A kis piros autó kirándul 2. rész

A kis piros autó reménykedett benne, hogy már nem lesz újabb akadály előtte, és végre kiér a rengetegből, de tévedett. Az út kis idő múlva egyenesen egy békésen csordogáló patakba vezetett, majd annak a túlsó partján bukkant fel újra. A kis piros autó ismét megtorpant. Hiszen ő nem terepjáró, nem tud átkelni a vízen! Kerekével óvatosan belepöccintett egy kavicsot a patakba, hogy lássa, milyen mély a víz. A kavics jókora csobbanással csapódott a mederbe. Ez bizony mélyebb lehet, mint amin át tud gurulni. A kis piros autó elmélyülten töprengett. Hogyan oldja meg ezt a helyzetet? Ha esetleg nekifut, talán át tudja ugratni, nem túl széles ez a patak – vetődött fel benne az ötlet.

Mivel jobb gondolata nem támadt, és visszafordulni sem volt kedve, úgy döntött, megpróbálja átugrani a vizet. Képes vagyok rá – biztatta magát. Tolatott, majd nagy lendületet vett, szinte kilőtt. Felgyorsított, és nekirugaszkodott a pataknak. Felemelkedett, átrepült felette, épp a túloldalon folytatódó úton érve földet. A kis piros autó nagyot huppant, de átjutott az újabb akadályon, és karcolás nélkül megúszta a mutatványt. Mehetett tovább.

Olvass tovább →

A kis piros autó kirándul 1. rész

A kis piros autó aprócska, de fürge jármű volt. Nap mint nap vígan robogott fel-alá a városban, s a zöld lámpánál messze lehagyott minden nagyobb kocsit. Élvezte, hogy kicsi termete ellenére – vagy talán éppen azért, mert motorjának csak kis járgányt kellett mozgatnia – gyors, akár a villám.

Szeretett a városban közlekedni, ám egy szép napon kirándulni támadt kedve, s nem is gondolkodott sokat, úgy döntött, ellátogat egy közeli tóhoz, amelyet már sokan dicsértek ismerősei közül.

Útnak is indult. A GPS-e sajnos hamar feladta a szolgálatot, állandóan újratervezett, így kikapcsolta, és a táblákra hagyatkozott. Szépen haladt, figyelve a feliratokat, egyszer azonban egy különös útelágazáshoz ért. Miért volt szokatlan? Mert egyetlen tábla sem állt a kereszteződésben. Vajon jobbra vagy balra kell mennie, hogy a szép tóhoz jusson?

Olvass tovább →

A vadludak és az iránytű

Erdővári Manó a háza előtti padon ücsörgött, és élvezte a szép, napos őszi időt. Egy könyvet olvasott éppen, ám minduntalan elvonta a figyelmét egy-egy hang meg a lassan aláhulló sárguló, pirosló falevelek. Végül félretette a kötetet, és egyszerűen csak gyönyörködött az őszi erdőben.

Ahogy nézelődött, az égen szálló vadlibacsapatra lett figyelmes. Vonulnak délre – gondolta Manó, de aztán furcsa érzése támadt. Valami nem stimmelt…

– Hiszen ezek nem is dél, hanem kelet felé repülnek! – kiáltott fel döbbenten.

Csodálkozva figyelte a vadlibákat, majd újra a föld felé fordította a tekintetét.

– Talán még nem a tél elől utaznak – jegyezte meg félhangosan.

Pár perc múlva azonban ismét gágogást hallott. Felpillantott az égre, és újra vadlibákat látott – ezúttal az ellenkező irányba, nyugatra tartottak. Erdővári Manó megint elámult, és azt találgatta magában, vajon ez az előbbi csapat-e. Ilyen távolságból nem tudta megállapítani. Amikor azonban a vadlibák hamarosan megint feltűntek az égbolton, már biztos volt benne, hogy ez bizony ugyanaz a társaság. Ugyan miért röpködnek ide-oda? – csodálkozott Manó.

Olvass tovább →

Erdővári Manó és az eltévedt felhő

Erdővári Manó jól megérdemelt pihenését töltötte a Napfényes Tisztáson, amely arról volt híres, hogy ott mindig sütött a nap. Manó kivitte a pikniktakaróját, enni- és innivalót meg egy izgalmas könyvet, hogy pihenjen néhány órát. Kényelembe helyezte magát, s miközben olvasott, kortyolgatott az üdítőjéből, néha pedig falatozgatott.

Éppen a könyv legérdekesebb részénél járt, amikor egy vízcsepp pottyant a fejére. Aztán még egy. Majd a kezére egy harmadik. Manó csodálkozva nézett fel, hiszen a Napfényes Tisztáson soha nem szokott esni az eső, csak néha meglocsolják a tündérek, hogy a növények ne szomjazzanak. De kizárólag kora reggel vagy este szoktak öntözni, amikor senki nincs itt.

Szóval Manó feltekintett az égre, és meglepődve vette észre, hogy pontosan fölötte egy felhő pityereg. Vajon hogy került ide? És miért sír?

– Szia! Segíthetek? – szólította meg barátságosan Erdővári Manó a felhőt.

– Eltévedtem! – panaszolta a felhő kétségbeesett arccal.

Olvass tovább →

Az öreg autó a nagyvárosban

Az öreg autó már ritkán gurult ki az utakra. Olykor-olykor elment a boltba vagy a piacra, néhanapján meg rászánta magát egy kis kirándulásra. Mert ugyan eljárt felette az idő, és nyugalomra meg sok pihenésre vágyott, de még neki is unalmas volt állandóan a garázsban ácsorogni.

Egyik reggel ismét mehetnékje támadt. Merre vegye az irányt? Eszébe jutott a nyüzsgő nagyváros, rengeteg járművel, sok-sok közlekedési lámpával, magas épületekkel, folyóval, hidakkal, műemlékekkel. Jó lenne újra látni – gondolta. Nem merengett tovább, nyílt a garázsajtó, indult is. Szokásához híven először tankolt, mindent, amit kell, ellenőrzött, majd az autópálya felé kanyarodott.

A nap szépen sütött, a forgalom kicsi volt, az öreg autó jó tempóban haladt úti célja felé. Csak a nagyváros környéki dombok izzasztották meg, nehezen, lassan kapaszkodott fel az emelkedőkön. A többiek elrohantak mellette, de nem bánta, nem sietett sehová.

Aztán megérkezett a nagyvárosba. Soksávos úton araszoltak a belváros felé a járművek. Az öreg autó csak pislogott ide-oda, még nagyobb volt a nyüzsgés és a forgalom, mint ahogy az emlékeiben élt.

Olvass tovább →