Megint elszaladt egy esztendő, és szerencsére 2022-ben is sok remek könyvet olvastunk a fiammal. Ő most már önállóan is kézbe veszi a könyveket, jelenleg a Rumini második részét gyűri, az elsőt még nyáron olvasta. Böngészett képregényeket, és több más kötet mellett néhány Geronimo Stilton-kalandot is „elfogyasztott”. Ennek ellenére a közös esti felolvasások sem maradhattak el, és néhány közös kedvencet is találtunk.
Íme, néhány közös favoritunk az elmúlt évből – a válogatás, mint mindig, természetesen ezúttal is szubjektív.
Szuper meseregényeket olvastunk 2021-ben, néhányat többször is, mert akkora sikert arattak, hogy a fiam újra kérte. Szerencsére ezek olyan könyvek voltak, amelyeket én is szívesen felolvastam több alkalommal. Nem volt egyszerű az idei merítésből összeválogatni és rangsorolni a legnagyobb kedvenceket, de nem bánom: ez azt jelenti, hogy sok remek kötet került a kezünkbe.
A meseregényeket hosszuk és bonyolultságuk miatt még én olvastam/olvasom fel, de legnagyobb idei favoritjával már önállóan is megpróbálkozott a gyermekem. 🙂
Nos, nézzük, melyik volt az öt legnagyobb kedvenc 2021-ben!
Új kedvenc született: a kisiskolás Nicolas és haverjai hatalmas sikert arattak a fiamnál.
Kicsit vissza kell szaladnunk az időben: A kis Nicolas nyaral című kötetet általános iskolás koromban én is imádtam, szinte szó szerint rongyosra olvastam, ma már rengeteg lap kijár belőle – de ma is ott van a polcomon. Sőt ötödéves egyetemista koromban az egyetemi könyvesboltban ráakadtam még egy Nicolas-kötetre, és az utolsó félévi jegyzettámogatásomból – amikor tankönyvre már nem volt szükségem – meg is vásároltam a gyerekkori emlékek alapján. A Nicolas-nak gondjai vannak ugyan már nem gyakorolt rám akkora hatást, mint korábban a nyaralós könyv, de ennek az is lehetett az oka, hogy időközben felnőttem. 🙂 Viszont ezzel együtt is szerettem.
A mi köteteink: balra a régebbi, rongyosra olvasott, de még használható könyv
Amikor február végére elfogytak a karácsonyra kapott olvasnivalók, arra gondoltam, talán ideje a fiamnak bemutatni Nicolas-t és barátait. Nicolas-ék jöttek, láttak és győztek, a férjem jegyezte meg, hogy könyv még nem volt ekkora hatással a gyermekünkre, aki lefekvéskor is Nicolas-ék aznap olvasott kalandjairól beszélt. Korábban ilyen – hogy a hallott történetről áradozik az apjának és nekem is – még nem fordult elő. A hatás mindkét kötet esetében ugyanaz volt, és amikor a második végére értünk, a fiam nagyon sajnálta, hogy nincs belőle több. Utánanéztem, de sajnos jelenleg nem lehet kapni Nicolas kalandjait magyarul (pedig vannak további részek), legfeljebb antikvár kötetekre vadászhatunk, vagy majd megnézzük a könyvtárban, ha egyszer újra eljutunk oda.
Az alkotásokat a francia Sempé–Goscinny szerzőpáros jegyzi, Jean-Jacques Sempé készítette az illusztrációkat, René Goscinny (képregényíró és humorista, neki köszönhetjük Asterixet és Lucky Luke-ot is) írta a szöveget.
A történetek viccesek, vagányak, szókimondóak; jellemző, hogy nem púderezik szebbre a világot a valóságosnál; vagyis apa és anya gyakran összekapnak, a felnőttek sokszor idegesek, a fiúk és a lányok pedig nem jönnek ki egymással.
Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)
Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.
Nincs okom panaszra: 2019-ben is rengeteg klassz könyvet olvastunk a gyermekemmel. 🙂 Sokról írtam a blogon, néhánnyal pedig még adós vagyok, mert az utolsó hetekben – novemberben, decemberben – nem jutott rá időm. De ami késik, nem múlik. 🙂
2019 legnagyobb kedvence nálunk egyértelműen Berg Judit Lengemesék sorozata volt. Füttyös Vilkó kalandjait többször is elolvastuk, ami azért nagy szó, mert összesen körülbelül négyszáz oldalról van szó, ami óvodások esetében igen jelentős terjedelem. Sőt egyszer a kiegészítő Lengekalendáriumot is kivettük a könyvtárból, így azzal is megismerkedtünk. Vilkó és társai történetét nagyon élvezte a hatéves fiam, de mi tagadás, én is. (Szerencsére, mert így a felolvasás minden alkalommal jó móka volt mindkettőnknek.) 🙂
Szerencsére sok remek gyerekkönyv került a kezünkbe a mögöttünk hagyott esztendőben – a kedvenceinkből állítottam össze egy kis ötös listát. Nem volt könnyű dolgom, és sokáig töprengtem, mely köteteket vagy sorozatokat tegyem fel rá, s be kell vallanom, legalább még öt olyan alkotás van, amelyik nem sokkal maradt le, de a tízes listát már túl hosszúnak éreztem… A blog Felnőttszemmel rovatát követőknek ismerősek lehetnek az alább felsorolt művek, hiszen – nem véletlenül – írtam már róluk legalább egyszer.
Ezek a könyvek kivétel nélkül az ovis korosztálynak szólnak – hiszen a gyermekem is éppen ebben az életszakaszban jár.
Megint retró következik, mégpedig a javából: saját gyerekkori kedvenceim kerülnek ezúttal terítékre. Egy részükről már írtam korábban, hiszen a kisfiamnak is előveszem a régi köteteket.
Természetesen ez a lista nem teljes, hiszen nem kevés régi kedvencem van…
Bizony, csukott szemmel, és ez nem áprilisi tréfa! Berg Judit mesélt erről azon az író-találkozón, amelyet április elsején rendeztek meg a Debreceni Pagonyban. Mint a népszerű író elmondta, előfordult már, hogy csukott szemmel gondolkodott, és a gyermekei megkérdezték tőle, mit csinál. Dolgozom – válaszolta nekik. De mielőtt mi, felnőttek irigykedni kezdenénk a munkavégzés eme módjára, tegyük hozzá gyorsan, hogy az elmélyült töprengést aztán írás követi, és Berg Judit mára több tucatnyi gyerekkönyv szerzője.
Berg Judit több tucatnyi könyv szerzője és négy gyermek édesanyja
Első kötetéről, a 2005-ben megjelent Hisztimesékről, valamint a legfiatalabbaknak írott Maszat-sorozatáról már olvashattatok a blogon. 2007-ben – a Ruminiért – megkapta az Év Gyermekkönyve elismerést, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki. Nem mellesleg négy gyermek édesanyja; három lánya közül a legidősebb már tizennyolc éves, legfiatalabb gyermeke, Vilmos fia pedig kilencesztendős.
A jól sikerült debreceni találkozón beszélt a munkájáról, műveiről, és azt is elárulta a kíváncsiskodóknak, hogy – bár eredetileg nem így tervezte – a nagy érdeklődésre való tekintettel lesz újabb Rumini-kötet. Készségesen válaszolt az Olvass mesét! oldal kérdéseire is.
Olvass mesét!: Többször nyilatkoztad, hogy rengeteg ötleted van; mi alapján döntöd el, melyiket írod meg?
Berg Judit: Időnként a kényszer dönti el, hiszen ha megígérek a kiadónak egy könyvet vagy folytatást, ahhoz tartani kell magamat. De általában szeretem a hangulatom alapján kiválasztani; amihez kedvem van, azt csinálom. Úgysem tudok egy könyvet egyhuzamban megírni, muszáj, hogy legyen közben egy kis pihenés, amikor teljesen mást csinálok, mással foglalkozom, akár mást írok.
Tóbiás, a kukásautó karácsonykor gördült be az életünkbe. Hetekig kedvenc volt, most már ugyan kicsit ritkábban veszi le a kisfiam a polcról, de jó ajándéknak bizonyult. Persze tutira mentem, hiszen ha egy mesekönyvnek jármű a főszereplője, az már fél siker. Különösen, ha egy kukásautóról van szó!
A kukásautó érkezése ugyanis egészen pici korától kezdve eseményszámba megy nálunk. Habár már négyéves, ha épp itthon van, még mindig meg kell nézni a szemétgyűjtő járművet és persze integetni a kukás bácsiknak. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nagy lesz, gyakran az a válasz: kukásautó-sofőr. Így aztán rajta volt a listámon Mechler Anna Tóbiás, a kukásautó című könyve, karácsonykor pedig a fa alatt találta a kisfiam.
Egy szép nyári napon Erdővári Manó éppen otthonában olvasgatott, amikor keserves sírás ütötte meg a fülét. Tüstént felkapta a fejét, és elindult megkeresni a hang forrását. Érezte, nem jöhet messziről… csak innen az erdőből. Hamarosan meg is találta: egy egészen kicsi lány zokogott kétségbeesetten egy kis faház verandáján.
– Szia! Erdővári Manó vagyok – mutatkozott be udvariasan Manó. – Miért sírsz?
A kislány meglepődött, egy pillanatra még sírni is elfelejtett. Majd újra folyni kezdtek a könnyei. Csak csorogtak és csorogtak…
– Esthajnalnak hívnak – pityeregte –, és azért sírok, mert nem találom a kedvenc könyvemet. Anyu azt mondta, segít megkeresni, de csak később, mert most dolga van. Mi van, ha nem lesz meg?
– Ne sírj, én segítek megkeresni – ajánlkozott Manó, aki megsajnálta a kislányt.
