Hogyan olvassunk türelmetlen totyogóval?

Hogyan olvassak fel az 1-2 éves gyereknek, ha türelmetlen/csak lapozni szereti a könyveket/egyáltalán nem érdeklik a mesék? – vetődnek fel gyakran ezek a kérdések a közösségi oldalak különféle baba-mama csoportjaiban, felületein. Magam is szembesültem ezekkel a problémákkal, amikor a fiam kisebb volt. Ő is nagyon szeretett például lapozni, lehetőleg minél hamarabb… 🙂

Van néhány ötlet, amelyik nekem bevált… 🙂 Azóta persze eltelt már pár év, de visszanézve azt mondhatom, eredményesek voltak a praktikák. A fiam régóta türelmesen figyel a felolvasások során. (Természetesen már nem érdekli az öncélú lapozgatás sem – ez azért ötévesen nem csoda). Nem maradhat el egyetlen nap sem az olvasás – ő maga ragaszkodik hozzá. De ennek én nagyon örülök, mert ez minden nap jelent számunkra egy kis minőségi együtt töltött, „összebújós” időt.

Olvass tovább →

Mit olvas a maci?

Ez most nem egy újabb mese címe… 🙂 A honlapon – például a kezdőoldalon – illusztrációként látható mackóról van szó, amelyik a fűben ülve könyvet tart. Néhány kulisszatitok következik az Olvass mesét! készítéséről… 🙂

Szóval a képen lévő retró maci a sajátom, a névadó ünnepségemen kaptam sok-sok évvel ezelőtt. Nem mai darab… 🙂 (Fiatalabbak kedvéért: a névadó ünnepség volt hivatott a keresztelőt pótolni a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a templomba járást és a vallásgyakorlást kevésbé támogatta a hatalom.) A fényképen egy aprócska könyv van a mackó kezében, azért ezt választottam a könyvespolcomról, mert kényelmesen elfért a maci ölében. A kötet pedig nem más, mint Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című klasszikusa. Természetesen a fotó is saját, illetve a férjem segített az elkészítésében.

Olvass tovább →

Taknyos Traktor és társai

A Garázs bagázs tagjai közül többen parkolnak a könyvespolcunkon – és szerencsére nem csak parkolnak, hanem időnként a kezünkbe is kerülnek. Először Turbó Brúnó, a versenyautó gurult be, majd Taknyos Traktor érkezett, végül Henger Henrik, az óvodakerülő úthenger. De van rá esély, hogy nem ő volt az utolsó… 🙂

Egy könyvesboltban vettem észre ezt a sorozatot. Beleolvasva mókásnak (erről már az említett nevek is árulkodnak) és jól megírtnak tűnt a szöveg, a rajzok jópofák, a garázs lakóinak pedig karakteres személyiségük van. Járműrajongó kisfiúval megért egy próbát, és sikert aratott.

Olvass tovább →

Nagy betűs gyerekkönyvek

Minden olvasni szerető ember életében vannak emlékezetes – „nagybetűs” – könyvek. Gyerekkötetek is. Nekem is akad, nem kevés… De most nem ezekről szeretnék írni. Hanem a szó szerint nagy betűs könyvekről. 🙂

Miért fontos, illetve jó, ha az átlagosnál nagyobb betűkkel tördelik a szöveget egy gyerekkönyvben? Nekem két ok jutott eszembe. Egyrészt így a kevésbé jól látó emberek – például a koruk okán gyakran már olvasószemüvegre szoruló nagyszülők – is el vagy még inkább fel tudják olvasni őket. Másrészt az olvasni tanuló gyerekeknek is könnyebb így gyakorolni. Akár – ha van – a kistestvérüknek is felolvashatnak, s ez a nemes feladat talán még jobban motiválja őket arra, hogy belépjenek az olvasók világába.

Olvass tovább →

Aki belelátott a gyerekek fejébe

Ez a cím akár félelmetesen is hangozhat, de semmilyen ijesztő dolog nem következik… 🙂 Egy olyan magyar írónőről szól ez a poszt, akinél jobban talán senki sem örökítette meg a gyerekek észjárását. Janikovszky Éva – merthogy róla van szó – egyes szám első személyben megírt gyerekkönyveit (csak néhány cím: Már megint, Akár hiszed, akár nem, Velem mindig történik valami, Te is tudod?) faltuk kisdiákként. Az iskolai könyvtárból sorra kölcsönöztük ki őket, szinte egymással versenyezve. Imádtam, az osztálytársaim is imádták. Még azok a fiúk is, akik amúgy nem voltak nagy könyvmolyok.

Emlékezetes írás emlékezetes illusztrációkkal

Ezek a kis kötetek kellemes olvasmányok voltak a betűk birodalmába lépő nebulóknak, hiszen viszonylag kevés a szöveg a sok kép mellett, nagyon szórakoztatóak, és könnyen belehelyezkedtünk a főszereplő gyerek lelkivilágába – hiszen „sorstársnak” éreztük. Mert gyerekként tényleg nem értettük, miért kell szót fogadni, milyen válaszokat várnak tőlünk a felnőttek a fura kérdéseikre, és úgy éreztük, mi egészen másmilyen felnőttek leszünk majd…

Olvass tovább →

A kisfiú, aki legyőzte a félelmét

Franklin, a kisteknős kedves barátunkká vált az idén, mióta először kölcsönöztünk a könyvtárból róla szóló könyvet. A zöld sorozatnak több darabját olvastuk azóta, a kisfiam megszerette Franklint és barátait (és én is). Franklinnel jobbára olyan hétköznapi kalandok esnek meg, amilyenek bármelyik gyerekkel megtörténhetnek. A mesék emberiek (noha állatfigurák a szereplők, akik persze emberi körülmények között élnek), erőszakmentesek, egy-egy, a gyerekek világára jellemző problémát, kérdéskört járnak körbe, és kínálnak megnyugtatónak tűnő megoldást – erről itt írtam már korábban a blogon.

Hogy most miért vettem újra elő Franklint? Nagy segítségünkre volt a közelmúltban. A gyermekem kisebb rutinműtéten esett át novemberben. Először műtötték, először altatták, s bár régebben éjszakáztunk már kórházban, arra nem emlékezett már. Én pedig igyekeztem felkészíteni, mire számítson. Októberben láttam meg egy könyvesboltban a Franklin és a bátorság című kötetet, amelyben a teknősnek picit megreped a páncélja, és meg kell műteni. Megvásároltam a könyvet, és néhány nappal az operáció előtt elővettem a kisfiamnak, aki megörült Franklinnek. (Annak meg különösen, hogy ez a sajátja lett, és nem kell visszavinni a könyvtárba.)

Ez a könyv is segített, hogy a fiam bátran vegye az újabb akadályt

Olvass tovább →

Ünnepi hangulat Pettsonékkal

Ha karácsonyra készülve keresünk gyermekünknek valami szívet melengető olvasmányt, akkor a Pettson karácsonya remek választás. (Különösen akkor, ha a gyermekünk egyébként is szereti a fura öreg és a beszélő kandúr történetét. De ha még egy kötetet sem olvastunk a sorozatból, akkor sem lőhetünk mellé ezzel a könyvvel, sőt minden valószínűség szerint továbbiakat is kezünkbe veszünk majd. Vigyázat, függőséget okoz! :-))

Emberi, szerethető, mégsem csöpögős történet

A sztori szerint Pettson és Findusz karácsonyra készülnek, ám az öreget baleset éri szenteste előtt; a lába megsérül. Így nem tud elmenni a boltba, nem tudnak karácsonyfát állítani, és – bár ennivalójuk éppen van – Findusz teljesen kétségbeesik, milyen ünnepük lesz így. Aztán mégis csodálatos karácsonyuk kerekedik, köszönhetően annak a fantasztikus közösségnek, amelynek Pettson és Findusz is tagja. A történet vége kedves, valóban megható, ugyanakkor mégsem csöpög a sziruptól. Elegánsan, ugyanakkor egyértelműen mutatja meg az ünnep lényegét.

Olvass tovább →

Varázserejű cicák zsebben és könyvben

A Maszat-könyvek után újabb Berg Judit-sorozatot kezdtünk olvasni az utóbbi hónapokban, mégpedig a Cipelő cicákat. A Cipelő cicák a cirkuszban című kötet volt az első, amelyiket kikölcsönöztük a könyvtárból, majd jött a Cipelő cicák a városban – ez immár másodszor van nálunk –, és beszereztünk egy saját darabot is, a Cipelő cicák a hátizsákban címűt.

A zöld kötetben többek között kempingezés és túrázás közben találkozhatunk a cicákkal

A történet főszereplői három testvér és huncut Cipelő cicáik, akik varázserővel rendelkeznek. Ők azok, akik mindenféle mókát kitalálnak, akik sokszor nagy felfordulást okoznak – és persze a gyerekeket szidják meg a cicák miatt, hiszen a felnőttek számára a kedvencek csupán élettelen játékok –, ők alkotnak zoknifát a játszótéren, és megeszik az összes tejfölt a család elől, amikor kempingezni mennek. De ugyanakkor ők azok is, akik megleckéztetik a csúnyán viselkedő nagyfiúkat és az erdőben a szemetet eldobáló családot, segítenek megmenteni a cirkuszi előadást, lovagi tornát rögtönöznek a várromnál kis gazdáik szórakoztatására, és a vacsoránál megeszik helyettük a kenyérhéjakat. Persze úgy, hogy anya és apa ne vegyék észre…

Olvass tovább →

A szurikáta és az ecsetfülű malac

A szurikáták kétségtelenül a természetfilmek és az állatkertek sztárjai. Mosolyra késztetnek fürge mozgásukkal, mókás arcukkal, a két lábon figyelő őrszemmel. Kicsik, aranyosak, nagyon szerethetőek. Éppen ideálisak mesehősnek! Erre gondolhatott Julia Boehme is, amikor megírta Tafiti, a szurikáta és legjobb barátja, Pamacs, az ecsetfülű malac történetét.

Nemrég kölcsönöztük ki a könyvtárból a Tafiti és Pamacs repül című könyvet, és nagy sikert aratott. Bár a sorozat első kötetét – Tafiti és Pamacs világgá megy – még nem olvastuk, az alkotás így is tökéletesen élvezhető volt. Mindketten imádtuk a laza szurikáta és a segítőkész malac ötletes, vicces sztoriját. A mesekönyv kicsit nagyobb gyerekeknek való, én négyéves kortól ajánlanám, amikor a gyermekünk már képes hosszabb történeteket is követni, akár estéről estére. Jó választás olyan csemetéknek is, akik nemrég tanultak meg olvasni.

Vajon hogyan kerülhetett Tafiti és Pamacs a különleges léghajóba?

Olvass tovább →

Folytatásos történetek

Új lépcsőfokhoz értünk a nyári hónapokban: az utóbbi hetekben már egészen hosszú, egy szusszanásra nem végigolvasható mesék is a kezünkbe kerültek. Azaz beléptünk a folytatásos történetek világába, amikor este felvesszük az előző nap elejtett szálat, és tovább izgulunk a főhősökért. A kisfiam már ügyesen követi ezeket a napról napra kibontakozó sztorikat. Néha visszakérdez egy-két régebben olvasott részletre, de rendszerint mindenre emlékszik (ez amúgy már a kérdéseiből is kiderül, jobbára csak a pontosabb értelmezés végett teszi fel őket).

Az első ilyen jellegű kötetünk tulajdonképpen Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című, általunk főleg tavaly nyáron olvasgatott mesekönyve volt, abban azonban a rövidebb epizódok csak meglehetősen lazán kapcsolódnak egymáshoz.

A most olvasott könyvek esetében azonban már egyértelműen összefüggő, hosszabb történetekről van szó – kicsit olyan, mintha regényt olvasnánk. 🙂 Találkoztunk olyan alkotásokkal, amelyek alapból fejezetekből állnak, más részük viszont csak egyszerűen hosszú, de nem tagolt – ezekben az esetekben a rendelkezésünkre álló idő és a mese fonala dönti el, mely pontokon hagyjuk abba, illetve folytatjuk másnap.

Dumbo története a könyvtárban akadt a kezünkbe

Olvass tovább →