Sok-sok szeretet és törődés egy mesében

Varázslatosan szép történetet olvastunk a napokban egy beteg kislányról, akiből aztán – leküzdve a nehézségeket – világhírű balerina lett. A szerző, Belláné Tóth Erika saját, édesanyaként szerzett tapasztalatait örökítette meg a mesekönyvben, amely természetesen happy enddel végződik.

A kislány, akinek a fáján madarak ülnek – ez a kissé rejtélyes cím látható a borítón, ám ha elolvassuk a kötetet, mindenre fény derül.

A mese egy cisztás fibrózisos kislányról, Lénáról szól, de fontos szerepet kap benne egy beteg fa, egy csodálatos, kék pillangó és egy varázsló. S természetesen a kislány édesanyja, akinek álmában az előbbiek megjelennek, mutatva a helyes utat a gyógyulás vagy legalábbis az állapotjavulás felé. A könyv nem csak a testi, hanem a lelki egészségre is hangsúlyt helyez: Léna végül megtalálja azt a tevékenységet, amiben kiteljesedhet.

Szép és sok érzékenységgel megírt mesekönyvet vehetünk kezünkbe

Olvass tovább →

Iskolai kalandozás egy egész tanéven át

Nem minden gyerek egyforma várakozással tekint az iskolakezdésre; van, aki lelkes, más szorong, és legszívesebben az óvodában maradt volna, ismét más kíváncsi, mi történik majd a suliban. Így vannak ezzel a Nagy iskoláskönyvem kis főszereplői is.

A Mesék az iskolakezdéshez alcímet viselő kötetet a könyvtárban találtuk, és mivel a fiamnak tetszettek a grafikák és a téma is, ráadásul viszonylag sok, iskolai témájú mesét tartalmaz, természetesen kikölcsönöztük.

A könyv borítóján a főszereplő gyerekek, két lány és két fiú

A kötetben két kislány és két kisfiú első tanévét kísérhetjük végig kedves, rövid történetek segítségével, már a nyári készülődéstől kezdve. (Ezt a koncepciót egyébként nagyon jónak és hasznosnak találtam.) Többek között ott lehetünk a tanévnyitón és az első napon, betekinthetünk a feladataikba, kiderül, mi az órarend és mit jelent hetesnek lenni, együtt örülünk a félévi és év végi bizonyítványaiknak. Az osztályt nem kerüli el az influenzajárvány sem, s megtudjuk azt is, mi történik, ha a tanító néni beteg. Rengeteg programnak is szemtanúi lehetünk: egyebek mellett a farsangnak, a projekthétnek, az osztálykirándulásnak, igazi színházi előadásnak vagy a rókavadászatnak (ami persze nem igazi vadászat, csupán egy játék). A tanító nénik kedvesek, türelmesek, szeretettel fordulnak a gyerekekhez – minden elsősnek ilyen pedagógusokat kívánok.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 5. rész

Kedden iskola után Panna boldog mosollyal szaladt a kerítéshez, amikor meglátta Marcit.

– Képzeld, kiderült, milyen betegsége van anyának – újságolta. – Apa azt mondta, nincs nagy baj, meg fog gyógyulni, most már kapja a kezelést, és ha minden jól megy, még karácsony előtt hazajöhet.

– Szuper, ez nagyon jó hír – mosolygott Marci vissza, és valóban úgy érezte, hogy tiszta szívből együtt tud örülni Pannával. A kislány egyik karácsonyi kívánsága ezzel talán teljesül, az anyukája felépül, és karácsonykor együtt ünnepelhetnek. De vajon mi lesz a másik vágyával, az aranyszínű dísszel? Marci arra gondolt, hogy bár nagyon szeretne ő is bármi színeset a saját fájukra, ha csak egyet találnának, átengedné Pannának. Már egyszerűen annak is örülne, hogy Panna jókedvű és boldog.

A hét során a gyerekek megbeszélték a szüleikkel, hogy ezúttal Marci is elmegy Dédihez Pannáékkal. Azt természetesen nem kötötték a felnőttek orrára, hogy mit szeretnének ott. Néma izgalommal várták a pillanatot, amikor keresgélni kezdhetnek a padláson, de előbb fel kellett jutniuk. Dédi süteménnyel várta őket, és a falatozás után Panna nem tétovázott sokáig, hamar megkérdezte, felmehetnek-e.

– Miért? – ráncolta a homlokát apa.

– Hátha vannak fent régi karácsonyfadíszek – felelte Panna. – Nagyapa mindig azt mondja, tele van a padlás mindenféle ezeréves holmival.

– Annál azért kicsit fiatalabbak – kuncogott Dédi –, de már én magam sem emlékszem, mi minden van ott a dobozokban. Úgy rémlik, még az én szüleim tárgyai is ott lehetnek.

– A padláson hideg és sötét van – vetette ellen apa.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 4. rész

Panna és Marci vasárnap délelőtt ismét találkoztak az udvaron a hátsó kerítésnél. Panna beszámolt a Dédivel folytatott beszélgetésről, és sajnálkozva állapította meg, hogy nem sok mindent tudott meg. Ám azt sem hallgatta el, hogy szerinte Dédi talán többet tud, csak valamiért nem akarta elmondani neki.

– Akkor hogyan tovább? – kérdezte Marci. – Legközelebb megint beszélsz vele, hátha elárulja azt, amit most nem?

– Nem tudom – biggyesztette a száját Panna. – Egy hétig most nemigen jutok el hozzá. Addig várjunk? És ha utána sem mond semmit? Akkor egy csomó nap elment feleslegesen.

– Van más ötleted? Nekem nem jut más az eszembe – töprengett Marci. – Esetleg… ha több öreggel tudnánk beszélni. Talán valamelyikük többre emlékszik vagy többet elárul.

– Ez jól hangzik, csak hol találunk még öregeket? Neked van dédimamád vagy dédipapád?

– Sajnos nincs, már nem élnek – rázta meg a fejét Marci.

Ebben a pillanatban Panna apukája jelent meg a kertben.

– Panna, gyere, indulunk a régiségvásárba. Keresünk valami kis meglepetést anyának, hátha attól gyorsabban gyógyul – szólt.

Régiségvásár? A két gyerek összenézett. Ugyanarra gondoltak. Épp erre van most szükségük!

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 3. rész

Marci csalódottan nézte, ahogy kinyomtatnak egy komoly, nagyoknak írt kötetből egy oldalt. Hiába tettek színes festéket a gépbe, fekete-fehér lap bukkant elő a végén. Aztán egy mesekönyv részletét tették próbára. Vidám, színes lapok kerültek ki a gépből. Minden gyerek kapott a frissen kinyomtatott oldalból.

– Senki nem érti, mi az oka – mondta a nyomdász. – Rengeteg szakember foglalkozik azzal, hogy a színeket más tárgyakra is át lehessen vinni, kutatók dolgoznak nyomdákban és különleges tudományos intézetekben. De egyelőre hiába a sok erőfeszítés, nem tudni, hogy ezek a festékek miért nem működnek más könyveken és más anyagokon. Úgyhogy ilyen festékek csak a mesekönyveket is készítő nyomdákban találhatók, máshol nincs értelmük, hiszen semmi másra nem használhatók.

Marci elszontyolodva forgatta a papírt, amelyen egy világosbarna mackó piros biciklin kerekezett. Mögötte zöld lombú fák, az út mellett rózsaszín és kék virágok. Szóval ezzel a festékkel nem lehet karácsonyfadíszt színezni – állapította meg magában szomorúan. Pedig a sárga egészen jó lett volna, hasonlított az aranyszínhez, amilyet Pannával szeretnének. Más tervet kell kitalálni. De akkor hol folytassák a nyomozást? – ötlött fel Marciban a kérdés, és gondolatait annyira lefoglalta ez a dilemma, hogy már nem is tudott figyelni a következő teremben arra, hogyan lesz a különálló lapokból könyv.

Délután ismét találkozott Pannával a kerítésnél.

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 2. rész

A fürdés és a fogmosás után Panna még beszélt telefonon az apukájával. Könnyes szemmel tette le. Az anyukája kicsit jobban van, de még szükség van további vizsgálatokra, és az is lehetséges, hogy egy ideig a kórházban kell maradnia. Marci édesanyja megölelte Pannát, majd mielőtt a kislányon úrrá lett volna az elkeseredettség, lekapott egy mesekönyvet a polcról. Következhetett a nap fénypontja minden fakóföldi gyerek számára: a meseolvasás és a könyv lapjain megbújó színes képek.

Anya egy karácsonyi történetnél nyitotta ki a kötetet. A gyerekek csillogó szemmel hallgatták a szeretetről szóló mesét, s kíváncsian pislogtak a lapokra, ahol soha nem látott, színes világ tárult fel. Az egyik oldalon hatalmas illusztráció vonzotta magára tekintetüket: egy feldíszített karácsonyfa. Panna és Marci felkiáltottak meglepetésükben. A fenyő zöld volt, a díszek pirosak, kékek, sárgák, a fa csúcsát pedig egy csodálatos, aranyszínű csillag takarta. Mindketten úgy érezték, még soha nem láttak ilyen szépet. Sokáig nézegették, és arról ábrándoztak, bárcsak ilyen szép karácsonyfa állhatna az ő otthonukban is a közelgő ünnepen. Habár anya folytatta a felolvasást, Marci és Panna gondolatai minduntalan elkalandoztak a meséről.

– Nálunk miért nem lehetnek színes díszek a fán? – kérdezte Marci, bár tudta a választ: Fakóföldön csak a mesekönyvekben látni ilyen csodálatos színeket, a valóságban minden szürke. Még a gyerekek arca és haja is. Legfeljebb fehér és fekete fordulhat még elő.

– De jó lenne egy ilyen szép, zöld fenyő! – sóhajtott Panna.

A gyerekek lefekvés után sem tudták kiverni fejükből a karácsonyfa képét. Feküdtek az ágyban, forgolódtak, ábrándoztak.

– Legalább egy aranyszínű csillagot találnánk valahol – suttogta a sötétben Panna. – Úgy örülnék neki. Nekem az tetszett a legjobban.

– Nekem is – helyeselt Marci. – Vajon honnan lehetne szerezni?

Olvass tovább →

Az aranyszínű karácsonyfadísz 1. rész

Furcsa, barátságtalannak tűnő vidék volt Fakóföld. A szürke égbolton szürke felhők úszkáltak, szürke tavak partján szürke fák bólogattak, szürke ruhás gyerekek szaladgáltak a szürke játszótereken. Minden szürke volt, az emberek, az állatok, a növények is, nem beszélve az épületekről, a járművekről és minden egyéb tárgyról. Senki nem emlékezett, hová tűnt a többi árnyalat ebből a különös országból, s mikor kapta – megérdemelten – a Fakóföld nevet. Egyetlen helyen lehetett csupán más színeket látni, mint a szürke: a mesekönyvek lapjain. Ott zöldben pompáztak a bokrok, piros és kék autó robogott az úton, színes ruhákat viseltek a szereplők. Nem véletlen hát, hogy Fakóföldön a gyerekek nagyon kedvelték a mesekönyveket – sőt a felnőttek is. A legtöbb családban nem telhetett el este meseolvasás nélkül.

Viszont a gyerekek között csak a mesekönyvek szeretetében volt ilyen nagy egyetértés. Hagyománynak számított Fakóföldön, hogy a fiúk és a lányok nem szívesen játszottak egymással, sőt amennyire csak lehetett, kerülték a másik nem tagjait. Az ellenségeskedés oka a múlt homályába veszett. Így Fakóföldön még véletlenül sem lehetett együtt játszó vagy beszélgető kisfiúkat és kislányokat látni. Habár a felnőttek próbálták elsimítani az ellentéteket, a gyerekek makacsul tartották magukat az érthetetlen hagyományhoz – amíg fel nem nőttek. Mert utána szinte varázsütésre már ők sem értették, mi kifogásuk volt korábban a másik nem tagjaival szemben.

Fakóföldön az ünnepek is szürkén teltek: szürke díszek lógtak a szürkészöld karácsonyfán, és szürke csomagolópapír rejtette az ajándékokat, húsvétkor minden hímes tojást szürkére festettek – nem is lehetett másfajta festéket kapni a boltokban –, s a tűzijátékok sem számítottak nagy látványosságnak, mert csupán szürke színű petárdákat lőttek a magasba. A november még annál is elképzelhetetlenül szürkébb volt, mint amilyen más tájakon szokott lenni, és az adventi időszakban szürke fények pislogtak a belvárosokban. A karácsonyt ennek ellenére minden gyerek lelkesen várta, mert még ebben a szürke országban is varázslatos hangulat övezte a szeretet ünnepét.

Olvass tovább →

Valóság és varázslat mezsgyéjén

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy vagány kislányos mesét írjak – ami eddig mindig elmaradt, mert örülök, ha a gyermekemnek szánt, fiús mesékre jut időm. 🙂

Ezért is örültem, amikor Nádasi-Ozsvár Andrea alkotása, a Rebimesék első kötete, a Varázslények kezünkbe került. Ahogy a sorozat címe alapján sejthető, a főhős kislány: Rebeka vagy becenevén Rebi, aki mindig jót akar, mégis állandóan kalamajkába keveredik – hogy aztán a végére megoldja a zűrös helyzeteket. Rebi kalandjai a hat és fél éves fiamnak is tetszettek, többször hangosan felnevetett egy-egy mókás jelenet közben.

A mesékben – ahogy a cím alapján várható – keveredik a valóság és a varázslat világa, különös lények bukkannak fel Rebi környezetében: zűrboszorkány, szárnyas boroszlán, rosszcsont töpp, kobold, nem beszélve a Csíkoshátú Bőröndös Sompolykáról. Vannak köztük kedves és bosszantó figurák is, olykor segítenek Rebinek megoldást találni egy-egy nehézségre, máskor ők maguk jelentik a megoldandó problémát.

Rebi varázslatos világába kalauzol minket a kötet

Olvass tovább →

Barkácsolás tündéres mesében

Vajon hogyan tetszik egy kedves, szeretettel teli, kislányos-tündéres mese a hatéves fiamnak? Izgatottan figyeltem a reakcióit, mert gyermekem az utóbbi időben hajlamos már egy pasztellszínű, állatos könyvre is elutasítóan rásütni, hogy lányos… Kőszegi-Arbeiter Anita kötete, a Csenge tündérkertje – A tündérpalota szerencsére teljesen uniszex zöld színű, így a külső nem okozott fennakadást.

S a belső sem. Habár a történet főszereplője egy kislány, aki az édesanyjával tündérkertet, majd -palotát készít, s természetesen tündérek is felbukkannak a könyvben, a kisfiam mindvégig figyelmesen hallgatta a mesét. A tündérpalota születésének leírása után pedig érdeklődve szemlélte az illusztrációt: „Ilyen lett?” – kérdezte. Egyetlen pillanatig sem tiltakozott, hogy ez lányos mese lenne, sőt a végén azt mondta, tetszett neki. 🙂

A bájos borító mögött kedves, szeretettel teli történet bújik meg

Olvass tovább →

Mese a pöttyös labdáról

A pöttyös labda sokat játszott: gazdái, a kislány és a kisfiú – testvérek voltak – gyakran kiszaladtak vele az udvarra vagy a szomszédba más gyerekekhez. Szállt a pöttyös labda kézről kézre, vidám kacagás töltötte be az utca csendjét, még a felhők is szétszaladtak a nap elől, amikor a gyerekek zsivaja felhallatszott a kék égig. A pöttyös labda ilyenkor érezte elemében magát, élvezte a játékot, nem szédült, nem lett rosszul, amikor pörgették-forgatták, a magasba emelkedett, majd alászállt a gyep felé, s még az sem zavarta, ha véletlenül a földre pottyant, mert valamelyik lurkó nem tudta elkapni. Ha embernek születik, biztos repülőgép-pilóta lett volna, de pöttyös labda volt, és nem is bánta, boldogan élt, és tette a dolgát: szórakoztatta a gyerekeket.

Egy borongós, szürke napon azonban az egyik nagyobb fiú, aki rendszeresen részt vett a mókában, bőr focilabdával érkezett. A kisfiúk azonnal körbevették az új szerzeményt, aztán gyorsan kijelölték a pályát meg a kapukat, és rugdosni kezdték a focilabdát. A lányok bosszankodva nézték a tőlük elpártolt fiúkat, aztán félrevonultak, és játszani kezdtek a pöttyös labdával. Aki bizony csodálkozva szemlélte társát: nem fáj neki, hogy össze-vissza rugdossák? Tócsába pottyant, sárba gurult, nem kímélték a gyerekek. Viszont megbecsülték, nagyra tartották – legalábbis a fiúk. A kislányok nem is vettek róla tudomást, de idővel valahogy egyre ritkábban vették elő a pöttyös labdát. Csoportba gyűlve pletykálkodtak, kacarásztak, virágot tűztek a hajukba, ruhákról beszélgettek.

Olvass tovább →