Mikor ajándékozok könyvet a gyereknek?

Röviden a válasz a címben feltett kérdésre: mindig. 🙂 Azaz pontosabban minden olyan alkalomkor, amikor kap valamit. A játékok mellé mindig teszünk könyvet is. Van, hogy egyet, máskor kettőt, sőt – bevallom – néha hármat is. 🙂 (Ha anya nem bír magával a könyvesboltban vagy az online rendeléskor…)

Nézzük végig időrendben az esztendőt:

  • húsvétkor a nyuszi eldug az udvarunkon néhány csokitojást és egy-két apróságot (tényleg kisebb játékokat), ilyenkor mindig rejtőzik egy könyv is valahol, és hogy ne legyen vizes/harmatos/sáros, általában egy irattartó nejlonban (népszerű nevén bugyiban) van elhelyezve;
  • a gyereknap is remek alkalom a könyvállomány gyarapítására, ilyenkor egy kötetet szoktunk ajándékozni;
  • Mikuláskor a kitisztított csizmácska mellett is ott van egy (néha két kisebb) mesekönyv;
  • természetesen karácsonykor sem hiányozhat a fa alól a könyvcsomag (ez két-három új kiadványt jelent);
  • a születésnapján ugyancsak adunk neki mesekönyvet (általában kettőt);
  • mint ahogy a névnapján is (rendszerint ugyancsak két kötetet).
Karácsonyi ajándékba kapott mesekönyvek
2019 karácsonyán ezeket a könyveket találta a kisfiam a feldíszített fa alatt

Olvass tovább →

Nyaralás közben is olvasunk mesét

Találós kérdés: mi az, ami nem hiányozhat a családunk nyaralós pakkjából? Természetesen a mesekönyv. 🙂 A nyár, az utazás, a kalandok nálunk nem ok arra, hogy lemondjunk a mindennapi meséről.

Habár egy kiruccanás felborítja a szokásos napi menetrendet – és ez így is van jól –, akadnak olyan rutinjaink, amelyeket ilyen alkalmakkor sem hagyunk el. A csendes pihenőhöz kiránduláskor már nem ragaszkodunk, hatévesünk anélkül is simán végigpörgi a napot (korábban, amikor még igényelte a napközbeni pihenést, igyekeztünk úgy tervezni a programot, hogy ne maradjon el), ellenben a lefekvés előtti meseolvasáshoz üdülés közben is ragaszkodunk. Nem csak én, a gyermekem is. 🙂

Az utazás órái ugyancsak remek alkalmat kínálnak a mesélésre. Én sajnos kevésbé bírom a mozgó járműben olvasást, viszont mesét fejből is lehet mondani vagy improvizálni, úgyhogy akár így, akár úgy, de kiválóan el lehet vele tölteni a vonatozás/autózás/buszozás/repülés – olykor hosszúnak tűnő – perceit.

Olvass tovább →

Mindennapi olvasmányaink

Nagy volt a csend a blogon az utóbbi hetekben – megérkezett a jó idő, és többet vagyunk a szabad levegőn, de ez nem jelenti azt, hogy nem olvasunk, csak azt, hogy kevesebb időm jut írni. 🙂

Az olvasás továbbra is a napirendünk része. Hatéves múlt tavasszal a kisfiam, így bizonyos szokásokat lassan elhagyunk – a délutáni alvást például már nem nagyon igényli. Az ebéd utáni olvasás azonban fix program maradt, alvás helyett ugyanis csendes pihenőt tartunk, amelynek az aktuális könyvben való haladás is része. Utána még rajzolgatunk, színezünk, kézműveskedünk valamit, mielőtt visszatér a pörgősebb játékokhoz.

Egyre több helyet kérnek a polcon

Az esti rutinban változatlanul fontos szerepet tölt be a meseolvasás. Lefekvés előtt – a rendelkezésünkre álló időtől és az adott írás hosszától függően – egy-két történetet elolvasunk, olykor-olykor pedig kezünkbe kerül egy-egy verseskötet is a végén. Mostanában már gyakran választunk hosszabb, folytatásos történetet is, az utóbbi heteinket például Berg Judit Lengemesék sorozata uralta, végigolvastuk mind a négy könyvet, sőt utána még a könyvtárból kölcsönzött Lengekalendáriummal is megismerkedtünk.

Olvass tovább →

Egy nyuszigyerek hétköznapjai

Misuval, az aranyos kisnyuszival másfél éve találkoztunk először, és bár végigolvastuk a kötetet, komolyabb hatást nem gyakorolt sem a gyermekemre, sem rám. Néhány hete a könyvtárban ismét megtetszett a fiamnak ez a könyv, és újra kihoztuk, én pedig kíváncsian vártam, hogy a második találkozás milyen eredménnyel jár. Rotraut Susanne Berner Misu mindenre kíváncsi című könyvéről van szó, amelyet a borító hátulján két-öt éves gyerekeknek ajánlanak.

Nagyon bájosak a rajzok, a szereplők pedig igazán szerethetőek

Másfél éve négyéves volt a fiam, így éppen az érintett korosztályba tartozott, ennek ellenére nem kedvelte meg különösebben ezt a könyvecskét. Pedig korrektül megírták, a rövid történetek kedvesek, a nyuszigyerek életének hétköznapi pillanatait villantják fel, az epizódokban pedig bármelyik gyerek magára ismerhet. Egyszer elolvastuk, különösebb reakciót nem váltott ki a gyermekemnél, és nem is kérte az újraolvasást. Nekem magamnak is furcsa érzésem volt a kötettel kapcsolatban. A mesék inkább kis novellákra emlékeztettek, mintsem mesékre, s bár a történetek csattanóval végződtek, az volt a benyomásom, hogy ezeket csak én, a felnőtt értem és értékelem, a négyéves gyerek nem igazán. Vajon hogyan tetszhet ez a könyv egy kétéves apróságnak? – merült fel bennem az azóta is megválaszolatlan kérdés. Mintha nem is gyerekeknek, hanem szülőknek írták volna – fogalmazódott meg bennem a gondolat.

Olvass tovább →

Mi volt a karácsonyfa alatt?

Nálatok mi volt a karácsonyfa alatt? Nálunk társasjáték, puzzle, kisautó – mert mégiscsak az a legjobb ajándék 🙂 –, földgömb és természetesen gyerekkönyvek – mert az sem hiányozhat. A gyermekünk minden jelentősebb alkalomra – névnap, születésnap, karácsony, Mikulás – kap könyvet. Így szépen gyarapodik a könyvtára, és mindig örülni is szokott neki.

Idén a Scolar Kiadó kedvelt hajtogatós sorozatának –  Mit? Miért? Hogyan? – egyik kötetét és Berg Judit Lengemesék-szériájának második részét találta a kisfiam a karácsonyfa alatt.

Közös felfedezésre várnak

Olvass tovább →

Olvasmányok türelmetlen totyogóknak

Amikor a kisfiam körülbelül másfél éves volt, nagyon szeretett lapozni. Lehetőleg minél gyorsabban. 🙂 Így átengedtem neki ezt a feladatot a közös olvasások alkalmával, mert nem akartam, hogy kedvét veszítse, viszont a gyors lapozgatás nem könnyítette meg a felolvasást.

Nemrég írtam egy bejegyzést arról, milyen áthidaló megoldásokat alkalmaztam, hogy a káposzta is megmaradjon, és a kecske is jóllakjon. 🙂 Az egyik trükköm az volt, hogy beszereztem néhány rövid szövegű könyvecskét. Ekkor még szigorúan csak a keménylaposak kerülhettek a kezébe, előfordult ugyanis, hogy azok sem bírták a kiképzést, elszakadtak. Sima papír szóba sem jöhetett kétéves koráig (addigra már a képek jobban érdekelték, mint a lapozás).

Néhány ismert klasszikus nekünk remekül bevált. Kellően rövidnek és szórakoztatónak bizonyultak. Íme.

Olvass tovább →

Üdvözlet a lengék különös világában

Ez a nyár a hosszabb, folytatásos mesékről is szólt számunkra, hiszen Kányádi Sándor Világlátott egérkéje után egy másik, több esténket betöltő történetbe kezdtünk. Berg Judit Lengemesék sorozatának első, Tavasz alcímet viselő könyvét olvastuk, amelyikben több, egymáshoz első pillantásra talán lazán, de mégiscsak szervesen kapcsolódó mese található. A sorrendet mindenesetre nem érdemes felcserélni, hiszen vannak olyan visszautalások, illetve következmények, amelyek csakis az előzmények ismeretében érthetőek meg.

Füttyös Vilkóval, a könyv főszereplőjével könnyen azonosul egy gyerek: Vilkó éles eszű, merész, és alig várja, hogy belépjen a felnőttek világába, ám hiába ügyesebb, okosabb és bátrabb társainál, a haja nem akar bebarnulni – s bizony ez a feltétele annak, hogy felnőtté avassák. Így hiába vágyakozik, gyerek marad… Ráadásul gyakran megbüntetik, mivel rendre feszegeti, sőt néha megszegi a szabályokat. Viszont remek ötletei vannak, például veszélyjelző hálózatat épít ki a Nádtengerben.

Füttyös Vilkóval könnyen azonosulhatnak a gyerekek

Olvass tovább →

Az újdonság varázsa

Nemrég gondoltam egyet, és amikor láttam, hogy ötéves gyermekem tanácstalanul ácsorog a könyvespolc előtt, nem tudva, mit is válasszon aznap este, elővettem egy olyan kötetet, amelyiket korábban gyakran olvastunk, a fiam szerette is, az utóbbi időben viszont nem került a kezünkbe. A sün, akit meg lehetett simogatni nekem is kedvelt gyerekkori olvasmányom volt, Mihail Pljackovszkij írásai és Vlagyimir Szutyejev rajzai pedig egy mai gyereket is képesek elbűvölni, legalábbis a kisfiamnak annak idején nagyon „bejöttek”. Úgy másfél-két esztendeje sokszor forgattuk ezt a kötetet (korábban írtam is róla itt és itt), viszont jó ideje nem vettük elő. Eddig.

A sün, akit meg lehetett simogatni – mintha először olvastuk volna

Olvass tovább →

Kányádi Sándor világcsavargó egérkéje

Megakadt a szemem tavasszal többször is Kányádi Sándor Világlátott egérke című kötetén, ahogy a könyvespolc előtt sétáltam, ám végül szomorú apropó kapcsán emeltem le onnan. Az erdélyi költő-író halála után néhány nappal vettem elő, hogy elkezdjem felolvasni a fiamnak. Már régóta terveztem, gondolkodtam rajta, hogy talán már jöhetne… Végre tettre váltottam az ötletet, és tettem egy próbát vele.

A borítón szereplő kép már a végkifejletre utal

A Világlátott egérke 1985-ös (tudomásom szerint első) kiadása a Már tudok olvasni sorozatban jelent meg, és amint az évszámból sejthető, igen, az én gyerekkori kötetem volt. Szerettem ezt a könyvet, sokszor elolvastam kisiskolásként. Emlékeim szerint fordulatos, mégis könnyen olvasható meseregényről van szó, amelyben a szimpatikus főszereplő egérkét hamar szívembe zártam, és nagyon tetszett a végkifejlet is, amelyben a kis világjáró igazi otthonra talál.

Olvass tovább →

Hogyan olvassunk türelmetlen totyogóval?

Hogyan olvassak fel az 1-2 éves gyereknek, ha türelmetlen/csak lapozni szereti a könyveket/egyáltalán nem érdeklik a mesék? – vetődnek fel gyakran ezek a kérdések a közösségi oldalak különféle baba-mama csoportjaiban, felületein. Magam is szembesültem ezekkel a problémákkal, amikor a fiam kisebb volt. Ő is nagyon szeretett például lapozni, lehetőleg minél hamarabb… 🙂

Van néhány ötlet, amelyik nekem bevált… 🙂 Azóta persze eltelt már pár év, de visszanézve azt mondhatom, eredményesek voltak a praktikák. A fiam régóta türelmesen figyel a felolvasások során. (Természetesen már nem érdekli az öncélú lapozgatás sem – ez azért ötévesen nem csoda). Nem maradhat el egyetlen nap sem az olvasás – ő maga ragaszkodik hozzá. De ennek én nagyon örülök, mert ez minden nap jelent számunkra egy kis minőségi együtt töltött, „összebújós” időt.

Olvass tovább →