A kezdetek óta olvasok a kisfiamnak verseket. Gyakorlatilag az első olvasmányunk is az volt: József Attila Altatója. Sőt a második is: egy régi válogatás Babits Mihály csengő-bongó költeményeiből. Ez a keménylapos kötet még az enyém volt: Itt van az alkony, jó takaró a címe, és a Móra adta ki 1980-ban. Az illusztrációk kicsit talán elvontak, de szépek a színek, a közölt versrészletek pedig gyönyörűek.

Aztán jött Arany János Családi köre, majd Petőfi Sándortól az Arany Lacinak és az Anyám tyúkja – ezekből szép leporellók kaphatóak. Szavaltam is, mert néhány olvasás után már emlékezetből is mentek ezek a versek, de volt olyan alkotás, amelyet kimondottan azért tanultam meg, hogy időnként elmondhassam a fiamnak. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című gyűjteményes kötete (a második kiadást, amelyik nekem megvan, a Magyar Könyvklub 2000-ben adta ki) számtalan csodálatos gyerekverset tartalmaz, csak éppen felnőtteknek szánt köntösben. Így kiválasztottam egy-két – nem hosszú – költeményt, és rászántam húsz percet alvásidőben, hogy megtanuljam. Aztán előhúztam a memóriámból például pelenkázáskor. A Három székláb nagy kedvencünk lett. 🙂

Olvass tovább →