A bárányfelhők leckéje

A szikrázóan kék égen csupán néhány bárányfelhő úszkált. Két kis – egymásra nagyon hasonlító – felhőcske pedig szorosan egymás mellett haladt. Testvérek voltak: Csuszi és Zebi.

Ezen a csodaszép napon önfeledten élvezték a jó időt, miközben a tájat szemlélték. Késő tavasz volt, a fák, bokrok zöld ruhát öltöttek, és színes virágok pompáztak mindenfelé. Csuszi és Zebi gyönyörködve nézegették az alattuk elterülő erdőket, mezőket, réteket, szépen gondozott kerteket.

Az egyik falu határában egy kisfiúra lettek figyelmesek. A gyerek kavicsokat szedegetett a földről, majd a kövekkel a közeli állatokat vette célba. Megpróbálta eltalálni a tölgyfán éneklő rigót, s miután az ijedten elrepült, egy verebet igyekezett megdobni. Szerencsére a veréb is idejében fel tudott röppenni. Egy arra kóborló macskát szintén megcélzott a fiú, de elvétette – a cica rémülten menekült. Miután több állatot nem látott a közelben, a gyerek a virágokat szemelte ki újabb célpontnak. Mivel – az állatokkal ellentétben – a növények nem tudtak elugrani, de még csak elhajolni sem, néhány virágnak letört a feje.

Csuszi és Zebi bosszúsan néztek össze, nem tetszett nekik a fiú viselkedése. Sajnálták az állatokat és a tönkrement virágokat is.

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története – 2. rész

Másnap hasonlóan kezes bárányként viselkedett, és egyszer csak tényleg kitárult a kapu. A lovacska az első pillanatban el sem hitte, hogy végre kisétálhat rajta. De lovasa magabiztos kézzel pontosan arra irányította. A lovacska örömében felnyerített. Legszívesebben kirohant volna, de tudta, még nem érkezett el a megfelelő pillanat. Méltóságteljesen kilépegetett, és látta, hogy közben édesanyja is kapott egy lovast, és követik őket. Ez azonban a legkevésbé sem zavarta abban, hogy véghez vigye a tervét.

Amikor a rétre értek, a lovacska vadul hánykolódni kezdett, majd két lábra ágaskodott, és megrázta magát. A lovasa kapaszkodott, miközben igyekezett megfékezni, de a lovacska olyan erővel próbált szabadulni, hogy a férfi nem tudta tartani: leesett róla. A lovacskának nem kellett több, vad vágtába kezdett. Élvezte a sebességet, a szabadságot, azt, ahogy a szél belekap a sörényébe. Végre nem irányítja senki, száguldhat! Mögötte kiabáltak, az édesanyja is nyerített, de a lovacska nem figyelt rájuk. Csak suhant, suhant előre, már a rét szélén járt, de ezúttal nem fordult vissza, ahogy szokott. Még, még, még – gondolta mohón, és tovább robogott. Átugrott a bokrokon, ki a szántóföldre, majd egy legelő következett, és váratlanul egy szikla bukkant fel. A lovacska megtorpant, de a nagy lendület vitte tovább, és képtelen volt megállni. A szikla alatt folyó húzódott, a lovacska belepottyant. A mederben éles, hegyes kövek bújtak meg, felsértették a lovacska lábát.

Olvass tovább →

A szilaj lovacska története

Élt egyszer egy kedves, fiatal lovacska, aki nagyon szeretett szabadon vágtatni. Szerencséjére ezt sokszor megtehette az otthonához közeli réten. Az édesanyja néha ugyan figyelmeztette, hogy ne rohanjon ész nélkül, mert annak könnyen baleset lehet a vége. A lovacska azonban nehezen hitte el ezt. Ugyan mi baj történhet vele a réten?

Egyik nap a karámban bámészkodott édesanyja mellett. Alig várta, hogy újra kiengedjék kicsit, és kedvére roboghasson a fűben. Mikor mehetek már? Mikor mehetek már? – zakatolt fejében a türelmetlen kérdés.

Végre megérkeztek az emberek, ám most nem tárták előtte szélesre a kaput. Beléptek, majd gondosan bereteszelték az ajtót. Nem üres kézzel jöttek; a lovacska felismerte a nyerget és a zablát. Sokszor látta már a többi lovon, édesanyján is. Vajon most kire teszik fel ezeket? – töprengett. Megrémült, amikor észrevette, hogy egyenesen felé közelednek.

Olvass tovább →