Erdővári Manó és a hóvirágok

Egy késő téli, borongós napon Erdővári Manó meleg szobájában olvasgatott, miközben finom gyümölcsteáját kortyolgatta. Élvezte a pihenést, a csendet és a nyugalmat, szerette ezeket a téli délutánokat, amikor tulajdonképpen semmi nem történt, csak egyszerűen jó volt a szoba melegéből kitekinteni a fagyos világra.

Manó teljesen belemerült az olvasásba, épp a legizgalmasabb résznél tartott, amikor valaki kopogtatott az ajtón. Mi tagadás, Manó nem örült annak, hogy megzavarták. Félretette a könyvet, magában morogva felállt, és ajtót nyitott. A küszöbön jó barátja, az erdőben élő kedves kislány, Esthajnal toporgott fülig érő szájjal.

– Itt a tavasz! – kiáltott lelkendezve köszönés helyett.

– Hol? – kérdezett vissza csodálkozva Manó.

– Hát az erdőben – vágta rá Esthajnal, és karjával nagy kört rajzolt, a környező fákra mutatva. – Gyere, keressünk hóvirágot!

– Szerintem nem nyílnak még a hóvirágok – jegyezte meg óvatosan Manó, bár észrevette, hogy meglepően enyhe az idő. Inkább csak nem volt kedve kimozdulni, szívesebben olvasta volna tovább a könyvét.

– De, már találtam néhányat útközben!

– Tényleg? – ámult el Manó, és kezdett kíváncsi lenni. Már ennyire tél végén járnának? Nem is figyelte a naptárt.

– Vedd fel a kabátod, és gyere! – sürgette Esthajnal, Manó pedig némi habozás után magára öltötte télikabátját és sapkáját.

Olvass tovább →

A csillogó gyümölcsű almafa 1. rész

Egy napon Erdővári Manó – szokásához híven – délutáni sétára indult az erdőben. Az őszi nap melegen sütött, csupán néhány bárányfelhő kószált az égen, a falevelek pedig ezernyi színben ragyogtak. Manó élvezte a sétát, és úgy döntött, ezúttal nem a jól ismert útvonalat választja, hanem a nagy tölgyfánál balra fordul. Arrafelé csak ritkán kószált.

Hamarosan olyan helyre érkezett, ahol korábban még soha nem járt. Érdekes, hogy voltak az erdőnek olyan részei, amelyeket még sosem látott! Hiszen annyi esztendeje élt már itt! De a sűrű rengeteg, amely otthont adott neki, valóban hatalmas volt.

Egy tisztáson csodálatosan szép almafára bukkant. A fa tele volt érett, piros almákkal. Önmagában ez ősszel egyáltalán nem lett volna meglepő, csakhogy ezek az almák hihetetlenül csillogtak is. Manó kicsit meghökkent a szokatlan látványon. Közelebb ment, és megpróbált megérinteni egyet a gyümölcsök közül, ám a fa arrébb húzta az ágát Manó keze elől. Manó megdöbbent, még nem tapasztalt ilyet. Újra a gyümölcsök felé nyúlt, az eredmény pedig most is ugyanaz volt: a fa elhúzta az ágát.

Olvass tovább →