Legyen fehér a karácsony! 5. rész

Ha viszont kockáztat, és nem jön be, akkor hiába tette meg ezt a nagy utat, és hasztalan dolgozott fél éjszaka a patakparton.

– Gyűjtök még követ! – kiáltott, felkapta a vödröt, és már szaladt is kifelé.

Ezúttal még messzebb állt meg, mint az előző két alkalommal. Már egészen belejött a kavicsválogatásba, gyakorlott mozdulatokkal emelte ki a legkisebb darabokat. Albert sem ült le, a palota mellett állva leste, hogyan boldogul Andris, s időnként figyelmeztette a fiút az idő múlására.

Andris nem érezte magát fáradtnak, pedig már rengeteget guggolt a víz mellett. A vödörbe pillantott. Körülbelül egy marék kő hevert az alján. Albert újabb sürgetésére Andris bedobott még három követ, majd felpattant. Visszafutott a palotába, ahol a kedves időtündér már az előcsarnokban várta a piros szitával és az üvegtállal. Rögvest munkához is látott, a szitára szórta a kavicsokat, amelyeket halk koppanással landoltak a tál alján. Csaknem az összes kő megfelelt.

– Remekül dolgoztál! – dicsérte meg a tündér Andrist. – Jöjj velem, megmutatom a darálót, ahol meg kell őrölnöd a köveket.

Egy kisebb terembe vezette a vendégeket, ahol egy hatalmas, asztal méretű daráló állt.

– Ebbe a tölcsérbe kell borítanod a köveket – mutatta a tündér. – Utána az üvegtálat tedd a végén lévő nyíláshoz, hogy ebbe hullhasson az őrlemény. Ezzel a tekerővel tudod működésbe hozni a szerkezetet – bökött egy jókora karra, amelyik csaknem akkora volt, mint Andris maga.

Andris hüledezve nézte a darálót. Hogyan fogja kezelni ezt az óriási eszközt? Hogyan bírja hajtani?

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 4. rész

– Milyen terepasztalon? – érdeklődött Andris.

– Gyere, megmutatom – intett a tündér, és egy belső terembe vezette őket, melynek közepén hatalmas terepasztal állt.

Albert rábökött az építmény egyik részére.

– Itt laktok, ez a városod.

Andris alaposan megnézte, és hamarosan felfedezte a házuk kicsinyített mását. Olyan volt, mintha a magasba emelkedett szánból pillantotta volna meg. A házuk, az utcájuk, a városuk miniatűr mását látta a termet szinte teljesen betöltő asztalon. Icipici fákkal, autókkal, buszokkal. Hamarosan az iskolája épületét is felfedezte. A valóságban tágasnak tűnő suliudvar itt mindössze akkora volt, mint a tenyere.

– Ha azt szeretnéd, hogy essen a hó, be kell borítanod a fehér kőőrleménnyel a várost és környékét – magyarázta a tündér. – Ehhez legalább öt marék fehér követ össze kell szedned a patakból, de lehet, hogy ennyi nem is lesz elég.

– Vállalom – felelte Andris.

– Nem tudod, milyen nehéz munka ez – jajdult fel Albert.

Olvass tovább →

Legyen fehér a karácsony! 3. rész

Ami azonban ennél is különösebb volt megjelenésében, hogy lábát ormótlan síbakancs takarta, kezében pedig síléceket tartott. Honnan jött ez a valaki? – képedt el Andris, hiszen pontosan tudta, kint nincsen hó. Minek akkor a sífelszerelés?

Mindenesetre a síbakancs érthetővé tette az idegen furcsa, imbolygó botorkálását. Síbakancsban nehéz járni, Andris saját tapasztalatból tudta.

A váratlan vendég cseppet sem látszott ijesztőnek, így Andris összeszedte a bátorságát, nagy levegőt vett, és megszólalt. Ezúttal már hang is jött ki a torkán.

– Ki vagy, és mit akarsz?

– Érthető, hogy ezt kérded, és nagyon köszönöm, hogy nem kiabáltál segítségért – hadarta egy szuszra az illető. – Albert vagyok, foglalkozásom karácsonyi manó.

– Karácsonyi manó? – hüledezett Andris. – Léteznek karácsonyi manók?

– Hát persze – felelte Albert kissé sértődötten. – Például én. Láthatod, nagyon is létező vagyok.

– Látom, látom – bólogatott Andris engesztelően. – Csak nem tudtam korábban… Még soha nem találkoztam egyetlen karácsonyi manóval sem.

– Akkor épp ideje volt! Azt az üzenetet kaptam, hogy nagyon szeretnél fehér karácsonyt, és mivel én gyerekek karácsonyi vágyait szoktam teljesíteni, itt vagyok.

– Hurrá! – kiáltott fel Andris, mire Albert ujját a szája elé tartva izgatottan pisszegni kezdett.

Olvass tovább →

Idén is mese kíséri az adventünket

Ezúttal is folytatásos mese kerül(t) a fiam adventi naptárába – akárcsak az utóbbi években. Az ajándékozásnak ez a formája remekül bevált, a gyermekem szereti a karácsonyi hangulatú, estéről estére követhető történetet. Idén már várta is, hogy legyen adventi mese.

A fénykép akár tavalyi is lehetne, de idén készült az adventi naptárunkról: a környezettudatosság, a költséghatékonyság és az egyszerűség jegyében a tavalyi szettet vettem elő. Mivel semmi baja nem volt, a tavalyi ünnep után eltettük, és kiválóan szolgál most is, sőt ha rajtam múlik, jövőre is. A közlekedőben két ajtó közé rögzítette a férjem – ezúton is köszönöm a segítségét. A papírtasakokba egy-egy oldal került az erre a célra írt meséből.

A tavalyi naptár idén is remekül szolgál, minden napra egy oldal kerül bele

Illetve még kerül is, mert nem sikerült befejeznem november 30-ra az írást. Tény, hogy későn is kezdtem el, november derekán, de idén valahogy nehezen jött az ihlet. Aztán egyszer csak egy apró hangulatkép felvillant bennem, és úgy kezdtem írni, hogy fogalmam sem volt, mi lesz belőle. (Ezzel szemben tavaly szeptember-októberben részletes vázlatot készítettem, és ennek segítségével született meg a mese, habár akkor is megcsúsztam a befejezésével.)

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 4. rész

Télapó viszont egyáltalán nem ijedt meg a feladattól. Megkérte Antit és Bálintot, hogy hozzák be a szánból a szerszámosládáját. Bálint ismét meglepődött. Nahát, Télapó szerszámokat hord magával!

– Bármikor szüksége lehet rá – magyarázta Anti. – Néha a szánt kell javítani, vagy egy eltört játékot…

Visszafelé Bálint vihette a ládát, Antinak túl nagy lett volna. Kicsit nehéz volt, de Bálint nem bánta: büszkén fogta Télapó szerszámosládáját, megtisztelő feladatnak érezte.

Télapó megköszönte a segítségüket, majd szétcsavarozta az irányítóberendezés borítását. Hosszan nézelődött, kipróbált néhány gombot, hümmögött kicsit, majd újabb eszközöket kért a ládából. Bálint adogathatta neki.

Télapó megigazított pár kábelt, kicserélt egy rossznak látszó, elhasznált drótot, majd ránézett a tündérekre:

– Szerintem ennyi lehetett a baj. Kipróbáljátok, hogy jó-e?

A tündérek lelkesen serénykedni kezdtek a gép körül, kapcsolgatták a gombokat, lámpák villantak fel.

– Valami még nem jó – csóválták a fejüket a tündérek.

Télapó gondterhelt arccal nézegette tovább az irányítóberendezést, majd újra a szerszámaihoz nyúlt. Megerősített néhány csavart, megigazította a kábeleket.

– Innen mintha hiányozna valami – mormogta Télapó elgondolkodva. – Anti, bekukkantanál a gép alá?

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 3. rész

Bálint óvatosan beszállt. Csodák csodája, befért az aprónak látszó szánba, sőt kifejezetten kényelmesnek találta.

– Ez hogy lehetséges? – kérdezte ámulva. – Csak nem mentem össze? – aggodalmaskodott.

– Egyáltalán nem – nevetett Anti, aki még mindig jóval kisebbnek tűnt nála. – Ez egy varázslatos szán – kacsintott rá. – Indulhatunk?

– Igen – felelte Bálint.

Anti megrántotta a gyeplőt, és a magasba emelkedtek. Bálint tátott szájjal nézett le. Látta odafentről a házukat, az utcát, a várost. Nagyon szép volt.

– Hová megyünk? – érdeklődött Antitól.

– A központba, ahol az időjárással foglalkoznak – hallatszott a manó válasza.

Hamarosan hegyek tűntek fel alattuk, gyorsan suhantak. A hegyek mögött városok, hó borította falvak, erdők. Majd újra hegyek. A távolban különös, csillogó épület rajzolódott ki.

– Az már a központ – mutatott rá Anti.

Egyre közelebb értek, s amikor a csodálatos szánnal leereszkedtek a földre, látták, hogy nagyon sokan nyüzsögnek az épület körül. Bálint Antihoz hasonló manókat pillantott meg, és piros ruhás gyerekek is felbukkantak a forgatagban. Különös karácsonyi vásárra emlékeztetett az egész.

Miután kiszálltak a szánból, gyalog indultak befelé. A tömeg miatt nehezen jutottak el odáig, de végül beléphettek az előcsarnokba, mely hatalmas volt. Rengeteg manó és jónéhány gyerek várakozott ott, s idegesnek látszó, áttetsző szárnyat viselő tündérek szaladgáltak ide-oda.

– Kik ők? – kérdezte Bálint.

– A tündérek, akik az időjárásért felelnek – válaszolta Anti. – De valami nagy baj lehet, mert még sohasem láttam őket ilyen idegesen futkosni.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 2. rész

De mondhatott anya bármit, Bálint csalódott volt. Annak sem örült volna, ha apa csak egyetlen órával később érkezik, hiszen annyival is kevesebb időt tölthetnek együtt. Nemhogy napokkal később…

Törte a fejét, vajon mit lehetne kitalálni, amire nem gondoltak a felnőttek, és ami segíthetne…

Még azt is alig hallotta meg a nagy töprengésben, hogy anya ebédelni hívja. Így eltelt a délelőtt? – csodálkozott magában.

Ebéd után anya mesét olvasott neki, majd lefekvéshez készülődött Bálint. Amikor anya elköszönt, és álompuszit nyomott az arcára, odasúgta még:

– Ne aggódj, minden rendben lesz. Apa nemsokára hazaér.

Bálint bólintott, de utána sokáig forgolódott az ágyban. Nehezen, de végül csak elaludt. Álmában nagy pelyhekben hullt a hó. Arra ébredt fel, hogy valaki finoman köhintett. Először arra gondolt, hogy anya volt az, de nem látta őt a szobában. Talán álmodta az egészet? Ám ekkor újra hallotta a finom kis köhintést. Ki lehetett az?

Bálint megijedt, és miközben körbenézett a szobán, a biztonság kedvéért a nyakáig húzta a takaróját.

– Ne félj – mondta egy szelíd hang az ablak felől.

Bálint odanézett. Egy fura kis alakot látott az ablakpárkányon. Pontosan nem tudta kivenni, mi lehet az, hiszen félhomály uralkodott a szobában. A kis alak leugrott a szőnyegre, és közelebb jött az ágyhoz.

Ahogy a figura közelebb ért, Bálint előtt egyre több részlet rajzolódott ki. Az ismeretlen hosszú, hegyes, piros sapkát viselt. Pulóvere, nadrágja ugyancsak piros volt, cipője és öve zöld színben pompázott. Sokkal kisebb volt a gyerekeknél is.

Olvass tovább →

Karácsonyi mese 1. rész

Élt egyszer egy kisfiú, akit Bálintnak hívtak. Középső csoportos óvodás volt, és a vonat volt a jele. Minden reggel az anyukája vitte oviba, és délutánonként is legtöbbször ő ment érte. Néha pedig a nagymamája és a nagypapája. Bálint nagyon örült volna, ha olykor-olykor az apukája érkezik érte, de sajnos ez lehetetlen volt. Bálint apukája ugyanis külföldön dolgozott, és csak ritkán tudott hazalátogatni. Gyakran telefonált ugyan, és hetente többször beszélgettek a számítógépen keresztül, de ez mégsem olyan volt, amikor lehet egy jót birkózni, vagy oda lehet bújni, kapni vagy adni egy puszit. Bálintnak nagyon hiányzott az apukája, és türelmetlenül várta, mikor jöhet legközelebb haza, mikor játszhatnak újra együtt, és mikor kaphat nem csak anyától, apától is jóéjtpuszit… Legalább a látogatás néhány napja alatt…

Aznap reggel, amikor Bálint a Mikulás ajándékát bontogatta, az apukája a táblagép képernyőjén keresztül köszöntötte Bálintot, aki boldogan mutatta édesapjának, milyen csomagot talált a csizmájában. Lelkesen emelte a kamera elé az összes darabot, és apa vele együtt örült.

– Úgy látom, nagyon jó fiú voltál, hogy ilyen sok mindent kaptál – mosolygott rá apa. – Nekem is van egy jó hírem a számotokra – folytatta. – Úgy tűnik, karácsonyra haza tudok utazni, és közösen ünnepelhetünk.

– Ez már biztos? – kérdezte anya.

– A jövő héten kiderül, de majdnem biztos – felelte apa.

Bálint arca ragyogott az örömtől. Micsoda klassz hír: apa jön!

– Még nem éld bele magad túlságosan – figyelmeztette az anyukája Bálintot, miután elköszöntek apától. – Csak a jövő héten válik teljesen biztossá, el tud-e jönni.

– Jó – válaszolta Bálint, de nehezére esett visszafogni örömét és lelkesedését. Annyira várta már, hogy apa újra velük lehessen!

Olvass tovább →

Mesés, szép karácsonyt kívánok!

A végéhez közeledik az adventi időszak, holnap tárul fel az adventi naptár utolsó zsebe – ekkor ér véget az ünnepváró időszakunkat végigkísérő mese, melynek folytatásait minden reggel megkapta a kisfiam a kalendáriumban. Örömmel írhatom, hogy az utolsó pillanatban született ötletemnek sikere volt! Még a hajrára is érdeklődéssel várta a gyermekem az aznapi részt, és ügyesen követte a kisebb darabokra szeletelt történetet.

Ahogy ígértem, az ünnepre a blogon is olvashatóvá válik ez a mese – mivel meglehetősen hosszú lett, négy részletben. Ma jelenik meg az első.

Olvass tovább →

Mesés adventi naptár

Szó szerint mesés adventi naptár várt idén a gyermekemre: édesség helyett ugyanis mesét talál benne minden nap.

Tavaly leptük meg először a kisfiunkat adventi naptárral – ekkor láttuk elérkezettnek az időt és őt is erre. Mivel nem eszünk napi szinten csokit, cukrot (mi magunk sem és a kisfiunk sem), ráadásul a Mikulás-csomagok is bőven ellátnak minket nyalánkságokkal (bevallom, akár hónapokig kitart), nem akartunk édességet tenni a zsebekbe. Azt, hogy minden napra új játék legyen benne, szintén nem tartottuk jó ötletnek; anyagilag is megterhelő, és azt sem szerettük volna, hogy karácsonyra napi rutinná váljon, hogy játékot kap. Így aztán egy-két mütyür és karamella mellett főleg matricákkal töltöttük meg 2016-ban a naptárt, azokat pedig lelkesen ragasztotta a matricás füzetébe. A végére viszont már láthatóan megunta a dolgot, így idén valami máson törtük a fejünket. Sokáig nem jutott eszünkbe semmi, ám november 30-án este – az utolsó pillanatban – bevillant az isteni szikra: egy hosszabb karácsonyi mese folytatásait rejtsék a zsebek!

Olvass tovább →