Élettel teli iskolai történetek elsősökről

Milyen tantárgyakat tanulnak az elsősök? Hogyan telik egy napjuk? Milyen feladatokat oldanak meg? Mi lesz, ha egy osztálytársuk megbetegszik a suliban? Ezekre és még egy sor hasonló kérdésre választ kaphatnak az iskolakezdésre készülő gyerekek Vadadi Adrienn Leszel a padtársam? című könyvéből. A kötetben a szerző óvodás sorozatának (mi is olvastuk például a Leszel a barátom?, Három szülinapi torta, Ákos óvodába megy című részeit) jól ismert szereplőit kísérhetjük el az első sulis hónapokra.

A gyerekek mindannyian más személyiségek: Eszti sokat tud, de nagyképű, Lea fontoskodó, Maja félénk, Peti laza és nagyfiús. Sokfélék, és ebből érdekes szituációk alakulnak ki. Mint a való életben. Közben a mesét hallgató gyerekek képet kaphatnak az iskolai rendről (ha mondani szeretnél valamit, jelentkezni kell), mindennapokról (mi történik a szünetekben), az iskolai feladatokról (postás játék szavakat tartalmazó cédulákkal) és a tananyagról (egészséges ételek). A tanító néni pedig nagyon kedves és türelmes, ugyanakkor határozott; kiváló érzékkel igyekszik közösséggé kovácsolni az osztályt. Csak azt sajnálom kicsit, hogy nincs neve, igazi keresztneve – bár ez nem lepett meg, hiszen Vadadi Adrienn ovis könyveiben az óvónő is csupán óvó néni volt, keresztnév nélkül. Valószínűleg szerették volna a személyét ezzel kicsit háttérbe húzni, bennem ugyanakkor okozott hiányérzetet.

Lea és Peti együtt jártak oviba, a suliban pedig padtársak

Az iskolai légkör barátságos, támogató, szeretetteljes, a könyv kiválóan alkalmas arra, hogy kedvet csináljon az iskolához. Talán kissé idealizált is, de ez egyáltalán nem baj, hiszen senki sem akarja már a kezdés előtt elvenni a gyerek kedvét az iskolától.

Olvass tovább →

Valami új, valami régi

Úgy kezdődött, hogy a kisfiam valami újat szeretett volna olvasni, mégpedig az én könyvespolcomról. Saját gyerekkori köteteim ugyanis zömmel ezen vannak (egyszerűen ott van számukra elegendő hely), de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy időnként innen válasszunk olvasnivalót. Ha azonban a gyermekem újdonságra vágyik, akkor természetesen enyém a választás joga, hiszen én tudom, a régiek közül melyik mese való neki.

Szóval álltam a polc előtt, és hiába ajánlgattam a már bevált köteteket, három és fél éves kisfiam mindenképpen ismeretlen vizekre szeretett volna evezni. (Ez egyébként jellemző, ahogy nő, egyre jobban érdeklik az új történetek.) Tekintetemmel pásztázgattam a régi könyveket, és törtem a fejem, melyiket vegyem le. Melyik az, amelyik neki való, és eddig még nem került elő? Hirtelen megláttam egy rongyosra forgatott kötetet. Iskolai olvasmányom volt, de emlékezetem szerint kedves mondókák és mesék vannak benne, vélhetően elégséges képpel illusztrálva – mert képekre azért még szükség van. Gőgös Gúnár Gedeon.

Rongyosra olvasott állapotban az én példányaim

Olvass tovább →