10+1 örökzöld leporelló

klasszikus leporellók

Ha gyermeked első igazi (vagyis nem puha babakönyv) olvasmányait szeretnéd beszerezni, rengeteg lapozgató, böngésző áll rendelkezésedre a boltokban, webáruházakban. Nem könnyű választani, sőt kimondottan nehéz a hatalmas kínálatban eligazodni. Segítségképpen néhány – egészen pontosan 10+1 – klasszikus alkotást ajánlok első olvasmány gyanánt, amelyek jobbára kaphatóak a könyvesboltokban leporelló (vagy lapozgató) formátumban, de akár a családban is megmaradhattak régebbi, még használható példányok. A baba kis könyvtárát ezek mellett kiegészíthetjük az aktuálisan kapható böngészőkkel, lapozgatókkal, ezekből érdemes a csemete érdeklődésének megfelelően válogatni (állatok, járművek stb.).

Olvass tovább →

Kirándulás a klasszikus mesék világába

A Holle anyó volt az első klasszikus, régi mese, amit felolvastam a fiamnak úgy két évvel ezelőtt. Azt elég barátságosnak és könnyen emészthetőnek éreztem. Az egyéb népmesékkel, Andersen- és Grimm-történetekkel viszont még vártam – attól tartottam, ijesztő lehet a számára. Az elmúlt hónapban azonban magam vettem elő az Andersen-kötetemet, amelyből A császár új ruháját ismertettem meg vele. Úgy véltem, kezdetnek ez jó lesz, hiszen egyáltalán nem félelmetes, viszont annál mulatságosabb mese. Tetszett is neki, a végén jókat kuncogott azon, hogy pucér a császár… 🙂

Aztán az egyik esti olvasáshoz régi mesekönyvet választott a könyvespolcról. A világ leggazdagabb verebe című kötetből korábban már olvastuk az első két történetet, a címadó mellett a jégen csúszkálni akaró nyulacska esetét a rókával, a továbbiakat –  a Csizmás kandúrt, a Jancsi és Juliskát, valamint a hálátlan királyfi és a hálás állatok meséjét – viszont akkor még korainak éreztem. Most azonban a kisfiam kérte, hogy haladjunk tovább a könyvben, én pedig – pillanatnyi habozás után – úgy döntöttem, itt az idő: nézzük meg, hogyan fogadja ezeket, hiszen lassan már öt és fél éves. Azért miközben olvastam, rá-ránéztem az arcára, figyelve a reakciókat, sőt néha meg is kérdeztem, nem félelmetes-e, amit hall…

A sárga könyv az Andersen-kötetem, a feliratos papírborítója már nincs meg

Olvass tovább →

Versbe bújtatott mesék Móricz tollából

Egyik nap azt kérte a fiam, rögtönözzek neki mesét fogmosás előtt, de annyira rövid idő állt rendelkezésünkre addig, hogy – szégyen, nem szégyen – már nem vállalkoztam rá, mert úgy éreztem, ilyen gyorsan nem tudok semmi értelmeset kanyarítani. Viszont felajánlottam neki, hogy mondok verset. Ennek az opciónak általában örülni szokott, mert szereti a költeményeket (természetesen a korának megfelelő alkotások közül választok), de ezúttal ellenállás volt a válasz. Nem akar verset, mesét szeretne. Ekkor gondoltam egyet, és lekaptam a polcról Móricz Zsigmond Állatmesék című könyvét, mely még gyerekkoromból maradt meg (az utóbbi években egyébként kiadták újra). E kötetben versben megírt mesék olvashatók. 🙂 Ebből választottam egy rövidebbet. Akkora sikert arattam vele, hogy lefekvés előtt is ebből a könyvből kellett felolvasnom. 🙂

Mókás történetek versben elmesélve

Olvass tovább →

Aki belelátott a gyerekek fejébe

Ez a cím akár félelmetesen is hangozhat, de semmilyen ijesztő dolog nem következik… 🙂 Egy olyan magyar írónőről szól ez a poszt, akinél jobban talán senki sem örökítette meg a gyerekek észjárását. Janikovszky Éva – merthogy róla van szó – egyes szám első személyben megírt gyerekkönyveit (csak néhány cím: Már megint, Akár hiszed, akár nem, Velem mindig történik valami, Te is tudod?) faltuk kisdiákként. Az iskolai könyvtárból sorra kölcsönöztük ki őket, szinte egymással versenyezve. Imádtam, az osztálytársaim is imádták. Még azok a fiúk is, akik amúgy nem voltak nagy könyvmolyok.

Emlékezetes írás emlékezetes illusztrációkkal

Ezek a kis kötetek kellemes olvasmányok voltak a betűk birodalmába lépő nebulóknak, hiszen viszonylag kevés a szöveg a sok kép mellett, nagyon szórakoztatóak, és könnyen belehelyezkedtünk a főszereplő gyerek lelkivilágába – hiszen „sorstársnak” éreztük. Mert gyerekként tényleg nem értettük, miért kell szót fogadni, milyen válaszokat várnak tőlünk a felnőttek a fura kérdéseikre, és úgy éreztük, mi egészen másmilyen felnőttek leszünk majd…

Olvass tovább →

Egy város, ahol szívesen élnénk…

Létezik egy város, amelynek lakói mókás állatfigurák. Általában vicces nevük van, és emberi módon viselkednek, a világuk is egészen hasonlít a miénkre, valahogy mégis békésebbnek, nyugalmasabbnak tűnik. Gyerekként különösen kedveltem ezt a vidám univerzumot, szívesen nézegettem a képeit. Annak idején a férjem is nagyon szerette Tesz-Vesz Várost – merthogy Richard Scarry örökzöld könyveiről van szó. A kisfiamnak is nagyon bejött.

Tesz-Vesz Város sikerének titka alighanem a rajzok bájosságában keresendő

Olvass tovább →

Gyerekversek modern köntösben

Varró Dániel (gyerek)verseivel alighanem már az is találkozott, aki egyébként egyetlen kortárs költő nevét sem ismeri. A Facebookon többször is össztűzbe került egy-két, újabb tankönyvben megjelentetett költeménye miatt.

Nekünk van itthon gyerekeknek szánt Varró Dániel-verseskötet, az Akinek a kedve dacos címet viseli (Manó Könyvek, 2014). Én magam vásároltam. Én is olvasok fel belőle a fiamnak. És nem én vagyok az egyetlen, magyar szakot végzett anyuka az ismeretségi körömben, aki így tett/tesz.

Friss, modern, játékos, humoros – mondókák apró lázadóknak

Olvass tovább →

Retró gyűjtemény ovisoknak

Emlékeztek még a Dörmögő Dömötörre? A hetvenes-nyolcvanas évek – ma már talán ikonikusnak mondható – gyermekújságja volt. A múlt idő azonban helytelen, mivel a lap ma is létezik. 🙂 Csak mostanság már számtalan konkurense van, és nem az egyetlen, kicsiknek készített magazin.

Hogy miért jutott mindez az eszembe? Van egy régi kötet a könyvespolcomon. A Minerva adta ki 1982-ben a Dörmögő Dömötör megalapításának huszonötödik évfordulójára. Az eltelt negyedszázad – 1957–1982 – legszebb, legjobb verseiből, meséiből, játékaiból készült gyűjteményes kötet a Dörmögő Dömötör meséi címet viseli. Nagyon szerettem gyerekkoromban, sokat forgattuk, így nem kevés lap kijár belőle, ragasztani is kellett. 🙂

Retró és kedves: Dörmögő Dömötör meséi

Olvass tovább →

Hogyan ne vegyünk mesekönyvet?

Kapkodva, rohanva, figyelmetlenül – ez a válaszom a címben feltett kérdésre. A saját káromon tanultam meg, hogyan nem érdemes mesekönyvet venni. 🙂

Azóta mindig rászánom az időt, hogy beleolvassak a kiszemelt kötetbe, vagy rövidebbek esetében akár teljesen végig is olvassam. Legutóbb több mint egy órát töltöttem el a könyvesboltban, két kötet kiválasztása került ennyi időbe. 🙂

Megfizettem a tanulópénzt. Általunk is ismert sorozat egyik részével – kisvakondos könyvvel – jártam úgy, hogy siettem, beledobtam a kosárba, és mentem is. Otthon derült csak ki, hogy a cselekménnyel szemben erős kifogásaim vannak. Rögtönöztem valamit, és azóta is a saját változatomat mesélem a képekhez.

Jóhiszeműen vásároltam, hiszen ebből a sorozatból akkor már volt könyvünk, és az remek kis mese, mindketten nagyon szeretjük. Nem feltételeztem, hogy ugyanennek a szériának egy másik darabja ennyire más szellemben születhetett.

Hogyan vegyünk akkor mesekönyvet?

Olvass tovább →

Öt klasszikus kedvenc leporellóként

Széthajtogatható leporellókkal kezdtük az olvasást a kisfiammal. Akkor, amikor már meg tudtam támasztani az ölemben úgy, hogy közben a könyvet is tarthassam. Nézegette a színes képeket, én meg olvastam a szöveget. Amíg meg nem tanultam fejből őket. 🙂 Először verseket. Később meséket is. Néha még ma is előveszi ezeket, amikor – általában hosszabb történetek után – még valami rövidebbet választhat lefekvés előtt.

Olvass tovább →