Az aranyszínű karácsonyfadísz 5. rész

Kedden iskola után Panna boldog mosollyal szaladt a kerítéshez, amikor meglátta Marcit.

– Képzeld, kiderült, milyen betegsége van anyának – újságolta. – Apa azt mondta, nincs nagy baj, meg fog gyógyulni, most már kapja a kezelést, és ha minden jól megy, még karácsony előtt hazajöhet.

– Szuper, ez nagyon jó hír – mosolygott Marci vissza, és valóban úgy érezte, hogy tiszta szívből együtt tud örülni Pannával. A kislány egyik karácsonyi kívánsága ezzel talán teljesül, az anyukája felépül, és karácsonykor együtt ünnepelhetnek. De vajon mi lesz a másik vágyával, az aranyszínű dísszel? Marci arra gondolt, hogy bár nagyon szeretne ő is bármi színeset a saját fájukra, ha csak egyet találnának, átengedné Pannának. Már egyszerűen annak is örülne, hogy Panna jókedvű és boldog.

A hét során a gyerekek megbeszélték a szüleikkel, hogy ezúttal Marci is elmegy Dédihez Pannáékkal. Azt természetesen nem kötötték a felnőttek orrára, hogy mit szeretnének ott. Néma izgalommal várták a pillanatot, amikor keresgélni kezdhetnek a padláson, de előbb fel kellett jutniuk. Dédi süteménnyel várta őket, és a falatozás után Panna nem tétovázott sokáig, hamar megkérdezte, felmehetnek-e.

– Miért? – ráncolta a homlokát apa.

– Hátha vannak fent régi karácsonyfadíszek – felelte Panna. – Nagyapa mindig azt mondja, tele van a padlás mindenféle ezeréves holmival.

– Annál azért kicsit fiatalabbak – kuncogott Dédi –, de már én magam sem emlékszem, mi minden van ott a dobozokban. Úgy rémlik, még az én szüleim tárgyai is ott lehetnek.

– A padláson hideg és sötét van – vetette ellen apa.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 4. rész

Panna és Marci vasárnap délelőtt ismét találkoztak az udvaron a hátsó kerítésnél. Panna beszámolt a Dédivel folytatott beszélgetésről, és sajnálkozva állapította meg, hogy nem sok mindent tudott meg. Ám azt sem hallgatta el, hogy szerinte Dédi talán többet tud, csak valamiért nem akarta elmondani neki.

– Akkor hogyan tovább? – kérdezte Marci. – Legközelebb megint beszélsz vele, hátha elárulja azt, amit most nem?

– Nem tudom – biggyesztette a száját Panna. – Egy hétig most nemigen jutok el hozzá. Addig várjunk? És ha utána sem mond semmit? Akkor egy csomó nap elment feleslegesen.

– Van más ötleted? Nekem nem jut más az eszembe – töprengett Marci. – Esetleg… ha több öreggel tudnánk beszélni. Talán valamelyikük többre emlékszik vagy többet elárul.

– Ez jól hangzik, csak hol találunk még öregeket? Neked van dédimamád vagy dédipapád?

– Sajnos nincs, már nem élnek – rázta meg a fejét Marci.

Ebben a pillanatban Panna apukája jelent meg a kertben.

– Panna, gyere, indulunk a régiségvásárba. Keresünk valami kis meglepetést anyának, hátha attól gyorsabban gyógyul – szólt.

Régiségvásár? A két gyerek összenézett. Ugyanarra gondoltak. Épp erre van most szükségük!

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 3. rész

Marci csalódottan nézte, ahogy kinyomtatnak egy komoly, nagyoknak írt kötetből egy oldalt. Hiába tettek színes festéket a gépbe, fekete-fehér lap bukkant elő a végén. Aztán egy mesekönyv részletét tették próbára. Vidám, színes lapok kerültek ki a gépből. Minden gyerek kapott a frissen kinyomtatott oldalból.

– Senki nem érti, mi az oka – mondta a nyomdász. – Rengeteg szakember foglalkozik azzal, hogy a színeket más tárgyakra is át lehessen vinni, kutatók dolgoznak nyomdákban és különleges tudományos intézetekben. De egyelőre hiába a sok erőfeszítés, nem tudni, hogy ezek a festékek miért nem működnek más könyveken és más anyagokon. Úgyhogy ilyen festékek csak a mesekönyveket is készítő nyomdákban találhatók, máshol nincs értelmük, hiszen semmi másra nem használhatók.

Marci elszontyolodva forgatta a papírt, amelyen egy világosbarna mackó piros biciklin kerekezett. Mögötte zöld lombú fák, az út mellett rózsaszín és kék virágok. Szóval ezzel a festékkel nem lehet karácsonyfadíszt színezni – állapította meg magában szomorúan. Pedig a sárga egészen jó lett volna, hasonlított az aranyszínhez, amilyet Pannával szeretnének. Más tervet kell kitalálni. De akkor hol folytassák a nyomozást? – ötlött fel Marciban a kérdés, és gondolatait annyira lefoglalta ez a dilemma, hogy már nem is tudott figyelni a következő teremben arra, hogyan lesz a különálló lapokból könyv.

Délután ismét találkozott Pannával a kerítésnél.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 2. rész

A fürdés és a fogmosás után Panna még beszélt telefonon az apukájával. Könnyes szemmel tette le. Az anyukája kicsit jobban van, de még szükség van további vizsgálatokra, és az is lehetséges, hogy egy ideig a kórházban kell maradnia. Marci édesanyja megölelte Pannát, majd mielőtt a kislányon úrrá lett volna az elkeseredettség, lekapott egy mesekönyvet a polcról. Következhetett a nap fénypontja minden fakóföldi gyerek számára: a meseolvasás és a könyv lapjain megbújó színes képek.

Anya egy karácsonyi történetnél nyitotta ki a kötetet. A gyerekek csillogó szemmel hallgatták a szeretetről szóló mesét, s kíváncsian pislogtak a lapokra, ahol soha nem látott, színes világ tárult fel. Az egyik oldalon hatalmas illusztráció vonzotta magára tekintetüket: egy feldíszített karácsonyfa. Panna és Marci felkiáltottak meglepetésükben. A fenyő zöld volt, a díszek pirosak, kékek, sárgák, a fa csúcsát pedig egy csodálatos, aranyszínű csillag takarta. Mindketten úgy érezték, még soha nem láttak ilyen szépet. Sokáig nézegették, és arról ábrándoztak, bárcsak ilyen szép karácsonyfa állhatna az ő otthonukban is a közelgő ünnepen. Habár anya folytatta a felolvasást, Marci és Panna gondolatai minduntalan elkalandoztak a meséről.

– Nálunk miért nem lehetnek színes díszek a fán? – kérdezte Marci, bár tudta a választ: Fakóföldön csak a mesekönyvekben látni ilyen csodálatos színeket, a valóságban minden szürke. Még a gyerekek arca és haja is. Legfeljebb fehér és fekete fordulhat még elő.

– De jó lenne egy ilyen szép, zöld fenyő! – sóhajtott Panna.

A gyerekek lefekvés után sem tudták kiverni fejükből a karácsonyfa képét. Feküdtek az ágyban, forgolódtak, ábrándoztak.

– Legalább egy aranyszínű csillagot találnánk valahol – suttogta a sötétben Panna. – Úgy örülnék neki. Nekem az tetszett a legjobban.

– Nekem is – helyeselt Marci. – Vajon honnan lehetne szerezni?

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 1. rész

Furcsa, barátságtalannak tűnő vidék volt Fakóföld. A szürke égbolton szürke felhők úszkáltak, szürke tavak partján szürke fák bólogattak, szürke ruhás gyerekek szaladgáltak a szürke játszótereken. Minden szürke volt, az emberek, az állatok, a növények is, nem beszélve az épületekről, a járművekről és minden egyéb tárgyról. Senki nem emlékezett, hová tűnt a többi árnyalat ebből a különös országból, s mikor kapta – megérdemelten – a Fakóföld nevet. Egyetlen helyen lehetett csupán más színeket látni, mint a szürke: a mesekönyvek lapjain. Ott zöldben pompáztak a bokrok, piros és kék autó robogott az úton, színes ruhákat viseltek a szereplők. Nem véletlen hát, hogy Fakóföldön a gyerekek nagyon kedvelték a mesekönyveket – sőt a felnőttek is. A legtöbb családban nem telhetett el este meseolvasás nélkül.

Viszont a gyerekek között csak a mesekönyvek szeretetében volt ilyen nagy egyetértés. Hagyománynak számított Fakóföldön, hogy a fiúk és a lányok nem szívesen játszottak egymással, sőt amennyire csak lehetett, kerülték a másik nem tagjait. Az ellenségeskedés oka a múlt homályába veszett. Így Fakóföldön még véletlenül sem lehetett együtt játszó vagy beszélgető kisfiúkat és kislányokat látni. Habár a felnőttek próbálták elsimítani az ellentéteket, a gyerekek makacsul tartották magukat az érthetetlen hagyományhoz – amíg fel nem nőttek. Mert utána szinte varázsütésre már ők sem értették, mi kifogásuk volt korábban a másik nem tagjaival szemben.

Fakóföldön az ünnepek is szürkén teltek: szürke díszek lógtak a szürkészöld karácsonyfán, és szürke csomagolópapír rejtette az ajándékokat, húsvétkor minden hímes tojást szürkére festettek – nem is lehetett másfajta festéket kapni a boltokban –, s a tűzijátékok sem számítottak nagy látványosságnak, mert csupán szürke színű petárdákat lőttek a magasba. A november még annál is elképzelhetetlenül szürkébb volt, mint amilyen más tájakon szokott lenni, és az adventi időszakban szürke fények pislogtak a belvárosokban. A karácsonyt ennek ellenére minden gyerek lelkesen várta, mert még ebben a szürke országban is varázslatos hangulat övezte a szeretet ünnepét.

Olvass tovább →

A hólabda-küldetés 5. rész

– Elfelejtettük a küldetést – szólt suttogva Berci a hólabdához.

– Jaj! – kiáltott fel a hólabda ijedten, és biztosan a homlokára is csapott volna, ha lett volna keze. De labdaként nem volt.

– Nincs még veszve semmi, ne aggódj – nyugtatta Berci, mert már tudta, hogy a kis gömböcske hajlamos pánikba esni. – Megnézem, kint van-e már.

Berci odaosont a kerítéshez, és átlesett. Anna kint volt, a házuk közelében – viszonylag messze Bercitől – rollerezett. Hogyan kellene közelebb csalogatni? Így nehéz vele szóba elegyedni, kiabálni meg mégsem kellene… Bercinek hirtelen ragyogó ötlete támadt.

– Gyere csak – súgta a hólabdának. – Átdoblak, és megkérem Annát, adjon vissza.

– Juj, ez veszélyes lehet – tiltakozott a hólabda. – Mi van, ha lebukok előtte? Vagy nem ad vissza? Vagy megütöm magam?

Olvass tovább →

A játékbaba új életei

A játékbaba kíváncsian várt a dobozban. Nemrég készült el a gyárban, ahonnan egy játékboltba szállították. Néhány nap után megvásárolták, egy szatyorban utazott, majd díszes csomagolópapírba vonták a dobozt, és nem látott ki rajta, pedig átlátszó volt az eleje. Ismét várakozott tehát. Kíváncsi volt, mi történik vele, hová kerül.

Csengettyűszót, vidám hangokat hallott, s hamarosan kibontották a csomagolásból, sőt a dobozból is kiemelték. Kedves kislány ölelte magához, aki nagyon örült neki. Mellette magas, szépen feldíszített karácsonyfa állt. A játékbaba lopva körbepillantott. Szóval itt fogok élni, és ez a kislány fog velem játszani – állapította meg magában a baba. Nem is tévedett.

A kislány elnevezte őt Izabetnek. Csoda tudja, honnan jutott eszébe ezt a név, mindenesetre a baba gyorsan megszokta, hogy így szólítják. Ő lett a kislány kedvence, nem múlt el úgy nap, hogy ne játszott volna vele. Ringatta, dajkálta, öltöztette, néha fürdette is Izabetet. A baba élvezte, hogy jó dolga van, kényeztetik, szeretik.

Olvass tovább →

Mesés karácsonyt mindenkinek!

Két karácsonyi mesével is készültem. Az egyik fiúsabb, a másik lányosabb témájú, de mindkettőt szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szereti a meséket.

Meghitt, békés ünnepet kívánok mindenkinek!

Az öreg autó karácsonyi kalandját a saját kocsink ihlette, amelyet tavaly és idén is pont az ünnepek előtt kellett javíttatni, így – bár nem terveztük – járgányunk is kapott karácsonyi ajándékot.

A másik történet főszereplője Izabet baba, akinek szokatlan hangzású nevét a kisfiam találta ki (valószínűleg félrehallva az Elizabethet). Izabet játékbaba, aki sokáig kedvenc, majd feleslegessé válik, később azonban egy karácsonyfa alatt újra nagy örömet szerez egy kislánynak.

(Az öreg autó meséje már olvasható az oldalon, és hamarosan Izabet baba története is megjelenik.)

Ezekkel az írásokkal kívánok mindenkinek mesés karácsonyt!