Ezek voltak a kedvenceink 2020-ban

Bár a 2020-as év sok tekintetben nagyon más volt, mint amire számítottunk, idén is sokat olvastunk a fiammal. Azaz pontosabban sokat olvastam fel a fiamnak, hiszen önállóan még nem megy neki, habár már elkezdte a barátkozást a betűkkel, és látva fejlődését, talán tavasszal már egyedül is megpróbálkozik egy-egy egyszerűbb kötettel. (Persze ha több idő kell neki, mint ahogy most gondolom, az is rendben van.)

Ebben az esztendőben is voltak nagy kedvenceink, ezekből állítottam össze egy rövid, ötös toplistát. Nézzük, mely könyveket olvastuk idén a legszívesebben – természetesen mindegyiket többször is.

Olvass tovább →

Melyik kicsi ne szeretne nagy lenni?

Olyan könyvet olvastunk nemrég, amelyikkel már próbálkoztam a fiamnál egy-két éve. Akkor az első mondatig sem jutottunk el, valahogy nem tetszett meg neki az 1982-ben kiadott és kissé megviselt állapotban lévő – a gerincén már ragasztott – kötet. Nem derült ki, hogy az illusztrációk stílusa nem jött-e be neki, vagy a könyv éltes kora riasztotta-e el, mindenesetre hiába lapoztam bele, és hasztalan próbáltam neki kedvet csinálni, azt mondta, mást olvassunk. Tiszteletben tartottam a kérését, nem erőltettem a dolgot, visszatettem a kötetet a helyére, és kerestünk valami mást. De bíztam abban, hogy talán kap Csipike – merthogy Fodor Sándor alkotásáról, a Csipike, az óriás törpéről van szó – még esélyt valamikor.

Az én kötetem már megviselt állapotban van, csúnyácska, házi ragasztással

Szerencsére beigazolódott a várakozásom. Kora nyáron – amikor visszatérhetett az oviba a fiam – ő maga említette meg a könyvet. Persze nem emlékezett a korábbi kis közjátékunkra: az óvodában olvastak fel nekik ebből a történetből, és – úgy tűnik – megtetszett neki. Én csak leemeltem a polcról a régi könyvet, amely még az enyém volt, és annyit kérdeztem tőle: ez volt az? Ő pedig kissé csodálkozó szemmel válaszolta, hogy igen. (Az oviban ugyanaz a kiadás van meg…) Az „alapozás” segített, a gyermekem már teljesen nyitott volt Csipike történetére. Így most ősszel – amikor éppen befejeztünk egy másik kötetet, és még nem volt meg az új kiszemelt – én javasoltam egyik estére olvasmánynak. (Azt persze tudtam, hogy több alkalom lesz ez, hiszen nem rövid kötetecskéről van szó.) S a fiam lelkesen fogadta, és élvezettel hallgatta a mesét.

Olvass tovább →

Maci Laci – ezúttal nyomtatásban

Maci Laci gyerekkorom egyik kedvelt mesefigurája volt, s az elmúlt hetekben a fiamat is megismertettem a minden hájjal megkent, falánk medve történetével. Igaz, nem rajzfilmet néztünk – apropó, lehet most valahol látni Maci Laciék kalandjait? –, hanem egy régi mesekönyvet vettem le a polcról.

A jó minőségű, szép kivitelű és korához képest egészen jó állapotban lévő kötetet én kaptam még sok évvel ezelőtt, valószínűleg kisiskolásként, és már hónapokkal ezelőtt elhatároztam, hogy felolvasom a fiamnak. Néhány hete, amikor befejeztünk egy másik könyvet, elérkezett a pillanat. A gyerek érdeklődését felkeltette az ismeretlen kötet és történet, na meg persze a borítón szereplő medvék.

A gyönyörű illusztrációk is elbűvölik az ifjú olvasót

Miután az első fejezetekben az író bemutatta nekünk Maci Lacit, s megtudtuk róla, hogy kedvenc foglalatossága a parkba látogató turisták elemózsiájának megszerzése, ennek érdekében pedig bármilyen ravaszságra képes, meglódultak az események. Hamarosan egy kalandos történet közepén találtuk magunkat, amelyben Cindy, a kedves, bájos macilány rabságba kerül és cirkuszi attrakció lesz, Maci Laci pedig hűséges barátjával, Bubuval együtt a kiszabadítására indul. Talán nem árulok el nagy meglepetést: sikerül nekik a mentőakció, de több váratlan fordulat és vicces helyzet nehezítette meg a dolgukat. Utóbbiakat vidám kuncogás kísérte a gyermekem részéről, aki egyszerre izgult és mulatott a meseregényen.

Olvass tovább →

Apa, gyermeke és kedves bogarak

Régi adósságomat törlesztem ezúttal: arról a könyvről szeretnék most írni, amelyikkel beléptünk Lázár Ervin különleges mesevilágába. A Bogármesét, amelyet a legendás szerző lányával, Lázár Zsófiával együtt alkotott, bő másfél éve olvastuk először.

Mi volt annak az oka, hogy nem készítettem róla hamarabb bejegyzést? Akkor valahogy nem jutott rá időm, és kicsit magam is tanácstalan voltam, mit írjak róla. Mert végigolvastuk a meseregényt, tulajdonképpen szerettük is, de különösebben nagy hatást nem gyakorolt ránk. Sem az akkor öt és fél éves gyerekre, sem rám. Magam sem értettem, miért, hiszen adott volt egy kedves sztori tündéri szereplőkkel és olyan mondanivalóval, amilyennek minden szülő örül. Éreztem, hogy több van benne, mint amennyit az első nekifutás után felfedezni véltem… és be is igazolódott a sejtésem. 🙂

Bogármese
A Szivárványos és a Csillagszemű kettőse a borítón

Olvass tovább →

Nem felhúztuk, elolvastuk a nyúlcipőt

Közeleg a húsvét, s nemrég egy kedves, nyuszis könyvet olvastunk: Fésűs Éva A csodálatos nyúlcipő című meseregényét. A közelmúltban kölcsönöztük ki a könyvtárból (amikor még lehetett). A nagyobb ovisok és kisiskolások számára ajánlható kötetnek a húsvéthoz ugyan nem sok köze van, de sok-sok nyúl szerepel benne. 🙂

A kilenc fejezetből álló történet egy jólelkű és kissé naiv nyuszigyerek, Csupafül és egy fantasztikus, varázserővel bíró nyúlcipő (melynek tulajdonosa Kajszabajszi futóbajnok) körül forog. Közeleg a várva várt futóverseny, a tét pedig nagy, hiszen a Jószagú rét jövője a cél. Nyúl a róka ellen: ha a ravaszdi nyer, akkor övék lesz a rét. S a rókák bizony bármire képesek a győzelem érdekében, még becstelen eszközöket is bevetnek. Amikor eltűnik a varázslatos nyúlcipő, Csupafül és tisztességben megöregedett nagypapája gyanúba keverednek. Talán nem nagy meglepetés, hogy végül kiderül az igazság, és minden jóra fordul, köszönhetően Csupafül eszének, szívének, becsületességének.

A csodálatos nyúlcipő
Csupafül a varázslatos cipővel segít beteg édesanyjának

Olvass tovább →

Ki szereti a palacsintát?

Azt mondják, a jó cím már fél siker, és ebben van valami… A palacsintás király már a címével is felkelti a gyerekek érdeklődését, hiszen melyik gyerkőc ne szeretné a palacsintát? Egy palacsintás király csak érdekes lehet.  🙂

A palacsintás királyt, Fésűs Éva meseregényét tavaly olvastuk először, és azóta másodszor is. (Igen, ezzel is megcsúsztam, most írok róla, de jobb későn, mint soha.) Mindketten szerettük, a fiam is meg én is. 🙂 A tizenkét fejezetből álló kötetben klasszikus mesei, sőt népmesei elemek kereteznek egy, a modern korban is helytálló történetet. Dínom-Dánom ország királya, Tóbiás, miután elveszítette feleségét, evésbe fojtja bánatát – kedvence a palacsinta. Főszakácsa, Derelye azonban teljesen saját befolyása alá vonja a finom falatokra vágyó uralkodót. Rokonait fontos tisztségekbe juttatja, s pereputtyával együtt meg is lopják a királyt. Éliás királyfi és az udvari bolond összefognak, hogy megszabaduljanak a főszakácstól és a tolvaj talpnyalóktól. Talán nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, több bonyodalom után végül sikerül nekik, sőt Éliás az igaz szerelmet is megtalálja egy szegény, ám okos lány személyében. És minden jó, ha a vége jó…

A palacsintás király című könyv
A haspók király kedvence éppen a palacsinta

Olvass tovább →

Időutazás régi kéziratokkal

Régi dokumentumok között beszkennelt családi fotókat keresgéltem néhány hete a korábbi számítógépemről lementett fájlokat őrző adattárolón, és a képek mellett írásokat is találtam, ahogy átnéztem a mappákat. Régen is írtam meséket, és bizony ezeket találtam meg. (Közülük egyet – Mese a pöttyös labdáról – már olvashattátok a blogon.) A titokzatos fájlok, pontosabban a hangos rácsodálkozásom felkeltették a körülöttem sertepertélő – egyébként a számítógépet nem kezelő – gyerekem figyelmét is. Amikor elárultam neki, hogy ezek azok a mesék, amelyeket nagyon régen, még bőven az ő születése előtt, javarészt diákkoromban írtam, rögtön azt kérte, olvassam fel neki őket. Mivel néhány rövidebb történeten kívül két meseregény kéziratáról van szó, így nem azonnal, hanem esténként, apránként tettem eleget a kérésének.

Szerencsére emlékeztem, hogy valaha kinyomtattam ezeket, s áttúrva a régi iratokat tartalmazó dobozokat megtaláltam őket, így nem monitorról kellett felolvasnom, hanem kicsit kényelmesebben, lefűzött lapokról.

A hosszabb történetek egyike egy vállalkozószellemű varjúról, míg a másik egy szegény, ám talpraesett legényről szól. Egy-egy fejezetet olvastunk fel esténként, a fiam élvezte és érdeklődéssel hallgatta a meséket.

Olvass tovább →

Üdvözlet a lengék különös világában

Ez a nyár a hosszabb, folytatásos mesékről is szólt számunkra, hiszen Kányádi Sándor Világlátott egérkéje után egy másik, több esténket betöltő történetbe kezdtünk. Berg Judit Lengemesék sorozatának első, Tavasz alcímet viselő könyvét olvastuk, amelyikben több, egymáshoz első pillantásra talán lazán, de mégiscsak szervesen kapcsolódó mese található. A sorrendet mindenesetre nem érdemes felcserélni, hiszen vannak olyan visszautalások, illetve következmények, amelyek csakis az előzmények ismeretében érthetőek meg.

Füttyös Vilkóval, a könyv főszereplőjével könnyen azonosul egy gyerek: Vilkó éles eszű, merész, és alig várja, hogy belépjen a felnőttek világába, ám hiába ügyesebb, okosabb és bátrabb társainál, a haja nem akar bebarnulni – s bizony ez a feltétele annak, hogy felnőtté avassák. Így hiába vágyakozik, gyerek marad… Ráadásul gyakran megbüntetik, mivel rendre feszegeti, sőt néha megszegi a szabályokat. Viszont remek ötletei vannak, például veszélyjelző hálózatat épít ki a Nádtengerben.

Füttyös Vilkóval könnyen azonosulhatnak a gyerekek

Olvass tovább →

Kányádi Sándor világcsavargó egérkéje

Megakadt a szemem tavasszal többször is Kányádi Sándor Világlátott egérke című kötetén, ahogy a könyvespolc előtt sétáltam, ám végül szomorú apropó kapcsán emeltem le onnan. Az erdélyi költő-író halála után néhány nappal vettem elő, hogy elkezdjem felolvasni a fiamnak. Már régóta terveztem, gondolkodtam rajta, hogy talán már jöhetne… Végre tettre váltottam az ötletet, és tettem egy próbát vele.

A borítón szereplő kép már a végkifejletre utal

A Világlátott egérke 1985-ös (tudomásom szerint első) kiadása a Már tudok olvasni sorozatban jelent meg, és amint az évszámból sejthető, igen, az én gyerekkori kötetem volt. Szerettem ezt a könyvet, sokszor elolvastam kisiskolásként. Emlékeim szerint fordulatos, mégis könnyen olvasható meseregényről van szó, amelyben a szimpatikus főszereplő egérkét hamar szívembe zártam, és nagyon tetszett a végkifejlet is, amelyben a kis világjáró igazi otthonra talál.

Olvass tovább →