Elek apó csodálatos mesevilága

Igazi tündérmesevilágba kirándultunk a közelmúltban: Benedek Elek-könyvből olvastunk szegény legényekről, királyfikról és királylányokról, sárkányokról, táltosokról, valamint egyéb, csodálatos és klasszikus meseszereplőkről. Elmerültünk a magyar mesevilág hullámaiban, s elmondhatom, a régi történetek a huszonegyedik században is fantasztikus kikapcsolódást nyújtanak. Nekem mindenképpen üdítő volt visszalépni e gyermekkoromból ismert csodavilágba.

A fiam is élvezte ezt a különleges utazást, s végül apránként a kötet összes meséjét felolvastam neki – míg nem végeztünk, nem is kért más esti olvasmányt.  Így aztán megismerkedett többek között a Babszem Jankó, A tizenkét varjú, A kolozsvári bíró és Az ember a legerősebb című, széles körben kedvelt történetekkel.

Királylány és vár – két jellegzetes motívum a kötet meséiből

Olvass tovább →

A magyar költészet napjára

Április 11-e József Attila születésnapja – a magyar költészet ünnepe. A mesék mellett ne feledkezzünk meg a versekről sem, mert szavalni és verset hallgatni jó. Nem csak ma, az év minden napján az. 🙂

Mikor mondjunk/olvassunk verset? Például útközben, várakozás során, pelenkázás, fürdetés vagy törölközés közben, vagy az esti olvasás végén, ha már nem fér bele több mese, de még van egy-két percünk. Sőt zárhatjuk az esti olvasást akár rutinszerűen verssel. Vagy kezdhetjük is… Szinte bármikor szavalhatunk, csak vegyük észre a kínálkozó pillanatokat. 🙂

Az elmúlt évek során voltak nagy kedvenceink, ezeket osztom meg most Veletek a költészet napja alkalmából. Hátha Nálatok is sikert aratnak…

Olvass tovább →