Az éhes sárkány és a királylány 2. rész

A királylány szeme elkerekedett. Mi tagadás, nem ilyen végkifejletre számított! Most mitévő legyen? Nem szeretne sárkányeleség lenni!

– Már úgy lefogytam itt, csupa csont és bőr vagyok, egy ekkora sárkány nemigen lakna jól velem – hadarta a királylány, mert hirtelen ez jutott eszébe mentő ötletként.

– A semminél ez is jobb – ismételte meg a sárkány első feje, amit néhány perccel korábban mondott.

– És utána a te részedet is megehetem a maradékból – fűzte hozzá a második, a többiek pedig lelkesen bólogattak.

Hűha, ennek a fele sem tréfa – gondolta a királylány, és agyában rémülten kutatott valami hatásos kifogás után. A következő pillanatban új ötlete támadt.

– És mondd csak, sárkány, mihez kezdtél a kerted tönkrement termésével? – kérdezte a királylány, miközben igyekezett nyugodt maradni.

– Mihez kezdtem volna? – nézett rá csodálkozva mind a hét fej. – Ott hever a földön, ha csak a madarak rá nem jártak. Ugye nem gondolod, hogy azt kellene megennem helyetted? – gyanakodott a sárkány.

Olvass tovább →

Kirándulás a klasszikus mesék világába

A Holle anyó volt az első klasszikus, régi mese, amit felolvastam a fiamnak úgy két évvel ezelőtt. Azt elég barátságosnak és könnyen emészthetőnek éreztem. Az egyéb népmesékkel, Andersen- és Grimm-történetekkel viszont még vártam – attól tartottam, ijesztő lehet a számára. Az elmúlt hónapban azonban magam vettem elő az Andersen-kötetemet, amelyből A császár új ruháját ismertettem meg vele. Úgy véltem, kezdetnek ez jó lesz, hiszen egyáltalán nem félelmetes, viszont annál mulatságosabb mese. Tetszett is neki, a végén jókat kuncogott azon, hogy pucér a császár… 🙂

Aztán az egyik esti olvasáshoz régi mesekönyvet választott a könyvespolcról. A világ leggazdagabb verebe című kötetből korábban már olvastuk az első két történetet, a címadó mellett a jégen csúszkálni akaró nyulacska esetét a rókával, a továbbiakat –  a Csizmás kandúrt, a Jancsi és Juliskát, valamint a hálátlan királyfi és a hálás állatok meséjét – viszont akkor még korainak éreztem. Most azonban a kisfiam kérte, hogy haladjunk tovább a könyvben, én pedig – pillanatnyi habozás után – úgy döntöttem, itt az idő: nézzük meg, hogyan fogadja ezeket, hiszen lassan már öt és fél éves. Azért miközben olvastam, rá-ránéztem az arcára, figyelve a reakciókat, sőt néha meg is kérdeztem, nem félelmetes-e, amit hall…

A sárga könyv az Andersen-kötetem, a feliratos papírborítója már nincs meg

Olvass tovább →

Az éhes sárkány és a királylány 1. rész

A hétfejű sárkány egyedül élt magas szirten épült, hatalmas várában. A nehezen megközelíthető erődben azonban hamar felkopott volna az álla, így volt a közelben egy gazdagon termő zöldséges- és gyümölcsöskertje, ahová gyakran kijárt. Időnként vadászott is, elejtve egy-egy nagyobb vadat, máskor meg egy-egy kósza lovag tévedt az otthonába, s bizony a hétfejű nagyon szerette a húst. Nem volt oka panaszra, mindig jutott a tányérra finom falat.

Egy különösen száraz esztendőben azonban alig termett valami a korábban szépséges kertjében. Gyümölcsből és zöldségből is csak egészen keveset tudott betakarítani, s hiába indult gyakrabban vadászatra, megfogyatkoztak a vadak is. Lovagokat pedig már nagyon-nagyon régen – legalább ezer éve – nem látott, néha el is tűnődött, léteznek-e még egyáltalán…

Egy szó, mint száz, az éléskamra kiürült, a sárkány pedig éhezni kezdett. Mind a hét feje. El is kezdte törni mind a hét fejét, hogy kitalálja, hogyan jut élelemhez. S hamarosan a harmadik kobakjában meg is született az ötlet: elrabol egy királylányt, és a megmentésére induló lovagokkal majd jóllakik. Remélte, vannak még királylányok és vitézek is, mert anélkül bizony dugába dől a terve…

Olvass tovább →

Babber lovag és a hajmosás

Babber lovag nem szeretett hajat mosni. Pontosabban nem szerette, amikor a szülei a haját mosták. Sőt kimondottan utálta. Minden alkalommal ordított, ahogy a torkán kifért. Hiába próbált az anyukája és az apukája a lelkére beszélni, hogy nem fáj ez, meg a felnőttek is megmossák a sajátjukat, a szép szó nem ért semmit. Babber ugyanúgy sírt és kiabált legközelebb is.

Egyik nap különösen rossz hangulatban volt, és – ha ez egyáltalán lehetséges – még a szokásosnál is nagyobb cirkuszt rendezett. De apa akkor is megmosta a haját. Babber lovag nehezen nyugodott meg utána, még akkor is hüppögött kicsit, amikor nem sokkal később ágyba bújt. Megkapta a jóéjt-puszikat, majd bezáródott az ajtó.

Olvass tovább →

Babber lovag oltást kap

Babber lovaghoz egyik nap így szólt az anyukája:

– Holnap reggel elmegyünk a doktor nénihez, aki oltást ad majd neked: egy injekciós tűvel megszúr.

– Miért? – kérdezte ijedt arccal Babber.

– Hogy ne betegedj meg – válaszolta anya.

– Fájni fog? – aggodalmaskodott Babber lovag.

– Csak kicsit. Inkább kellemetlen lesz, mint fájdalmas. De a lovagoknak meg se kottyan az ilyesmi – felelte az anyukája mosolyogva.

Babber azért szorongva gondolt a másnapra, bár nagyon igyekezett bátor maradni. Hiszen ha a lovagok fittyet hánynak az ilyen csekélységekre, akkor nevéhez hűen neki is így kell tennie!

Olvass tovább →

Babber lovag a szélviharban

Egyik nap nagy szél kerekedett. Szerencsére Babber lovag délelőtt tett egy sétát az anyukájával a környéken. Akkor még nem fújt annyira, épp csak kissé kellemetlen volt. Délután már nem tudtak kimenni, hatalmas szélvihar támadt. Hajlítgatta a fákat, zörgette a száraz faleveleket, rázta a redőnyt az ablakon. Babber lovag riadtan hallgatta a furcsa zajokat, az esti lefekvés előtt pedig még a szokásosnál is jobban bújt anya ölébe.

– Nem kell félni, ez csak a szél – nyugtatta az anyukája. – Nem bánt, csupán nagy zajt csap. Délelőtt találkoztunk is vele kint, csak akkor még nem volt ennyire elemében. Akkor sem ijedtél meg tőle.

Babber lovag visszaemlékezett a sétára. Valóban, érezte a szelet, amely időnként körültáncolta őket. De semmi rossz nem történt, csak összekócolta anya haját. Most mégis rémisztőnek tűntek számára a kintről behallatszó hangok.

Olvass tovább →

Babber lovag és a darus teherautó

Egy szép tavaszi napon Babber lovag sétálni indult az anyukájával. Útközben láttak hangyákat, egymásba kapaszkodó bogarakat, rügyekkel teli bokrokat, nemsokára zöldbe boruló fűzfát, rendőrautót, szirénázva siető mentőt, utánfutós kocsit, kamiont, felszálló repülőgépet; egyszóval sok érdekeset.

Már hazafelé tartottak, amikor egy üzlet előtt jókora teherautót pillantottak meg. A jármű végén daru magasodott, sötét pólót viselő férfi kezelte a gépet. Hatalmas raklapokat pakoltak le a teherautóról a bolt udvarára. Babber lovag megállt, és elmélyülten szemlélni kezdte a műveletet. A daru felemelte a nehéz csomagokat, majd szép óvatosan a földre helyezte azokat. A szerkezet kezelője hamarosan észrevette Babbert meg anyukáját, és barátságosan odaintegetett nekik.

Olvass tovább →

Babber lovag és a szalmabála-figurák

Babber lovag a szüleivel együtt a nagymamájánál és a nagypapájánál töltött néhány napot vidéken. A falu szélén két hatalmas szalmabála-figura köszöntötte az érkezőket: az egyik fiú-, a másik lányruhát viselt. Babber lovagnak nagyon tetszettek a bábuk, és minden nap el kellett sétálni vele a faluszélre, hogy megnézhesse a két barátságos, tömzsi alakot.

– Hogy hívják őket? – kérdezte a nagymamáját.

– Nincs nevük – felelte a nagymamája.

– Adjunk nekik! – javasolta lelkesen Babber lovag. – A fiú legyen Tóbiás, a lány pedig Izabella!

– Miért pont ezeket a neveket választottad? – csodálkozott Babber nagypapája.

– Éppen ezek jutottak eszembe – vágta rá Babber lovag.

Aznap éjszaka nagy zivatar kerekedett; dörgött, villámlott, eső verte az ablakot, szél hajlítgatta a fákat. Olvass tovább →

Babber lovaggá válik

Babber – mint oly sok kisfiú – nagyon szerette a lovagos történeteket. A nagypapája sokszor mesélt neki csillogó kardot viselő vitézekről, akik paripájukon vágtázva bátran megvívnak a sárkányokkal, és védelmezik a gyengébbeket. Babber áhítattal hallgatta a meséket. Ha felnő, bizony ő is lovag lesz!

Miután beköszöntött a tél, Babber – ahogyan a többi kisgyerek is – nagyon várta a karácsonyt.

Olvass tovább →