész

Peti kinyitotta a szemét, és ránézett a faliórára. A mutatók hat óra húsz percet mutattak. Peti csodálkozott, mert világosság szűrődött be az ablakon a redőny rései között. Hétköznapokon fél hétkor szokott kelni, és mostanában olyankor még sötét volt. Akkor hogyan lehet most mégis világos, amikor még nincs is fél hét? – töprengett el, de egy pillanat múlva eszébe jutott a válasz: vasárnap visszaállították az órákat a téli időszámításra. Reggel világos lesz, délután pedig hamar besötétedik.

Peti úgy döntött, meglepi anyát és apát, a szokásosnál hamarabb kipattan az ágyból. Felöltözött, és kilépett a szobájából. A házban csend honolt. Peti furcsállotta ezt, hiszen apa és anya korábban szoktak ébredni, mint ő. Bekukkantott a hálószobába, s ámulva látta, hogy a szülei még alszanak.

– Keljetek fel, elkésünk! – ugrott az ágyukhoz Peti ijedten.

Apa és anya zavartan próbáltak magukhoz térni, miközben az órát keresték a szemükkel. Anya felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló lámpát, s annak fényében jól látták, mennyit mutat az ébresztőóra: öt óra ötvenet.

Olvass tovább →

Marék Veronika felelgetős könyvei

Marék Veronika legendás felelgetős könyveiről már régóta készülök írni. Egészen pontosan arról a kettőről, amelyik nekünk megvan. A Tegnap, ma, holnap az idő labirintusában igyekszik fogódzót adni a kicsiknek, míg a Játsszunk utazást? a különféle közlekedési eszközöket mutatja be a kis olvasóknak. Mindkét kötetünk a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáról származik, férjem családjának házi könyvtárából került a gyerekszobánkba. 🙂 (A kemény borítású kiadványok korukhoz képest egyébként meglepően jól bírják a strapát.)

Felelgetve tanítanak

Olvass tovább →

Mit olvas a maci?

Ez most nem egy újabb mese címe… 🙂 A honlapon – például a kezdőoldalon – illusztrációként látható mackóról van szó, amelyik a fűben ülve könyvet tart. Néhány kulisszatitok következik az Olvass mesét! készítéséről… 🙂

Szóval a képen lévő retró maci a sajátom, a névadó ünnepségemen kaptam sok-sok évvel ezelőtt. Nem mai darab… 🙂 (Fiatalabbak kedvéért: a névadó ünnepség volt hivatott a keresztelőt pótolni a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a templomba járást és a vallásgyakorlást kevésbé támogatta a hatalom.) A fényképen egy aprócska könyv van a mackó kezében, azért ezt választottam a könyvespolcomról, mert kényelmesen elfért a maci ölében. A kötet pedig nem más, mint Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című klasszikusa. Természetesen a fotó is saját, illetve a férjem segített az elkészítésében.

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története – 2. rész

Másnap hasonlóan kezes bárányként viselkedett, és egyszer csak tényleg kitárult a kapu. A lovacska az első pillanatban el sem hitte, hogy végre kisétálhat rajta. De lovasa magabiztos kézzel pontosan arra irányította. A lovacska örömében felnyerített. Legszívesebben kirohant volna, de tudta, még nem érkezett el a megfelelő pillanat. Méltóságteljesen kilépegetett, és látta, hogy közben édesanyja is kapott egy lovast, és követik őket. Ez azonban a legkevésbé sem zavarta abban, hogy véghez vigye a tervét.

Amikor a rétre értek, a lovacska vadul hánykolódni kezdett, majd két lábra ágaskodott, és megrázta magát. A lovasa kapaszkodott, miközben igyekezett megfékezni, de a lovacska olyan erővel próbált szabadulni, hogy a férfi nem tudta tartani: leesett róla. A lovacskának nem kellett több, vad vágtába kezdett. Élvezte a sebességet, a szabadságot, azt, ahogy a szél belekap a sörényébe. Végre nem irányítja senki, száguldhat! Mögötte kiabáltak, az édesanyja is nyerített, de a lovacska nem figyelt rájuk. Csak suhant, suhant előre, már a rét szélén járt, de ezúttal nem fordult vissza, ahogy szokott. Még, még, még – gondolta mohón, és tovább robogott. Átugrott a bokrokon, ki a szántóföldre, majd egy legelő következett, és váratlanul egy szikla bukkant fel. A lovacska megtorpant, de a nagy lendület vitte tovább, és képtelen volt megállni. A szikla alatt folyó húzódott, a lovacska belepottyant. A mederben éles, hegyes kövek bújtak meg, felsértették a lovacska lábát.

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története

Élt egyszer egy kedves, fiatal lovacska, aki nagyon szeretett szabadon vágtatni. Szerencséjére ezt sokszor megtehette az otthonához közeli réten. Az édesanyja néha ugyan figyelmeztette, hogy ne rohanjon ész nélkül, mert annak könnyen baleset lehet a vége. A lovacska azonban nehezen hitte el ezt. Ugyan mi baj történhet vele a réten?

Egyik nap a karámban bámészkodott édesanyja mellett. Alig várta, hogy újra kiengedjék kicsit, és kedvére roboghasson a fűben. Mikor mehetek már? Mikor mehetek már? – zakatolt fejében a türelmetlen kérdés.

Végre megérkeztek az emberek, ám most nem tárták előtte szélesre a kaput. Beléptek, majd gondosan bereteszelték az ajtót. Nem üres kézzel jöttek; a lovacska felismerte a nyerget és a zablát. Sokszor látta már a többi lovon, édesanyján is. Vajon most kire teszik fel ezeket? – töprengett. Megrémült, amikor észrevette, hogy egyenesen felé közelednek.

Olvass tovább →

Az ingaóra

Peti nagyon szerette azt az ingaórát, amelyik a nagyszülei otthonában lógott az étkező falán. Tik-tak, tik-tak, tik-tak – az inga pontosan lendült jobbra, aztán balra. Jobbra, balra, jobbra, balra. Nagypapa azt mondta, az ingaórát minden nap fel kell húzni, különben megállna.

Vajon mi történne akkor? – töprengett el Peti. Megállna az idő? Nagymama keze megtorpanna a lábas fölött, apa pedig folyton ugyanazt az oldalát olvasná az újságnak? És akkor ki húzná fel újra az órát, hogy ismét elinduljon az idő?

Nyáron nagymamáék elutaztak néhány napra rokonokhoz. Egyik délután Peti a szüleivel elment a lakásukra, hogy kiürítsék a postaládát, és meglocsolják a növényeket. Peti furcsának találta az üres szobákat. Érezte, hogy valami nem stimmel. Minden helyiségbe bekukkantott, és mindenhol ezt a különös hangulatot tapasztalta. Az étkezőben végül rájött, mi a baj. Nem járt a falióra! A nagy inga mozdulatlanul állt! Persze érthető, hiszen nem volt itthon senki, hogy felhúzza.

Olvass tovább →

Hogyan ne vegyünk mesekönyvet?

Kapkodva, rohanva, figyelmetlenül – ez a válaszom a címben feltett kérdésre. A saját káromon tanultam meg, hogyan nem érdemes mesekönyvet venni. 🙂

Azóta mindig rászánom az időt, hogy beleolvassak a kiszemelt kötetbe, vagy rövidebbek esetében akár teljesen végig is olvassam. Legutóbb több mint egy órát töltöttem el a könyvesboltban, két kötet kiválasztása került ennyi időbe. 🙂

Megfizettem a tanulópénzt. Általunk is ismert sorozat egyik részével – kisvakondos könyvvel – jártam úgy, hogy siettem, beledobtam a kosárba, és mentem is. Otthon derült csak ki, hogy a cselekménnyel szemben erős kifogásaim vannak. Rögtönöztem valamit, és azóta is a saját változatomat mesélem a képekhez.

Jóhiszeműen vásároltam, hiszen ebből a sorozatból akkor már volt könyvünk, és az remek kis mese, mindketten nagyon szeretjük. Nem feltételeztem, hogy ugyanennek a szériának egy másik darabja ennyire más szellemben születhetett.

Hogyan vegyünk akkor mesekönyvet?

Olvass tovább →