Vajon ki van a fotón?

A Cvikkedli egyszerre könnyed, bájos, mégis egyedi és tartalmas mese. Ha elárulom azt is, hogy Janikovszky Éva a szerzője, akkor már nem is kérdés, hogyan lehetséges ez – hiszen tőle pontosan ezt szoktuk meg a többi könyvében is.

A Cvikkedli az én polcomon tanyázott, de már felnőttként vásároltam – őszintén szólva nem is emlékszem, hogyan, mikor vagy miért. A Csipike és A szomjas troll közelében található, és amikor ezeket befejeztük, megakadt rajta a szemem, és én javasoltam a gyerekemnek esti (fel)olvasmánynak. A történetet ismertem, ugyanis a könyvecskét már olvastam korábban.

Az is kiderül, ki az ablakban ülő, szomorú hölgy

A kötetben egyetlen hosszabb (de nem nagyon hosszú) mese található, ha több nekifutásra olvassuk fel, akkor érdemes megtalálni azokat a pontokat a szövegben, ahol könnyen letehető, majd hasonlóképpen egyszerűen felvehető a sztori fonala. Főhősünk, az iskolás Dani talál egy régi fotót, amelyen egy szivarozó, cvikkert viselő úriember látható, aki – fényképtől váratlan módon – mozgatja az orrát. Dani nyomozni kezd, de eleinte senki nem tudja a családban, ki a képen szereplő férfi. Dani azonban nem adja fel… és végül nemcsak az derül ki, ki van a fotón, hanem a sorsát is sikerül megnyugtatóan elrendezni.

Olvass tovább →

Ezek voltak a kedvenceink 2020-ban

Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)

Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.

Olvass tovább →

Viking kalandorrá változtunk

Amikor ősszel a Csipikét olvastam a fiamnak, egyik alkalommal véletlenül egy másik, hasonló formájú és méretű könyvet vettem le a polcról: Varró Dánieltől A szomjas trollt. Gyorsan vissza is tettem ezt a kötetet, és lekaptam Fodor Sándor meséjét, ám a gyerkőc megjegyezte magának az esetet, és amikor a Csipikét napokkal később befejeztük, azt kérte, hogy ezúttal a véletlenül előhúzott könyvet olvassuk.

Különleges lények, a viking mitológia szereplői bukkannak fel a kötetben

Varró Dániel alkotását úgy másfél éve tulajdonképpen magamnak vásároltam egy ajándékba kapott könyvutalványból, mert nagyon kíváncsi voltam rá, viszont úgy gondoltam, ezt senkinek nem jut eszébe nekem ajándékozni, így megleptem magam vele. Otthon felkerült a könyvespolcra, és – őszintén bevallom – meg is feledkeztem róla, mire időm lett volna elolvasni.

Így aztán kicsit vonakodva emeltem le, amikor a fiam ezt a könyvet kérte esti felolvasásra, ugyanis fogalmam sem volt róla, milyen nehézségű szöveg vár ránk (a minőséget illetően nem voltak kétségeim a költő más alkotásait ismerve). De úgy véltem, próbálkozni lehet, ha nem jön be, félretesszük – ahogy más művek esetében is előfordult már.

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →

Mit olvasunk mostanában?

Az olvasás ebben a furcsa, nehéz esztendőben is az életünk része maradt; ugyanúgy felolvasok a gyermekemnek, és nagyjából ugyanannyit , mint korábban.

Néhány dolog azonban megváltozott idén. Például nem járunk könyvtárba… sajnos. Március elején voltunk utoljára, illetve én nyáron – amikor lehetőség nyílt rá – visszavittem a nálunk lévő köteteket, de nem hoztam újakat (akkoriban nem is lehetett bemenni és válogatni). Bár a könyvtárban nem szokott tömeg lenni, ebben az évben igyekeztünk nélkülözni a megspórolható utakat, s az otthoni könyvkészletből meg tudtuk oldani, hogy mindig legyen olvasnivaló. A fiam gyakran emel le korábban olvasott és általa kedvelt köteteket a polcról, ezeket nem egyszer, hanem sokszor – de mindenképpen többször – olvassuk. Szerencsés módon rendelkezésünkre állnak a férjem és az én gyerekkori könyveim is, így viszonylag nagy a kínálat, és több – körülbelül négy – polcnyi gyerekkönyv van itthon.

Olvass tovább →

Maci Laci – ezúttal nyomtatásban

Maci Laci gyerekkorom egyik kedvelt mesefigurája volt, s az elmúlt hetekben a fiamat is megismertettem a minden hájjal megkent, falánk medve történetével. Igaz, nem rajzfilmet néztünk – apropó, lehet most valahol látni Maci Laciék kalandjait? –, hanem egy régi mesekönyvet vettem le a polcról.

A jó minőségű, szép kivitelű és korához képest egészen jó állapotban lévő kötetet én kaptam még sok évvel ezelőtt, valószínűleg kisiskolásként, és már hónapokkal ezelőtt elhatároztam, hogy felolvasom a fiamnak. Néhány hete, amikor befejeztünk egy másik könyvet, elérkezett a pillanat. A gyerek érdeklődését felkeltette az ismeretlen kötet és történet, na meg persze a borítón szereplő medvék.

A gyönyörű illusztrációk is elbűvölik az ifjú olvasót

Miután az első fejezetekben az író bemutatta nekünk Maci Lacit, s megtudtuk róla, hogy kedvenc foglalatossága a parkba látogató turisták elemózsiájának megszerzése, ennek érdekében pedig bármilyen ravaszságra képes, meglódultak az események. Hamarosan egy kalandos történet közepén találtuk magunkat, amelyben Cindy, a kedves, bájos macilány rabságba kerül és cirkuszi attrakció lesz, Maci Laci pedig hűséges barátjával, Bubuval együtt a kiszabadítására indul. Talán nem árulok el nagy meglepetést: sikerül nekik a mentőakció, de több váratlan fordulat és vicces helyzet nehezítette meg a dolgukat. Utóbbiakat vidám kuncogás kísérte a gyermekem részéről, aki egyszerre izgult és mulatott a meseregényen.

Olvass tovább →

Amikor nevetésbe fulladt a versolvasás…

A klasszikussá nemesedő könyvek is lehetnek lebilincselőek, sőt nem véletlenül válik egy-egy alkotás ikonikussá. Ezt magam is újra megtapasztaltam, amikor az utóbbi hetekben elolvastuk Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című kötetét. Kétszer is. Először augusztusban (nyáron kapta ezt a művet a gyermekem), majd szeptember végén másodszor, a fiam kérésére.

Mivel a kiadó – a Móra – kilencéves kortól ajánlja ezt a könyvet, picit gondolkodtam azon, megkapja-e már, de mivel az utolsó időszakban az óvodában is találkozott vele, és láthatóan tetszett neki, úgy döntöttem, megpróbálkozunk vele. Ha nem érti, ha még túl nehéz neki, ha nem tetszik, legfeljebb nem olvassuk végig, félretesszük későbbre.

Csodálatos, különleges lények a kötet főszereplői

Végül erre nem volt szükség. Az első betűtől az utolsóig feszült figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta. Kedvence a versírós történet lett, amelyen hangosan kacagott – bevallom, ezt a mesét én sem bírtam nevetés nélkül felolvasni, egyszerűen elröhögtem magam a szövegen, ami nem sokszor fordult elő még. Pedig emlékeztem erre a történetre és a sok zagyva költeményre gyerekkoromból. (Másodszor azért már kellő komolyságot tudtam magamra erőltetni.)

Olvass tovább →

Üvegajtó mögött a mesekönyvek?

Átfestettük és átrendeztük nyáron a gyerekszobát, hiszen a kisfiunk már hétéves, s úgy gondoltuk, a kétéves korában kialakított design és elrendezés már nem megfelelő számára. A bútorok egy részét is újra cseréltük, hiszen a korábbiak között voltak már húszéves darabok is, amelyeket mostanra némiképp megviselt az idő, a használat és a sok költözködés.

Új helyre kerültek a mesekönyvek is: az Ikea Billy elnevezésű könyvespolcát választottuk, annak is az alacsonyabb változatát. A háromból jelenleg két teljes polcot foglalnak el a kötetek, legfelül jelenleg – néhány apróság mellett – két Lego-ház tanyázik. (A Billy-polcok a lakás más részén már évek óta beváltak a házi könyvtár tárolására.)

Sokat gondolkodtunk azon, tegyünk-e ajtót a gyerek könyvespolcára. Ha ajtó mögé zárnánk a tárgyakat, kevésbé porosodnának, megkönnyítené a takarítást, és a szoba is rendezettebbnek hatna. Ugyanakkor az is eszembe jutott ellenérvként, ha nincs a holmija a gyerek szeme előtt, kicsit olyan, mintha nem is lenne. Bár az esti olvasást nem felejtjük el, azért tény, hogy amit nem látunk, azt kevésbé jut eszünkbe használni… Nem véletlen, hogy az általam sokra tartott Montessori-pedagógia is a játékok nyitott polcon való tárolását preferálja.

A könyvek átválogatása még az elvégzendő feladatok listáján van 🙂

Végül a praktikum nevében a könnyebb takaríthatóság – vagyis a zárt megoldás – győzött. A színben illő, fehér színű ajtó azonban nem tetszett nekünk, így maradt az üvegajtó mint lehetőség. A rendezettséget mint előnyt ezzel elveszítettük, hiszen az üvegen át minden látszik, ellenben magam is tapasztaltam a lakás más részén, hogy az üvegajtó mögött kevésbé porosodnak a könyvek vagy bármi más… De tegyünk-e egy hétéves gyerek szobájába üvegajtós polcot?

Olvass tovább →

Mi a fontos egy gyerekkönyvben?

Te hogyan választod ki a felolvasandó mesekönyveket? Megfogalmaztad már, mi a fontos számodra egy gyerekeknek készült kötetben? Hiszen el kell ismerni, a felnőtt dönt: azok a könyvek kerülnek a gyerek szeme (és füle) elé, amelyeket a szülő, nagyszülő, nagybácsi, nagynéni, pedagógus elérhetővé tesz számára.

Felnőttként sokféle szempont alapján választhatunk, és mivel nem vagyunk egyformák, más lehet fontos neked és más nekem. Én például nagyon figyelem a szöveget: végtelenül zavarnak a nyelvi és helyesírási hibák (nyilván egy-egy elütés becsúszhat, de ha majdnem minden mondatban találok hibát, az bizony idegesít). Mivel éveken át én olvasom fel azt a könyvet, nem árt, ha jó hangulatban és nem bosszankodva teszem ezt. Ha a gyermek megtanul olvasni, és önállóan próbálkozna a kötettel, ugyancsak nem szerencsés, ha helyesírási és nyelvi hibák sora tárul a szeme elé. Úgyhogy erre nagyon ügyelek.

Azonban nem egyetlen tényező számít, sok más szempont is belejátszik a választásunkba. Hogy melyik mekkora súllyal, az elsősorban a mi preferenciáinktól függ, de a pillanatnyi élethelyzetünk is diktálhat.

Olvass tovább →

Belépés Rumini kalandos világába

Berg Judit Rumini című kötete néhány éve már a könyvespolcomon van; tulajdonképpen magamnak vettem, mert kíváncsi voltam rá. 🙂 Ha már megvettem, természetesen el is olvastam – s azóta vártam, hogy majd a gyermekemnek is felolvassam, mert egyértelműnek tűnt, hogy tetszeni fog neki.

Nyáron elérkezett ez a pillanat, és egyik este – miután az előzőleg olvasott könyvet befejeztük – én magam javasoltam lefekvés előtti olvasmánynak. A fiam megörült az ismeretlen történetnek, és kíváncsian várta, miről szól majd a mese.

Berg Judit népszerű alkotása nálunk is sikert aratott

A hajósinasnak felcsapott kisegér kalandjait – a terjedelemből adódóan – több estén át, nagyjából két hétig követtük, és valahányszor felfüggesztettük az olvasást – ez rendszerint fejezetek végén következett be –, a fiam hangosan sajnálkozott rajta, s a történet vége felé haladva egyszer meg is jegyezte: „Mindig olyan izgalmas!” Ennél nagyobb dicséret talán nem is kell.

Akárcsak a – szintén Berg Judit írta – Lengemesék esetében, ezúttal is azt vettem észre, hogy a gyermekem nagyon izgul a főszereplőért, és szinte minden idegszálával a mesére figyel felolvasás közben. Teljes kikapcsolás volt számára, tökéletesen beleélte magát a történetbe!

Olvass tovább →