Meseszó – hang nélkül

Új kérdéssel szembesültünk nemrég: mi a teendő, ha apának és anyának is fáj a torka, nem bír folyamatosan beszélni, viszont szeretnénk, ha nem maradna el a lefekvés előtti mesélés? Lelövöm a poént: megtaláltam a választ a kérdésre.

De kezdjük az elején!

A fiam összeszedett egy enyhébb torokgyulladást, egy-két nap alatt átesett a betegségen. A kórt természetesen – ahogy lenni szokott – mi is elkaptuk tőle, előbb én, majd két-három nappal később a férjem is tapasztalta a tüneteket, és mindkettőnknél hosszabb ideig elhúzódott. Korábban jellemzően egymás után betegedtünk meg, nem egyszerre, így nem emlékszem, hogy az esti meseolvasás gondot okozott volna: valamelyikünk mindig tudta abszolválni. Most azonban volt néhány nap, amikor egyikünknek sem esett jól a folyamatos beszéd. Mivel nem szerettem volna, hogy a gyerkőc esti mese nélkül menjen aludni (bár elég nagy, hogy megértse a helyzetet), alternatív megoldás után néztem. Olvass tovább →

Mit olvasunk az otthon töltött napokon?

A napi mesélés nem maradhat el nálunk a koronavírus-járvány okozta felfordulásban sem; szeretnék néhány ötletet megosztani azzal kapcsolatban, mi hogyan oldjuk ezt meg.

Jómagam azon szerencsések közé tartozom, aki home office-ban tud dolgozni, sőt a munkahelyem egyébként is támogatja ezt a munkavégzési formát. Így máskor is előfordult, hogy enyhébb betegség vagy egy-egy nap óvodai szünet miatt itthon dolgoztam, miközben a fiam is a lakásban tartózkodott. (Azért a hosszabb nyári szüneteket a nagyszülők segítségével oldottuk meg, de őket most nem veszélyeztetjük ezzel.) Így a gyerkőc már pontosan tudja (bár életkorából adódóan már valószínűleg amúgy is megértené), hogy bár itthon vagyunk, de anyának napi 8 órát dolgoznia kell. Tényleg fantasztikusan viselkedik, órákon át legózik csendben. 🙂

Az esti rutin ugyanúgy megy, mint rendesen, a lefekvés előtti olvasás semmiben nem változott. A délutáni, ebéd utáni olvasást viszont most nem mindig tudjuk közvetlenül ebéd után megejteni. Ilyenkor megkérem, hogy kicsit színezzen, csináljon meg néhány feladatot az aktuális foglalkoztatóban (szerencsére bőven vannak itthon még nem használt színezők és foglalkoztató füzetek). Aztán ha végeztem a sürgős teendővel, jöhet az olvasás. Olyan is előfordult már, hogy akkor pótoltuk, amikor teljesen befejeztem aznapra a munkát, de teljesítettem már két etapban is, kihasználva az óránkénti szüneteket (mivel képernyő előtt dolgozom, ezért rendszeres időközönként erősen ajánlott monitormentes pihenőket tartani). Szóval rugalmasan kezeljük, ahogy éppen az időm engedi.

S hogy mit olvasunk? Egyelőre a könyvtárból hozott kötetek vannak soron – március első napjaiban voltunk ott. Utána természetesen maradnak a saját könyveink. Nekünk elég nagy a házi könyvtárunk, van miből válogatni (köszönhetően annak, hogy a férjem és az én gyerekkori könyveim is rendelkezésre állnak).

De mit tehetnek azok a családok, ahol nincs ennyi könyv a polcon, és a gyerek már túl van azon a koron, amikor mindig ugyanazt szeretné hallani?

Olvass tovább →

Nyaralás közben is olvasunk mesét

Találós kérdés: mi az, ami nem hiányozhat a családunk nyaralós pakkjából? Természetesen a mesekönyv. 🙂 A nyár, az utazás, a kalandok nálunk nem ok arra, hogy lemondjunk a mindennapi meséről.

Habár egy kiruccanás felborítja a szokásos napi menetrendet – és ez így is van jól –, akadnak olyan rutinjaink, amelyeket ilyen alkalmakkor sem hagyunk el. A csendes pihenőhöz kiránduláskor már nem ragaszkodunk, hatévesünk anélkül is simán végigpörgi a napot (korábban, amikor még igényelte a napközbeni pihenést, igyekeztünk úgy tervezni a programot, hogy ne maradjon el), ellenben a lefekvés előtti meseolvasáshoz üdülés közben is ragaszkodunk. Nem csak én, a gyermekem is. 🙂

Az utazás órái ugyancsak remek alkalmat kínálnak a mesélésre. Én sajnos kevésbé bírom a mozgó járműben olvasást, viszont mesét fejből is lehet mondani vagy improvizálni, úgyhogy akár így, akár úgy, de kiválóan el lehet vele tölteni a vonatozás/autózás/buszozás/repülés – olykor hosszúnak tűnő – perceit.

Olvass tovább →

Meseszó a betegágy mellett

Hosszú ideje csend van a blogon, aminek egyszerű, banális oka van: az influenza. Először – január második felében – a gyermekem szedte össze az oviban (végig is ment a csoporton), aztán február első felében én kerültem sorra. (Jellemző módon nem a fiamtól kaptam el, hanem az ő gyógyulása után feltehetően a munkahelyemen, ahol viszonylag sok ember dolgozik egyetlen légtérben.)

Őszintén bevallom, a betegen töltött napok alatt nemhogy írni, de felkelni sem volt erőm. Így azokat a meséket sem sikerült gépre vetnem, amelyekkel pár héttel korábban a gyermekemet szórakoztattam, míg ő az ágyban fekve próbálta legyűrni a lázat és a rosszullétet. Voltak olyan órák, amikor még mesét nézni sem volt kedve/ereje, csak feküdt… Megsajnáltam, és hogy eltereljem a figyelmét a betegségről, mesélni kezdtem neki – fejből, improvizálva. Ez még akkor is jöhetett, amikor semmi máshoz nem volt energiája. Sokszor egymás után mondtam, mondtam a hirtelenjében kitalált meséket, akár egy órán át is – olyankor jobbára már elment a hangom. Ő pedig akár egy órát is türelmesen várt arra, hogy anya tudjon jönni mesélni – mert betegápolás közben dolgoznom is kellett időnként.

Olvass tovább →

Interjúalany lettem :-)

Új szerepbe kerültem nemrég: nem én készítettem interjút valakivel, hanem velem készítettek. 🙂 A cikk a Cívishíren jelent meg a hónap elején, Gulyás-Czibere Anikó tollából (klaviatúrájából). Beszélek többek között arról, hogyan és miért indítottam a blogot, hogyan születnek az ötletek, és miért tartom fontosnak, hogy minden egyes nap meséljek a kisfiamnak. Olvassátok szeretettel! 🙂

Lepasszoltam a labdát: most mesélj te!

Mi történik, ha anyának megfájdul a torka és elmegy a hangja? Nos, akkor este kivételesen apa olvas fel mesét – legalábbis nálunk ez a helyzet. De mi lesz a törölközés közben esedékes fejből meséléssel, ami annyira anya specialitása, hogy apa nem szívesen vállalkozik rá (ha mégis muszáj, inkább énekel helyette)?

Nos, pontosan így jártam a napokban. Annyira berekedtem, hogy nem tudtam folyamatosan beszélni, így hiába kért a kisfiam, hogy meséljek… De csak nem szerettem volna csalódást okozni neki és mese nélkül hagyni. Hogy mit tettem? Azt javasoltam a négy és fél éves gyermekemnek, most mondjon ő mesét.

Olvass tovább →

Egyéves az Olvass mesét!

Kereken ma egy esztendeje, hogy elindult az Olvass mesét! Ez idő alatt százkét bejegyzés született – ez a mostani a százharmadik. Így, egy év elteltével ötvenhét mese olvasható az oldalon, negyvenöt bejegyzés pedig a szülőkhöz szól: többet között mesekönyvet ajánlok, a történetek születésének hátteréről írok, továbbá olvasással, meséléssel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg velük.

A Facebookon eddig hetvennégyen lájkolták az oldalt; velük olyan – a témába vágó, más oldalakon megjelent – tartalmakat is megosztok, amelyek a honlapon nem láthatóak, de fontosnak, hasznosnak találom őket.

Olvass tovább →

Meglepő visszajelzés meseországból

Sokszor olvastam mindenféle kutatási eredményeket arról, mekkora jelentősége van kisgyermekkorban a mesélésnek, illetve a felolvasásnak. Bővíti a szókincset, fejleszti a képzelőerőt, javítja a szövegértést, s az apróságok később jobb alapokkal kezdenek neki az iskolai éveknek – tartják a szakemberek. Vekerdy Tamás is azt tanácsolja: meséljünk minden egyes nap a gyermekeknek. (Ő még a fejből mesélés jelentőségét is hangsúlyozza.)

Bevallom, leginkább azért mesélek, mert szeretek mesélni, és a kisfiam is szereti, ha mesélek neki. 🙂 Az, hogy ez még különféle előnyökkel járhat – lásd az első bekezdést –, hab a tortán, ennek köszönhetően a mesélés egyszerre jó és hasznos. Ez bőven elég ahhoz – konkrétumok nélkül is –, hogy sokat meséljünk.

A közelmúltban azonban váratlanul kézzelfogható eredményt is kaptunk. Történt ugyanis, hogy tavasszal az óvónők felmérték a kisfiam és csoporttársai képességeit, mivel az óvodai esztendők során naplót vezetnek a gyerekekről. Játékos formában fizikai, szellemi, ügyességi feladatokat végeztettek el velük, majd az eredményekről – természetesen egyesével, személyre szabottan – tájékoztatták a szülőket.

A kisfiam – mint minden gyerek – némely dolgokban ügyesebb, másban kevésbé, ez természetes. Viszont a szövegértés-eredménye engem is meglepett.

Olvass tovább →

Anya, mesélj valamiről!

Az utóbbi időben egyre többször mesélek fejből, néha egy-egy régi történetet leporolva, de sokszor újat rögtönözve. A fiam most már nap mint nap kéri, hogy mondjak mesét.

Már egyéves kora előtt is meséltem neki fejből, de akkor még láthatóan nem a történet, hanem a folyamatos beszédem fogta meg inkább a figyelmét. Aztán jött egy időszak egy- és kétéves kora között, amikor a fejből mesélést kevésbé szerette. De ha eljátszottam bábokkal vagy játékfigurákkal, akkor mindjárt érdekessé vált a dolog! Így született például A döngő léptű kiselefánt és az egérke meséje vagy a Teki játszópajtást keres alapötlete.

Olvass tovább →