Mire jó az írás, olvasás, számolás?

Nem az iskolának, az életnek tanulunk – hallottam sokszor a latin eredetű mondást gyerekkoromban, iskolásként. S néha (gyakran?) nehéz volt elképzelni, mi mindenre lesz majd jó az a tudás, amire a suliban szert teszek. Nos… mindent természetesen nem használok, sok mindent el is felejtettem, de azért vannak olyan dolgok, amelyek segítségemre vannak. Például az írás és az olvasás. 🙂

Pöszke nem várja az iskolát, nem is szeret beszélni róla, de amikor elsős barátjával, Danival mirejót kezd játszani, kiderül, mennyi mindenre használható az a tudás, amelyet az iskolapadban ülve szívnak magukba a gyerekek. S apránként megbarátkozik a gondolattal, hogy ősztől ő is iskolás lesz.

A két főszereplő, Pöszke és Dani a borítón

Érdekes játék a gyerekek szemével nézni, mire lehet jó az iskolában szerzett tudás, miért érdemes megtanulni olvasni, számolni, írni. Janikovszky Éva pedig nagy mestere volt annak, hogy betekintést engedjen a gyerekek lelkébe és fejébe, sőt eszünkbe juttatja azt is, hogyan gondolkodtunk mi magunk is gyerekként. Amikor az óvodakezdésre készültünk, nem hagyhattuk ki a Már óvodás vagyok című könyvét, s most, az iskola küszöbén ugyanígy alapműnek bizonyult számunkra a Már iskolás vagyok, amelyben az előző kötetben megismert gyerekekkel találkozunk újra – csak kicsit idősebb életkorban.

Olvass tovább →

6 könyv az iskolakezdésre

6 könyv iskolakezdésre

Szeptembertől iskolás lesz a fiam. Kíváncsian és lelkesen várja (még nem tudja, mivel jár…), ugyanakkor érzek egy kis szorongást is benne (mert még nem tudja, mivel jár…). Az ismeretlentől mindenki tart.

Mint mindig, ezúttal is igyekszem könnyebbé tenni a dolgát azzal, hogy minél több információt adok át neki. Válaszolok a kérdéseire, elmesélem, hogyan zajlik egy iskolai nap, mi az, hogy órarend, és milyen volt, amikor én iskolába jártam. És természetesen most már iskolai témájú könyveket is olvasunk – az ismerkedés eme módja sokat segített akkor is, amikor az óvodakezdésre készültünk.

Olvass tovább →

Nyaralás közben is olvasunk mesét

Találós kérdés: mi az, ami nem hiányozhat a családunk nyaralós pakkjából? Természetesen a mesekönyv. 🙂 A nyár, az utazás, a kalandok nálunk nem ok arra, hogy lemondjunk a mindennapi meséről.

Habár egy kiruccanás felborítja a szokásos napi menetrendet – és ez így is van jól –, akadnak olyan rutinjaink, amelyeket ilyen alkalmakkor sem hagyunk el. A csendes pihenőhöz kiránduláskor már nem ragaszkodunk, hatévesünk anélkül is simán végigpörgi a napot (korábban, amikor még igényelte a napközbeni pihenést, igyekeztünk úgy tervezni a programot, hogy ne maradjon el), ellenben a lefekvés előtti meseolvasáshoz üdülés közben is ragaszkodunk. Nem csak én, a gyermekem is. 🙂

Az utazás órái ugyancsak remek alkalmat kínálnak a mesélésre. Én sajnos kevésbé bírom a mozgó járműben olvasást, viszont mesét fejből is lehet mondani vagy improvizálni, úgyhogy akár így, akár úgy, de kiválóan el lehet vele tölteni a vonatozás/autózás/buszozás/repülés – olykor hosszúnak tűnő – perceit.

Olvass tovább →

Mint két tojás: a dakszliikrek

Végtelenül kedves és mosolyra derítő könyvet vettünk kezünkbe nemrég: Bertalan és Barnabás történetét. A kötet címe is ez: Bertalan és Barnabás. Ha még hozzáteszem, hogy az író Janikovszky Éva, ráadásul Réber László készítette a rajzokat, akkor talán nem is kell többet írnom, ez a szerzőpáros olyan klasszikusnak számít ma már, hogy nem is igényel bővebb kommentárt: nevük garancia arra, hogy remek gyermekkönyvet olvashatunk.

Szellemes, vidám, könnyed, bájos történet és kötet

Így is történt, de azért szeretnék mégis kicsit többet írni erről az alkotásról, mert megérdemli. 🙂

Olvass tovább →

Aki belelátott a gyerekek fejébe

Ez a cím akár félelmetesen is hangozhat, de semmilyen ijesztő dolog nem következik… 🙂 Egy olyan magyar írónőről szól ez a poszt, akinél jobban talán senki sem örökítette meg a gyerekek észjárását. Janikovszky Éva – merthogy róla van szó – egyes szám első személyben megírt gyerekkönyveit (csak néhány cím: Már megint, Akár hiszed, akár nem, Velem mindig történik valami, Te is tudod?) faltuk kisdiákként. Az iskolai könyvtárból sorra kölcsönöztük ki őket, szinte egymással versenyezve. Imádtam, az osztálytársaim is imádták. Még azok a fiúk is, akik amúgy nem voltak nagy könyvmolyok.

Emlékezetes írás emlékezetes illusztrációkkal

Ezek a kis kötetek kellemes olvasmányok voltak a betűk birodalmába lépő nebulóknak, hiszen viszonylag kevés a szöveg a sok kép mellett, nagyon szórakoztatóak, és könnyen belehelyezkedtünk a főszereplő gyerek lelkivilágába – hiszen „sorstársnak” éreztük. Mert gyerekként tényleg nem értettük, miért kell szót fogadni, milyen válaszokat várnak tőlünk a felnőttek a fura kérdéseikre, és úgy éreztük, mi egészen másmilyen felnőttek leszünk majd…

Olvass tovább →

Folytatásos történetek

Új lépcsőfokhoz értünk a nyári hónapokban: az utóbbi hetekben már egészen hosszú, egy szusszanásra nem végigolvasható mesék is a kezünkbe kerültek. Azaz beléptünk a folytatásos történetek világába, amikor este felvesszük az előző nap elejtett szálat, és tovább izgulunk a főhősökért. A kisfiam már ügyesen követi ezeket a napról napra kibontakozó sztorikat. Néha visszakérdez egy-két régebben olvasott részletre, de rendszerint mindenre emlékszik (ez amúgy már a kérdéseiből is kiderül, jobbára csak a pontosabb értelmezés végett teszi fel őket).

Az első ilyen jellegű kötetünk tulajdonképpen Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című, általunk főleg tavaly nyáron olvasgatott mesekönyve volt, abban azonban a rövidebb epizódok csak meglehetősen lazán kapcsolódnak egymáshoz.

A most olvasott könyvek esetében azonban már egyértelműen összefüggő, hosszabb történetekről van szó – kicsit olyan, mintha regényt olvasnánk. 🙂 Találkoztunk olyan alkotásokkal, amelyek alapból fejezetekből állnak, más részük viszont csak egyszerűen hosszú, de nem tagolt – ezekben az esetekben a rendelkezésünkre álló idő és a mese fonala dönti el, mely pontokon hagyjuk abba, illetve folytatjuk másnap.

Dumbo története a könyvtárban akadt a kezünkbe

Olvass tovább →